A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

A brazil kormány műholdas adatai alapján az erdőirtás mértéke az Amazonas-medencében januárban jóval meghaladta az előző éves januári adatot, konkrétan 430 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki, azaz ötször akkora területről tűnt el az erdő, mint tavaly januárban. Az erdőirtás műholdas mérésének 2015-ös kezdete óta ez messze a legmagasabb januári adat.

A friss számok azért okoztak meglepetést, mert januárban általában csak kevés fát szoktak kivágni, az esős időjárás ugyanis többnyire hátráltatja a favágókat. Az utóbbi években azonban sajnos egyre kevesebb eső esik a térségben, ami alapjaiban veszélyezteti az esőerdő fennmaradását. Számos tanulmány bizonyította, hogy az erdőirtás közvetlenül hozzájárul az erdei klíma megváltozásához és a csapadékmennyiség csökkenéséhez, hiszen ahhoz, hogy az esőerdő belsejébe is sok eső jusson, elengedhetetlenül fontos, hogy az óceántól szinte végig egybefüggő erdőtakaró borítsa az Amazonas-medencét. Ha ez a takaró sérül, csökken a párologtatás, és lényegesen kevesebb csapadék jut be a kontinens belsejébe, ami még sebezhetőbbé teszi az ökoszisztémát.

BBC szerint a környezetvédők Jair Bolsonarót, Brazília szélsőjobboldali-populista elnökét vádolják azzal, hogy nemhogy nem tesz eleget az erdőirtás visszaszorításáért, intézkedéseivel még gyorsítja is a folyamatot.

A brazil kormány többször ígéretet tett arra, hogy megállítja az erdőirtást, és nemzetközi partnerei valamint környezetvédő szervezetek többször kérték is erre, hiszen a légkör szén-dioxid-koncentrációjának növekedését csak akkor lehet kordában tartani, ha hatékonyan lépünk fel az erdőirtással szemben, különösen Brazíliában.

Az Amazonas-medencében elsősorban faanyagért vágják a fákat, valamint azért, hogy helyet csináljanak bizonyos növények termeléséhez és állattartáshoz. A brazil Greenpeace a januári erőirtási adatok nyilvánosságra hozatala után újra kérte a legnagyobb amerikai és európai élelmiszerláncokat, hogy ne forgalmazzanak olyan termékeket, melyek előállítása erőirtással jár.

Nyitókép: erdőirtás Amazonas Brazília Staffan Widstrand/ WWF

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek