Hirdetés

Olaszország leghosszabb víziútját, a Pót sokáig úgy nevezték, mint a folyók királyát – a római költő Virgilius adta a Pónak a fluviorum rex nevet – s a 652 kilométer hosszú folyam egészen a közelmúltig valóban lenyűgöző látványt nyújtott.

A Pó lejtése nagyon kicsi, így szinte állandóan elárasztotta a két partján lévő, növényekkel borított árteret így néha úgy nézett ki, mintha nem is folyó, hanem egy lassan hömpölygő mező lett volna. Mostanra viszont gyökeresen megváltozott a helyzet. Ugyan a Pónak 141 mellékfolyója van, egyes szakaszokon szinte teljesen kiszáradt a meder, s ahol még van víz ott is nagy a baj: Ferraránál például, ahol korábban másodpercenként 1805 köbméter víz érkezett, most 145 köbmétert mérnek.

Ahogy az éghajlat változása miatt tartósan csökken a vízszint úgy foglalja el a tenger a Pó deltavidékét. A sós víz már 12 kilométer ményen benyomul az egykori folyómederbe, s elpusztítja az édesvízhez szokott növényzetet. A Pó mellett végig kerekező író, Tobias Jones szerint a Pó vize már egyáltalán nem annyira tiszta, mint korábban volt, a közelben lévő mezőgazdasági földeken felhasznált műtrágya veszélyes mértékben elszennyezi a folyót-írta a Guardian.  Via HVG

Nyitókép: Pó folyó kiszáradva Castel San Giovanniban Piacenza közelében 2022 június forrás Pierpaolo Ferreri / EPA

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás