A rovat kizárólagos támogatója

Az Erdei Iskola Egyesület (EIE) által 2005-ben alapított Lehoczky János díj az erdei iskola mozgalom rangos elismerése. 2021-ben Takáts Margit, a királyréti Hiúz Ház Erdei Iskola idén nyugdíjba ment vezetője vehette át a Lehoczky János-díjat.

A díjat az az erdei iskola mozgalom szereplői által elismert személy kapja, aki munkásságával sokat tett és tesz az ifjúság környezettudatosabb gondolkodásmódjának és magatartásának kialakulásáért, s aki hozzájárul az erdei iskolázás hagyományainak megőrzéséhez, fejlődéséhez, népszerűsítéséhez. A díj komoly szakmai és erkölcsi megbecsülést jelent.

Takáts Margit Királyréten született, a börzsönyi erdő gyermekkorától otthona, játszótere és életének szerves része lett. Fiatal pedagógusként diákjaival belekapcsolódott az akkori erdőt járó úttörő vándortábori mozgalomba, nyaranta pedig a Brellos Tamás és Homoki Nagy István által vezetett, legendás Börzsönyi madarász táborokban segített csoportvezetőként.

A Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság (a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság jogelődje) vezetése 1997 januárjában kereste meg Margitot azzal a feladattal, hogy a frissen elkészült királyréti oktatóközpont töltse meg tartalommal, élettel. A feladatot 17 év tanítói tapasztalattal a háta mögött vállalta el és végezte huszonöt éve át – egészen 2021. márciusi nyugdíjazásáig.  Szervező munkája nyomán az oktatóközpont megtelt programokkal, élettel, zsivajjal, idővel pedig a Nemzeti Park kiemelt oktatási helyszínévé vált. Vezetésével és szárnyai alatt mindmáig több ezer gyermek szerzett életre szóló tapasztalatokat, természeti és természetvédelmi ismereteket.

Királyréti oktatóközpont

A programok közül Margit legjobban az akkor induló hetes „erdei iskolai” programokat szerette. Tudatosan hagyta, hogy a gyerekek ez első napokban lakják be a környező erdőt, a Bagoly-bükki-patak partját, majd megkezdődött a gondosan felépített oktatás. Minden csoportot felvezetett szeretett hegyeire is, így a Nagy-hideg-hegyre vagy a Csóványosra.

Időközben tanítói, majd tanári képesítése mellé megszerezte a kézműves szakoktatói oklevelet is. Ennek nyomán ezerféle igényes társasjáték, kiegészítő és dísz került ki a keze alól, amelyek igazán egyedivé tették a „házat”. Királyréten mindig fontos programnak számított a kézműveskedés, amelyet professzionálisan vezetett.

Takáts Margit 2021. márciusában ment nyugdíjba. A Lehoczky János Díj méltó elismerése négy évtizedes pedagógusi pályájának – környezeti nevelési munkásságának.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás