Hirdetés

A Geronimo 2 projekt biogáz előállítására nyújt innovatív megoldást állattartó telepek számára. (X)

A biogáz ma az egyik legígéretesebb bioenergia forrásnak számít. Az Európa Unióban a tagországok célkitűzései alapján 2020-ra a biomassza részesedése a villamosenergia-források 6,5%-át teheti ki, míg a fűtés és hűtés esetében több mint 17%-ot érhet el. Az anaerob fermentáció alkalmazása kedvező lehetőségeket kínál az agrárszektor számára is, mivel az állattartó gazdaságok óriási energiaszükséglettel rendelkeznek, ugyanakkor évente jelentős mennyiségű trágyát, iszapot és mezőgazdasági mellékterméket halmoznak fel, melyek értékes alapanyagul szolgálnak a biometán előállításához. A meglehetősen magas színvonalú technológiai fejlettség ellenére azonban a biogázban rejlő lehetőségek kiaknázása az állattenyésztési ágazatban még számos országban várat magára.

A Geronimo 2 – BIOGÁZ projekt célja, hogy rámutasson a biogáz technológia előnyeire az állati trágya költségkímélő és környezetbarát feldolgozása által. Továbbá, hogy szakszerű segítséget nyújtson az európai sertés- és szarvasmarha tenyésztők számára abban, hogy a korszerű biogáz technológiák alkalmazásával jelentősen csökkentsék a termelési költségeket. A projekt 13 partner szervezte jelentős múltra tekint vissza, hiszen a korábbi években közös erőfeszítéssel hozták létre az első európai Tejtermelési Energiaportált a tejgazdaságok energia hatékony működésének elősegítése és a mindennapos energiagazdálkodási problémáik orvoslása érdekében.

A Geronimo 2 projekt keretében a partnerek 76 európai tej- és sertésgazdaságban végeztek energetikai felméréseket és számos kísérleti gazdaság számára készítettek konkrét üzleti terveket megtérülő biogáz befektetések lehetőségeit vizsgálva. Az érdeklődő gazdák számára alkalom nyílt arra, hogy szakmai látogatások keretében német, cseh és ciprusi farmokon gazdaságosan működő biogáz erőművek üzemeltetésével ismerkedjenek meg. Mintegy 11 európai országban került sor továbbképzésekre, továbbá a projekt honlapján elérhetővé vált az online tananyag, mely további segítséget nyújt a gazdaságok számára a biogáz technológia megismeréséhez. A partnerek javaslatokat dolgoztak ki a biogáz alkalmazását érintő jogi és pénzügyi jellegű problémák megoldására, melyeket európai regionális politikai döntéshozókkal vitattak meg. Remények szerint az összehangolt munka eredményeként 33 GWh energia megtakarítás, és az állattenyésztésből származó széndioxid-kibocsátás mintegy 130 000 tonnával való csökkenése válhat lehetővé.

A két és fél éves Geronimo 2 projekt (2011-2013) az Innovacio i Recerca Industrial i Sostenible vezetésével, és az Intelligens Energia Európa Program támogatásával valósul meg. A kezdeményezés hazai partnere az MFKK Feltalálói és Kutató Központ Szolgáltató Kft.. A résztvevőkkel és a projekt eredményeivel kapcsolatos további információk az www.energy4farms.eu honlapon érhetők el, ahol folyamatosan frissülő tartalommal és biogáz hírekkel is várják az érdeklődőket. Szintén itt található a biogáz kalkulátor, mely segítséget nyújt a trágyából és más alapanyagokból kinyerhető biogáz, illetve az abból származó haszon kiszámításában.

 

Addendum:
Ezen kiadvány tartalmáért a szerzőket kizárólagos felelősség terheli. A kiadvány nem szükségszerűen tükrözi az Európai Unió Véleményét. Sem az EACI-t, sem az Európai Bizottságot nem terheli felelősség az itt megjelenő információk bármilyen további felhasználásáért. (X)

GerominoGeronimo

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás