Elmondhatjuk, hogy a hajdan virágzó budai turizmus, vendéglőivel, borászatával, turista házaival, túraösvényeivel mára megszűnt létezni. Ennek leginkább az az oka, hogy a területek kezelője, a Pilis Állami Parkerdőgazdaság nevével ellentétben, nem látja el azt a feladatot, amit a turizmus kiszolgálása jelent.
Feladatok és lehetőségek
A turizmus környezeti terhelése fontos kérdés minden természetjárók által látogatott területen. Könnyű belátni, hogy éppen a turizmust fenntartó gazdasági érdek ellentétes azzal, hogy azok a helyek, ahová az emberek szívesen járnak, lassan tönkremenjenek, elszemetesedjenek, lepusztuljanak – vagyis elveszítsék azt a vonzerejüket, ami miatt az emberek oda szeretnek járni, ha pihenésre, kikapcsolódásra, csöndre és jó levegőre, újkeletű fogalommal élve „ökológiai szolgáltatásra” vágynak.
Jó esetben a területek kezelői ügyes megoldásokkal „terelik” a turista forgalmat és egyes kiemelkedően érzékeny és fontos helyektől úgy tartják távol a kirándulókat, hogy más területekre vonzzák őket különféle módszerekkel, például rendezett turistautak, pihenőhelyek, kulturált szolgáltatások formájában, rendezvényekkel, szálláshelyekkel, éttermekkel. Sok nemzetközi példa van erre, de hazai példaként említhetők Nemzeti Parkjaink, Natúrparkjaink. A hagyományos és a modern tájhasználat ilyen módszerek alkalmazása mellett, minden nehézség nélkül összeegyeztethető a természetvédelem szempontjaival.
Oktatás
Egy másik módszer, a szemléletfejlesztés, iskolai rendezvények tartása, különféle programok szervezése, aktív, terepi szolgáltatások bevezetése és az állandó természetőri jelenlét. Mindez nem csupán a turisták számára hasznos, nem csak a létesítmények megóvásában nélkülözhetetlen, de személyessé és ismerőssé teszi a természetvédelem feladatait és a természetvédők munkáját és szemléletmódját. Ha az erdőben szakemberrel találkozhatunk, aki segít nekünk a területen eligazodni, akihez bármilyen problémával fordulhatunk, akkor mi is jobban érezzük magunkat, ugyanakkor lesz valaki, aki egy részeg társaságot megakadályoz abban, hogy felgyújtsa a turistaházat, vagy lefüleli az orv-vadászokat és az alkoholos befolyásoltság alatt álló vadász ellen is el tud járni a törvény szigorával. A gazdag területi faj- és helyismerettel rendelkező szakember, aki gyakori vendége az iskoláknak, ismerős arc a gyerekek számára, főleg, ha lépten-nyomon összefuthat vele az ember. Személyében az erdő tiszteltetik meg és intő szava nem száll el észrevétlenül.
Ezeket a fontos feladatokat (összhangban a környezet-, és természetvédelemmel) éppen a turizmus fenntarthatóságának biztosítása miatt kell ellátni, aminek a területek megvédése legalább annyira fontos része, mint a szolgáltatások és a látogatók közérzete.
Leáldozott volna a turizmusnak?
Elmondhatjuk, hogy a hajdan virágzó budai turizmus, vendéglőivel, borászatával, turista házaival, túraösvényeivel mára megszűnt létezni. Ennek leginkább az az oka, hogy a területek kezelője, a Pilis Állami Parkerdőgazdaság nevével ellentétben, nem látja el azt a feladatot, amit a turizmus kiszolgálása jelent. A Zsámbéki medence, vagy Budaörsi kistérség és környékének területkezelője számára a turizmus ellentétes érdek. A Pilis Parkerdő csökönyösen és vakon ragaszkodik a vadászatból és fakitermelésből származó jövedelméhez. A vadászati szolgáltatásnak igen szűk célcsoportra felépített szórakozását helyezi előtérbe, a rendkívül nagy tömegeket vonzó turizmussal szemben és ezzel a természetjárás minden formáját kizárja a Budai régió területeiről.
Kérdezhetnénk, hogy miért nem szervezi meg az idegenforgalmat, ahelyett, hogy ellehetetleníti? A parkerdőgazdaság, mint a terület kezelője számára az erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás korántsem elegendő bevételi forrás. A Vadaspark példája hiába van a vezetők szeme előtt: régen észrevehették volna a diszkrepanciát, ami egyéb ágazataik és a turizmus között mutatkozik, hiszen jószerével az egyetlen rentábilis vállalkozásuk az egyre gyarapodó Vadaspark.
A Vadaspark-„sikersztori„
A Vadasparkot ismerő állatszerető emberek nem szívesen térnek vissza ide, mert a körülmények messze nem olyan színvonalúak, hogy a látogatók jó érzéssel tekinthetnének a fogva tartott állatokra. Miért sikeres mégis ez a vállalkozás? Mert nincsen másik, hasonló turista célpont a budai régióban. Végtére is könnyű állami támogatással és eszközparkkal, egyedüli szolgáltatóként sikert elérni egy magunk által és önmagunk számára fenntartott gazdasági vákuumban. Ez a recept – de mit szólna ehhez a versenyhivatal?
A parkerdőgazdaság és a környék lakói: „parkerdő az ember ellen”
A parkerdőgazdaság a területek kezelője, nem tulajdonosa. A tulajdonos a Magyar Állam – a magyar nép. Ennek ellenére a budai régió lakói saját erdeikből, saját földjeik hasznából semmi módon nem részesülnek. Annak érdekében, hogy a Pilisi Parkerdőgazdaság saját gazdasági ágazatait művelhesse, a helyi lakosság minden kezdeményezését igyekszik megakadályozni. Ezért nem fejlődhet a budai turizmus zöld turizmussá, hanem marad az elit vadászat, a „VIP” vadásztatás helyszíne, miközben a környék települései tovább szenvedik mindennek a negatív hatásait. Lehetne pozitív hozadéka is a települések és lakói számára a vadászati és erdőgazdálkodási tevékenységnek, ám ezeken a területeken problémákat okoz mindkét ágazat.
Amit a parkerdő nem ismer be
Noha Zámbó Péter igazgató úr magas kitüntetést vett át a pro silva módszer (állandó erdőborítottságú erdőgazdálkodás) bevezetéséért a Pilisi Parkerdő területein, ennek nyoma a budai régióban sehol sem látható. Mi több, eleve lehetetlennek is tűnik, hogy ilyen elismerést kapjon egy olyan cég vezetője, amely számára ez a módszer követhetetlen. Miért az? Mert a budai régió vadaskertekből áll. Aki a budai régióban vadkerítést lát, az egy vadaskert kerítését látja, ami a vadászati törvény szerint olyan elzárt terület, ahol a terület eltartó képességét meghaladó egyedszámban zárnak össze állatokat, vadászati célból. Ez pedig azt jelenti, hogy ilyen területeken semmiféle természetközeli művelés, tevékenység nem valósítható meg, hiszen eleve egy természetellenes állapot mesterséges fenntartása zajlik. Mindez súlyos károkat okoz a terület élővilágában. A mesterségesen fenntartott vadászterületek mellett a másik ágazat még rosszabb helyzetben van.
Míg a mesterségesen fenntartott vadászat a természeti környezetet pusztítja és a környék lakosait fosztja meg saját környezetüktől, addig a fakitermelés ezen a környéken kimondottan veszteséges. Ha a kitermelt fa minőségét és a kitermelés bekerülési költségét nézzük, a ráfizetés prognosztizálható, mivel a budapesti agglomerációban egyszerűen túl drága a fizikai munka.
Hát akkor miért?
Ha a vadászat és a fakitermelés több kárt okoz, mint hasznot, akkor mégis miért nem tér át a gazdálkodó a sokkal kifizetődőbb turisztikai tevékenységre? Erre a kérdésre magunk sem találtunk feleletet. Tény, hogy valamikor a Pilisi Parkerdő jó példával járt elöl ezen a téren. Mára azonban érdemben szinte minden ilyenféle tevékenységet beszüntetett. Ez azonban nem tartható fenn. A tarra vágott erdők, a vadaskertek, a sportvadászat mára már szégyenfoltjai a budapesti agglomerációnak.
A mai kor szelleméhez jobban illene a zöld turizmus, a sportolás lehetősége, a természetvédelem – de a Pilisi Parkerdő nem tud váltani. Pontosabban: nem tudja saját feladatait, saját múltját megélni. A Pilisi Parkerdő szakmai felkészültsége nem hiányzik, az itt dolgozó erdészek, mérnökök, gazdasági szakemberek nem tehetnek alkalmazójuk Jánusz-arculatváltásról, sem arról, hogy az arculat nem hajlandó visszaváltani.
Alternatívák
Miközben égető szükség mutatkozik turista utakra, bicikli utakra, szolgáltatásokra, természetvédelemi feladatok ellátására, vadkárok megakadályozására, az erdők gondozására, arra a térséget föllendítő gazdasági erőre, amely a turizmusra épülne rá, addig a Parkerdőgazdaság sorra akadályozza meg a civil kezdeményezéseket, az önkormányzatok más irányú terveit. Folytatja a „megélhetési” gazdálkodást a vadászatban és fakitermelésben, kerítéseket emel elviekben és gyakorlatban minden jobbító szándék elé.
Mert a vadkerítések nem a vadak és nem a környék lakóinak érdekeit szolgálják: miközben azt hiheti az erre járó, hogy a kerítés talán a vadak védelmére van, vagy arra való, hogy az állatok ne kóboroljanak az autóutakon, ahol baleseteket okozhatnak, voltaképpen erről szó sincs. A vaddisznók, rókák, őzek számtalan helyen okoznak vadkárt a falvakban és mindenki találkozhat velük az utak mentén is – élő vagy halott állapotukban.
A Parkerdő eredeti profiljának újraélesztése mellett, azok a lehetőségek is nyitva állnak az erdészet előtt, amelyek a vadászat és az erdőgazdálkodás szétválasztásából fakadnak. Ennek olyan pozitív hozadékai lennének, amelyek során például, a vadásztársaságoknak bérbe adott erdőkből külön bevételek képződnének az erdészeteknél, a vadaskertek létesítésének és fenntartásának illetve a vadak által okozott kárnak a költségei nem az erdészeteket terhelnék továbbá az erdészetek hasonló módon, más célra is bérbe adhatnák a területeiket – például a turizmus céljára.
A környék települései
A környék települései számára az egyetlen kitörési lehetőség gazdasági válságukból a turizmus fejlesztése és éppen egy állami gazdálkodószerv állja útját ennek. A budai régió a turizmusra építhetné jövője gazdasági fejlődését, ha az ellentétes érdekek ezt nem akadályoznák: és ezek az érdekek jelen esetben nem a természetvédők érdekei, hanem egy vadásztársaságé – amely egyszerre próbálja a területből kinyerhető összes hasznot lefölözni – egy olyan területből, amely a köz vagyona.
A közérdek – az összes környéki település összes lakójának érdeke – az volna, hogy a területkezelő szerv a közösségek érdekében munkálkodjon és ne azzal ellentétesen, vagyis a turizmus közvetlen és közvetett bevételei, járulékos hasznai, mint a progresszív gazdasági növekedés következményei, életminőséget emelő, természeti környezetet gyógyító hatásai mind az itt lakók életére legyenek jó hatással – megvalósítva és beteljesítve ezáltal a természetes környezet „közjóléti funkcióját”.
