A rovat kizárólagos támogatója

Először látható videófelvételeken, ahogy vadon élő elefántborjakat fognak be Afrikában, hogy aztán állatkerteknek adhassák őket tovább. A Guardian által megszerzett videó elég lehangoló.

A videón az látható, ahogy idén augusztus 8-án a zimbabwei Hwange Nemzeti Parkban az ország természetvédelmi hatóságának szakemberei kínai állatkertek megbízásából elefántborjat fognak be. A Guardian szerint ezek a befogások mindig hasonló forgatókönyv szerint zajlanak. Először is találni kell egy erre alkalmas csordát, majd helikopterről nyugtatólövedékkel eltalálni a befogásra kijelölt borjakat. Miután az állat összeesik, a pilóta zuhanórepülésben manőverezve akadályozza meg, hogy a csorda többi tagja az elesett borjú segítségére tudjon sietni. Mikor sikerült a többi állatot elhessegetni, a befogók egy csoportja siet a helyszínre, és a megkötötött borjat felrángatja egy járműre.
 

A fenti videó legfelkavaróbb részében éppen azt látni, ahogy egy kamion platójára felrángatott, a nyugtatótól még mindig kába, öt év körüli elefántborjút rugdosással és ráncigálással próbálnak a helyén tartani.
A Guardian úgy tudja, ezen akció keretében 30-40 borjút akartak befogni, de a helikopter lezuhant bevetés közben, így végül csak 14-et sikerült. Ezek az állatok most a Hwange park egyik elkerített részén várják, hogy kínai vásárlójuk átvegye őket. Via 444.hu.

Egy másik videón elefántok érkezését ünneplik a kínai Lehe Ledu állatkertben. Érdemes megfigyelni az "ingergazdag" betonlakosztályt.
 

Háború a szavannán – állatvédelem tolószékből

Háború a szavannán - állatvédelem tolószékből

Az október 4-i állatok világnapjára ajánljuk olvasóink figyelmébe a most megjelent Háború a szavannán című könyvet. Richard Leakey és szerzőtársa legfőképpen a Kenyában nemzeti és nemzetközi üzletként virágzó elefántcsont-kereskedelemről, az elefántok tömeges méretű pusztításáról és a politikusok számára is jól jövedelmező orvvadászatról ír. A világhírű paleontológus több évtizedet szánt életéből az orvvadászat elleni küzdelemre, és sikeresnek is bizonyult, akár egy szakmai szervezet élén, a „terepen”, akár ellenzéki politikusként a parlamentben állt helyt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás