A rovat kizárólagos támogatója

Az egyik óbudai piacon üzemelt az a két húsbolt, amelyben lóhúst és selejtes marhahúst adtak el minőségi marhahúsként – értesült a hvg.hu. Az ügy vádlottjai után 40 köbméter állati csont és 200 lófej maradt egy szarvasi tanyán.

Lóhúst és selejtes marhahúst adtak el két budapesti hentesnél minőségi marhahúsként – közölte a Békés megyei beol.hu híroldal, amely szerint az ügyben a Gyulai Járási Ügyészség hét ember ellen emelt vádat. 

A hvg.hu most ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy a feketevágásból származó, forgalomba hozatali engedéllyel sem rendelkező lóhúst és selejtes marhahúst két olyan fővárosi húsboltban árusították, amelyek egy óbudai piacon üzemeltek. Azt egyelőre nem tudni, hogy a boltokat bezárták-e.  A vádirat szerint egyébként az elsőrendű vádlott, egy gyomaendrődi hentes állapodott meg a több fővárosi húsboltot is üzemeltető másodrendű vádlottal, hogy rengeteg lóhúst adnak majd el jó minőségű marhahúsként nagy haszonnal – idézte fel a beol.hu.

A lóhúst egy szakavatott hentes fel tudja úgy dolgozni, hogy az a laikus számára marhahúsnak tűnjön, illetve a beteg vagy sérült marhák húsáról feldolgozás után a vásárlók szintén nem tudják megállapítani, hogy az rossz minőségű. Hetente 3-4 állatot vágtak le egy szarvasi családi ház udvarán és hetente 5-600 kiló húst szállíttattak a budapesti piacon üzemelő két hentesüzletbe. A vádlottak 2011 szeptembere és 2013 január vége között legalább 140 lovat és 60 selejtes szarvasmarhát vágtak le és összesen 32 ezer kilónyi húst adtak el 36 millió forintért. 

A nem hasznosítható részeket – lófejeket, csontokat, patákat és belsőségeket – egy szarvasi tanyán rakták le, ahol az állati hulladék egy részét sertésekkel és kutyákkal etették meg. A nyomozás helyszíni szemléjén 40 köbméter állati csontot és 200 lófejet találtak – írta a beszámoló.

Kapcsolódó anyagok:

Párizsi – a magyar élelmiszeripar dizájnerdrogja

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás