Hirdetés

Idén az első fél évben mintegy 540 ezer hektár szabad terület égett le Magyarországon, és mintegy 12 és fél ezer esetben keletkezett erdő- és vegetációtűz. Egy idős erdő ökológiai regenerálódása akár 100 évig is eltart. Tűzmegelőzési sajtótájékoztatót tartottak a Pilisi Parkerdőben.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Erdészeti Hatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös közleménye szerint a rendkívül száraz időjárásnak is tulajdonítható, hogy az idén két és félszer több szabadtéri tűz keletkezett, mint 2011 hasonló időszakában; a leégett területek nagysága pedig három és félszeresére növekedett.

Az idén a tavaszi erdőtüzes időszakban egy-egy tűz átlagosan 4,3 hektárnyi területet érintett, az utóbbi idők legnagyobb tűzesete Bugacon történt, ahol májusban több mint 1100 hektárnyi erdő égett le. A hat napon át tartó oltás az eddigi számítások szerint közel 70 millió forintba került, de a végleges összeg ennél magasabb is lehet.
A tüzek 99 százalékát emberi tevékenység okozza – mutat rá a közlemény, hozzátéve, hogy többnyire a gondatlanság áll a háttérben, de igen nagy számban vezethetők vissza szándékosságra, ilyen például a tarló és a nád égetése. Sok esetben pedig a felügyelet nélkül hagyott kerti hulladék égetéséből keletkezik nagy kiterjedésű tűz. A közlemény ismerteti: új erdő létesítése, az erdőterület műszaki helyreállítása 6-12 évet is igénybe vehet, és hektáronként több millió forintos költséget jelent, egy idős erdő ökológiai szempontból történő regenerálódása pedig akár 50-100 évig is eltart. A hatóságok hangsúlyozzák, hogy tűzgyújtási tilalom esetén az erdőkben – beleértve a kijelölt tűzrakó helyeket is -, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belül sem szabad tüzet rakni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Erdészeti Hatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. tegnap terepi bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott. A terepen erdőtűz oltására alkalmas speciális helikoptert, terepjáró tűzoltóautót, és egyéb eszközöket is bemutattak a budakeszi Szilfa-tisztáson. A sajtótájékoztatón Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Debreceni Péter, az erdészeti hatóság fő erdőfelügyelője és Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő szóvivője nyilatkozott. Tűzoltó helikopter légi oltási bemutatót tartott, a tűzoltók pedig az erdei tűzoltás technikáiból adtak ízelítőt.

Az idei első félévben 12.450 szabadtéri tűzeset történt, ami a tavalyinak két és félszerese. Jelenleg országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, ami az erdőterületekre és az erdők 200 méteres körzetére vonatkozik.
Részletek >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás