Hirdetés

Az MME a nemzeti park igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve januárban 10.alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását. Az egy időben történő megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett kezdeményezésen 298 felmérő vett részt országszerte.

Idén kiemelkedő nagyságú, mintegy 18,5 ezer négyzetkilométernyi területet érintett a felmérés, ami magába foglalta a legjelentősebb telelőhelyeket. Idén több területen a túzokok számlálását is a ragadozó madarakéval párhuzamosan végezték.

Az országban idén 591 rétisast, 182 parlagi sast, 5 szirti sast és 4 fekete sast regisztráltak a résztvevők. Tavaly januárban mintegy 530 rétisast, 230 parlagi sast, 7 szirti sast és 4 fekete sast figyeltek meg, az akkor mintegy 11 ezer négyzetkilométernyi területre kiterjedő felmérések során, így az egységterületre számított „sas-sűrűség” az idei évben a két leggyakoribb sasfajunk esetében valamelyest csökkent. A különösen veszélyeztetett parlagi sas esetében pedig a megfigyelt egyedszám is alacsonyabb volt a tavalyinál, pedig a vizsgálatba bevont terület majdnem másfélszeresére nőtt.

Az idén tapasztalt egyedszám-csökkenésnek számos oka lehet. Az egyes évek közötti összehasonlítást jelentősen nehezítik például az időjárásból adódó különbségek, valamint az újonnan bevont területek jellemzői. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a ragadozó madarakat különösen veszélyezteti a természetes élőhelyek romlása, és arról hogy sajnos hazánk ’élenjáró’ a régióban a madarak ellen elkövetett bűncselekmények számát tekintve.

A magyar puszták és vizes élőhelyek megfelelő telelőhelyet biztosítanak a környező országokból érkező sasok számára, amelyet számos gyűrűzési adat bizonyít. Nálunk telelnek többek között parlagi sasok Szlovákiából, rétisasok az északi (skandináv és balti) populációkból is. Ezért nagyon fontos, hogy elejét vegyük az egyre gyakoribbá váló madármérgezéseknek és lelövéseknek.

További információk, grafikonok >>> :
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás