A rovat kizárólagos támogatója

Mintegy 1,12 milliárd forint értékű 5 beruházás keretében természetvédelmi kezelési célokat szolgáló állattartó telepeket fejlesztett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A projektek az Európai Unió és a hazai költségvetés társfinanszírozásában valósultak meg.

A természetvédelmi kezelési célokat szolgáló fejlesztések két nyertes pályázat segítségével valósultak meg, 100%-os támogatással. A  Környezet és Energia Operatív Program pályázati konstrukcióban:

– „A pentezugi őstulok törzsállomány téli szálláshelyének fejlesztése a Hortobágyi Nemzeti Parkban” című 250 000 000 Ft. értékű projekt keretében a HNPI vagyonkezelésében lévő, Hortobágy-Halastó településen található természetvédelmi gazdálkodási központ területén elhelyezkedő állattartó telep fejlesztése valósult meg, amely a pentezugi őstulok törzsállomány növendék tenyészállat csoportjának téli tartási helye. A HNPI  területén található Pentezug-pusztán tartott őstulok állomány kizárólag természetvédelmi célokat szolgál. A  projekt hatásai kedvező élőhelyi és ökológiai állapotokat eredményeztek, amelyek biztosítják a projektterületen jellemző élőhelytípusok megőrzését, fejlesztését, valamint az ezeken a területeken előforduló védett élőlények életfeltételeinek hosszú távú fennmaradását, természetvédelmi helyzetük javítását.

– „A hortobágyi racka törzsállomány állattartó telepének fejlesztése Kungyörgy-pusztán, a Hortobágyi Nemzeti Parkban” című 250 millió Ft. értékű projekt keretében a HNPI vagyonkezelésében lévő, hortobágy-kungyörgyi pusztarészen található „Szatmári-telek” nevű állattartó telep fejlesztése valósult meg, amely az igazgatóság hortobágyi rackajuh törzstenyészetének tartási helye. A HNPI területén található Kungyörgy-pusztán tartott hortobágyi racka állomány génmegőrzési és természetvédelmi-kezelési célokat szolgál. Az állattartó telep bővítés és korszerűsítés őshonos állatfaj génmegőrzési céljából és természetvédelmi kezelési feladatok érdekében valósult meg. A fejlesztés eredménye természetvédelmi élőhelykezelési beavatkozások elvégzését, eredményes fenntartását teszi lehetővé, amely révén a projektterületre jellemző élőhelytípusok megőrzése, az itt előforduló védett élőlények életfeltételeinek hosszú távú fennmaradása biztosított.

rackajuh kihajtás a Hortobágyonrackajuh kihajtás a Hortobágyon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÁLLATTARTÓ TELEPEK FEJLESZTÉSE A TERMÉSZETVÉDELEMBEN

Szintén uniós pénzből több mint 700 millió forint értékű beruházás keretében természetvédelmi kezelési célokat szolgáló állattartó telepeket fejlesztett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A természetvédelmi kezelési célokat szolgáló fejlesztések három nyertes pályázat segítségével valósultak  meg, 100%-os támogatással.

– „A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság konyári szürkemarha állattartó telepének fejlesztése a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet területkezelése céljából” című KEOP pályázat támogatási összege: 250 000 000 Ft volt. A projekt keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Konyár településen található állattartó telepének fejlesztése valósult meg, amely a Hosszúpályi Fehér-szík természetvédelmi terület legeltetéses kezelését ellátó 50 egyedet számláló szürke marha állomány tartási helye. A projekt alapvető célja a védett élőhelyek (fehér vizű szikes tavak, mocsarak, rétek, gyepek) kedvező természeti állapotának helyreállítása, állat- és növényvilágának hosszú távú megőrzése, a már gyepként hasznosított szántók természetes gyepekké alakulásának elősegítése. A projekt megvalósulásával hozzájárul a legeltetéses állattartás feltételeinek biztosításához, így elősegíti a természeti értékek fenntartását, fejlesztését is szolgáló
hagyományos tájhasználatot.

– „A növendék bivaly tenyészállat-állomány elhelyezési körülményeinek fejlesztése Andaházán, a Bihari-sík Tájvédelmi Körzetben” című KEOP pályázat támogatási összege: 250 000 000 Ft.  A projekt keretében megvalósult fejlesztés beavatkozási területe (a Bihari-Sík Tájvédelmi körzetben, Berettyóújfalu külterületén található „Csapó tanya”) azonos a vele párhuzamosan megvalósítandó bivaly törzsállomány tartási hely fejlesztésére irányuló projekt beavatkozási területével, viszont az elhelyezés, és a célterület szempontjából elkülönülnek. A projekt célja az Andaházi gyepek és itt található vizes-élőhely természetvédelmi kezelését ellátó növendék tenyészállatok
(80 db) elhelyezéséül szolgáló istállók, és a kiszolgáló épületek felújítása.

– „A bivaly törzsállomány elhelyezési körülményeinek fejlesztése Andaházán, a Bihari-sík Tájvédelmi Körzetben” című KEOP pályázat, melynek támogatási összege: 249.112. 522 Ft. A projekt keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő, a Bihari-Sík Tájvédelmi körzetben, Berettyóújfalu külterületén található „Csapó tanya” állattartó telepének teljes rekonstrukciója valósult meg, amely az Andaházi vizesélőhely természetvédelmi terület legeltetéses kezelését ellátó 80 bivalyt számláló törzsállomány (70 db tehén és 10 db tenyészbika) tartási helye. A projekt célja a projektterületre jellemző élőhelytípusok megőrzése, az itt előforduló védett élőlények életfeltételeinek hosszú távú fennmaradása.
A projektek 2013. április 17 és 2015. március 31.között zajlottak le.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek