A rovat kizárólagos támogatója

Az új paksi atomerőművi blokkok környezetvédelmi engedélyének kiadásakor különlegesen kreatívan jártak el: az engedélyért szakhatósághoz forduló vállalatot bízták meg, hogy az engedély kiállításához szükséges környezeti tanulmányt előállítsa.

Nincs itt semmi ellenérdekeltség. Hát pont az a lényeg, hogy az érdekelt felet összehozzuk önmagával. A munka hamarabb el fog készülni, és az elvárható eredmény is jóval nagyobb valószínűséggel fog megszületni. Akarsz építeni valamit, ami súlyos hatással van a környezetre. Megépítése és üzemeltetése folyamatos veszélyt jelent. Ezért szükség van egy hatástanulmányra, ami ezeket a veszélyeket számba veszi, és megmondja, hogyan lehet és kell ellene védekezni.

Vannak, akik azt gondolnák, hogy akkor ez egy független, környezetvédelemben és atomenergiában jártas, kontrollt gyakorló hivataltól jön.

Hiszen mégsem perecet akarunk sütni, hanem hasadóanyagot. Esetleg elkészíthetné egy nemzetközileg elismert és a magyar államtól független kutatóintézet. Mindenki azt gondolja, hogy ez így logikus. Hát nem.

   Tudjátok, ki készítette?

   A beruházó.

Az új magyar atomerőművet tervező, építő és üzemeltetető vállalat, az MVM Paks II Zrt.  Akinek nyilván nem az áll érdekében, hogy gúzsba kösse a saját kezét, szigorúan kontrollálja és probléma esetén kötelezzeaz azonnali megoldásra. A környezetvédelmi engedély egyik legsúlyosabb hibája, hogy nem mondja meg, hol és hogyan tároljuk majd a sugárzó atomhulladékot.

A környezeti hatástanulmány radioaktív hulladékokról szóló fejezetének szerzője az MVM csoport mérnökirodája.
A hatástanulmányt az illetékes hatóság nézte át és ellenőrizte le: első fokon a Baranya megyei Kormányhivatal, másodfokon a Pest megyei kormányhivatal. A kormányhivatal az MVM tanulmányát megfelelőnek találta. A kiadott határozat szerint a radioaktív hulladékokkal kapcsolatban semmilyen más szakértőt, szakhatóságot nem vontak be a vizsgálatba. Nem kell ide független szakértő, kellemetlen dolgokat kérdez, lassan dolgozik meg folyamatosan aggódik olyan butaságok miatt, hogy környezetvédelem, radioaktív hulladék, Duna.

Legyünk túl rajta minél hamarabb, egyébként is csütörtök délután egykor nekem már hétvége van. Tulajdonképpen a szakhatóság kimaxolta az engedélyezési eljárást és megmutatta a világnak, hogy hogyan kell ezt csinálni. Pompás, bámulatos, ragyogó!

*** 
Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkánjukat!

Putyin helyett dönts Te a jövőről! – Népszavazást Paks2-ről!

Putyin helyett dönts Te a jövőről! – Népszavazást Paks2-ről!

A magyar emberek végre kezükbe vehetik a sorsukat és nemet mondhatnak az Orbán-Putyin paktumra, amely évtizedekre eladósítaná és energetikai szempontból kiszolgáltatottá tenné hazánkat. Írd alá az LMP petícióját, hogy ezzel is nyomást gyakorolhassunk a döntéshozókra: Népszavazást Paks2-ről!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás