Hirdetés
kozbeszerzes.hu, kormany.hu

Visszavonták a hulladékgazdálkodási stratégiával kapcsolatos tanulmányra vonatkozó pályázatot. A közbeszerzési hirdetmény szerint „ Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.”. Kíváncsian várjuk.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Stratégia kimunkálásához kapcsolódó tanulmányra adott megbízást a Magyar Állam tulajdonában levő ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. még április 3-án. A húsvétot is magában foglaló két hetes határidőt először a beadás előtt egy nappal meghosszabbították, majd az új beadási határidő napján, április 24-én jelent meg, hogy visszavonják. A visszavonás azért is váratlan, mert az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az elmúlt hetekben kétszer is megerősítette, hogy a hulladékgazdálkodási stratégia készül.

A pályázat kiírás éppenséggel nem lett nagy dobra verve, a felhívás ugyan a Közbeszerzési Hatóság honlapján és a Közbeszerzési Értesítőben megjelent, a kiíró ÉMI illetve a kormány honlapján azonban nyoma sincs, ahol olyan, szintén a tulajdonosi jogokat gyakorló ITM megbízásából kiírt ÉMI-pályázatok, mint a gyerekeknek szóló Hulladékgazdálkodásért Emlékérem” megtervezése és „Az én környezettudatos iskolám” rajzpályázatok vagy az egyetemistákat célzó „Az illegális hulladéklerakás felszámolása” pedig megtalálhatóak.

A kiírás szerint a 60 napos munka során figyelembe kell venni egy „Magyarországi hulladékáramok elemzése” című tanulmányt és annak készítőjével együtt is kell működni. A tanulmány a pályázati kiírásban ugyanakkor nem volt hozzáférhető, online keresés után is csak annyi tudható róla, hogy a német Reverse Logistic GmbH készített ilyen címen egy tanulmányt 2019. május-júniusban az ITM számára bruttó 18 millió forintért. A német cég elsősorban inverz logisztikában tevékenykedik, például az egyutas italcsomagolások németországi betétdíjas rendszerében, itthon a CCR Magyarország Kft.-n keresztül egy elektronikai és egy elem/akkumulátor hulladék hasznosítást koordináló szervezet munkáját irányítja.

Érdekes, hogy a kiírás erős nemzetközi aktivitást igényelt, azt, hogy az ajánlattevő rendelkezzen olyan szakemberrel, aki legalább „3 ország hulladékgazdálkodási rendszerével kapcsolatos tanácsadási tevékenységre / hulladékgazdálkodási rendszerével kapcsolatos üzemeltetési tevékenységre vonatkozó, legalább 36 hónap szakmai tapasztalattal” rendelkezik „legalább 3 hulladékáram tekintetében.”

A stratégia készítéséről az innovációért és technológiáért felelős miniszter 2019. nyarán számolt be, amikor megbeszéléseket folytatott az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős biztosával. A kiírás szerint ugyanakkor az államtitkári nyilatkozattal ellentétben még csak most megkezdődik a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Stratégia kimunkálása is.

A közbeszerzési hirdetmény szerint „ Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.”. Kíváncsian várjuk.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás