Hirdetés

Maximum 1,5 millió forint pályázatos támogatást ad (ez nagyjából az ÁFA összege) elektromos autók vásárlásához a kormány – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az idei kétmilliárdos keret alig több mint 1300 autóra elég.

Elektromos személyautók és kisteherautók megvásárlásához pályázat útján vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány. Erről Varga Mihály beszélt a budapesti Várkert Bazárban rendezett tegnapi elektromobilitási konferencián.

A támogatás tehát nem automatikus, pályázat útján kaphatják meg a vásárlók. Varga szerint jövőre folytatódik a támogatási program, amely az indulás utáni tapasztalatok kiértékelése után módosulhat. A kormány célja, hogy 2020-ig 30 ezer környezetbarát autó legyen az utakon. Jelenleg a környezetbarát kategóriába tartoznak a tisztán elektromos autók, az úgynevezett plug in hibridek, másként konnektorról, áramkútról tölthető hibridet, illetve hatótávnövelt elektromos autók. Ezek kaphatnak ma zöld rendszámot.

Idén 2, jövőre pedig a tervek szerint 3 milliárd forint támogatást ad a kormány tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszongépjárművek vásárlásához. Ezt a forrást természetes személyek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek és költségvetési szervezetek egyaránt igénybe tudják majd venni.  Emellett a választható finanszírozási konstrukciók köre is széles lesz, vagyis a vásárlások mellett különböző lízingszerződésekre is vonatkozik majd a támogatás.

Pályázati kritériumok:
— csak a személyautóra vagy a kisteherautókra jár az ingyen pénz
— járművenként maximum 1,5 millió támogatást lehet kapni
— a bruttó vételár maximum 21 %-a lehet a támogatás összege
— az autó vételára nem haladhatja meg a 15 millió forintot, azaz a luxusautókra nem jár támogatás
— pályázni kell a támogatásra, összesen 2 milliárd forintos az idei keret, azaz alig több mint 1300 autó kap támogatást
— a pályázatokat október 27-től lehet benyújtani. 

A környezetbarát járművek jelenlegi kedvezményei: ingyen parkolhatnak, emellett nem kell rájuk regisztrációs és teljesítményadót fizetni. A kormány tisztában van azzal, hogy az elektromos autók térnyeréséhez meg kell teremteni a megfelelő méretű áramkúthálózatot. Ennek érdekében ősszel megjelent az a pályázat, amelynek keretében önkormányzatok kaphatnak áramkút-telepítéshez támogatást. Ez a program biztosítja, hogy összesen 1000 áramkút létesüljön. A távolabbi cél pedig az, hogy az országban 3000 áramkút legyen, olyan eloszlásban, hogy minden térségben használhatóak legyenek az árammal hajtott autók.

Nem meglepő

A napi.hu szerint a támogatás elindítása nem jelent meglepetést. A kormány ugyanis már korábban bejelentette, hogy milliós támogatás nyújtana az elektromos autókhoz. Első körben arról volt szó, hogy áfamentessé teszi az elektromos autókat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még 2014. októberében azt mondta: a kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autók megkülönböztetésére zöld alapszínű rendszámot szeretne bevezetni, valamint nulla százalékos áfakulcsot alkalmazna ezekhez.

A zöld rendszám azóta "megjött", de a milliós támogatással mostanáig adós maradt a kormányzat. Az áfakedvezmény, illetve áfamentesség lekerült a napirendről. Az uniós szabályok ugyanis megtiltják, hogy járművekre kedvezményes adómértéket vagy mentességet adjon egy-egy uniós ország.

 Milyen autók férnek bele a támogatásba?

Ha csak az elektromos autókat nézzük, már most is egészen sok autótípus beleférne a kormány támogatási tervébe. Mivel a felső korlát 15 millió forint, a ma kapható Teslákra nem vonatkozik a kormány támogatása, de a bruttó indulóárak alapján például (a teljesség igénye nélkül!) a Citroen C-Zero (~8,5 millió forint), a Nissan Leaf (~9 millió forint), a Kia Soul (~10 millió forint), a VW e-up (~8,3 millió forint) vagy a BMW i3 (~11,9 millió forint) belefér a kormány programjába.

A portfolio szerint tavaly összesen 94 684 személyautót és kishaszonjárművet adtak el Magyarországon, idén az év első 8 hónapjában 26,1 százalékos volt a bővülés a két kategóriában összesen, ha ezzel a növekedéssel számolunk egész évre, akkor idén közel 120 ezer személyautót és kishasznonjárművet adhatnak el.
Amennyiben a 2 milliárd forintos támogatással és a maximális, 1,5 millió forintos autónkénti támogatással számolunk, akkor összesen 1333 új elektromos jármű férhet be a programba, ami a teljes értékesítés 1,1 százaléka lenne (természetesen ha 1,5 millió forintnál kevesebb igénybevétellel számolunk, akkor több jármű is gazdára találhat a program keretében). A jövő évi 3 milliárdos keret pedig (ha a feltételek nem változnak), akkor 2000 autó támogatására elég.
További infók a témában: 
Már fut a töltőállomás támogatási program

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás