A rovat kizárólagos támogatója

Nem mindennap kell kútból hódot menteni. Aki ráadásul kicsit sem együttműködő. Albert András, a mentést végző természetvédelmi őrkerület-vezető első kézből ad beszámolót a kalandos esetről:2020.04.07-én, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálat ügyeleti telefonjára érkezett lakossági bejelentésből értesültem arról, hogy az őrkerületemben, Algyő közigazgatási területén, a Nagyfai Holt-Tisza közelében, a Mátyáshalmi-csatorna mellett kútba esett hódot találtak.

A bejelentővel (az ATIVIZIG szivattyú-kezelőjével) előzetesen konzultálva igyekeztem felmérni, mire készüljek. A káva nélküli kút kb. 2-2,5 m mély, két hód esett bele, amelyek közül az egyik még életben van. Létra van a helyszínen.

Úgy képzeltem, hogy az Őrszolgálatnál a mentendő állatok befogására rendszeresített nagy, összecsukható merítőszák alkalmas lesz arra, hogy a létrán lemászva “kikanalazzam” a bajba került jószágot. A helyszín felé közeledve még eszembe jutott egykori “kiskócsagom” Juhász Erika (jelenleg a KNPI polgári természetőre), aki a hódok elismert szaktekintélye (mármint nem a hódok ismerték el). Felhívtam, hogy adna-e valami jótanácsot a befogással kapcsolatban. Neki is az volt a legfontosabb tanácsa, amire magam is gondoltam: vigyázzak, mert a hód nagyot tud harapni… Felrémlettek a terepen mindenfelé látható, egyetlen harapással elmetszett 2-3 cm vastag ágak… Ennek fényében nem túl nagy meggyőződéssel, de bekészítettem egy “szabvány” bőr munkavédelmi kesztyűt. Mégis, majd csomagolva lehessen odaadni a mentőápolónak a leharapott ujjamat. Másik tanács: valami terelő lap, amit védőpajzsként a hód elé lehet tenni (mint disznóvágáskor a raklap, amivel terelgetni lehet a “delikvenst” az ólban).  Kössz. Már úton vagyok – majd rögtönzök valahogy.

A helyszínre érve kiderült, hogy a még élő hód nagyon is aktív, de sehogyan sem érti, hogy segíteni akarunk rajta. A létra csak akadályoz a szűk “lyukban” való mozgásban. No, semmi gond: megtoldom a szák nyelét, hogy a kút mellett hasalva elérjem a kaffogó, szuszogó “egeret”. Volt is a helyszínen több, bő karvastagságú amerikai kőris törzs – mind 3-4 méter hosszú. A csatornába beállogatva uszadék-fogónak. Így szépen meg is szívták magukat vízzel, és bitang nehezek voltak. Semmi gond: egy természetvédelmi őr mindent kibír. Viszont a praktikusan összecsukható szák nem… Szépen összecsuklott, pedig vagy háromszor benne volt a “zsákmány” – fele. Vagy az eleje, vagy a “vége”. Teljesen mindegy, mindig kicsusszant. Vagy 10-15 kiló “katré” (a rothadó, mindenféle a fekete trutyi, amiben a hód pancsolt) viszont nem. Azt kénytelen voltam kihalászni, majd szép aprólékosan kiszedegetni a hálóból – mert rothadás ide, vagy oda: akadni mindenbe tudott. Közben beláttam, hogy ez így nem megy. A készségesen segítő “bejelentő” ötlete volt, hogy próbáljuk meg kötélhurokkal. De se kötél, se alkalmas rúd a helyszínen. Nem volt mit tenni: új osztás, új nyeremény; otthonról kell hozni eszközöket. A hód meg bírja ki addig, ha már ilyen élénken tud kapálózni a mentési kísérleteim ellen…

A műhelyemben egy teleszkópos, építőipari támasztó rúdból, egy darab “Dexion-Salgó” vasból, drótból, pár méter hajós kötélből rögtönöztem egy hurkos befogó eszközt. A “hódológiai” jó tanácsot megfogadva egy öreg autóból kibontott ajtó-burkolatot is bekészítettem védőpajzsnak (közben erősen reméltem, hogy nem a hód szemfedeleként kell majd használni). Mivel az első nekifutáskor készségesen segítő szivattyú-kezelőnek idő közben el kellett hagynia a helyszínt – családi segítséget kértem. Mire nem jó a “home office” – egyik fiam otthon volt, és vállalkozott a kalandra. Indulás előtt még bedobtam a kocsiba egy ágvágót, hogy a kút körül vígan tenyésző csipkebokrokat kicsit ráncba szedhessük. Első próbálkozáskor nem kevés bosszúságot okoztak…

Így fölfegyverkezve már szinte gyerekjáték volt a hódot kiemelni. Már a negyedik próbálkozásra sikerült. Közben a gyakorlatban is megbizonyosodhattam róla, hogy a hódnak tényleg nincs nyaka… Ebből kifolyólag a derekára kellett ügyeskedni a hurkot, hogy le ne csússzon róla. Erre ő irgalmatlan csapkodással reagált. Szép, fekete iszap(?)-pöttyös lettem tőle. A kútban töltött, ki tudja mennyi idő alatt nemigen soványodott le a jószág: irgalmatlan súlya volt… De sikerült kiszabadítani.

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek