A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 24.hu

Hogyan képzeli a kormány Paks I. üzemidejének meghosszabbítását és Paks II. megépítését egyszerre? – tette fel  írásbeli kérdését az MSZP frakciójából Tóth Bertalan Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, levele pedig egyúttal rámutatott néhány aggályra a paksi beruházás körül.

Tóth levele kapcsán a 444 részletesebben is foglalkozott a témával, ők emlékeztetnek, hogy amikor 2014-ben megegyezett egymással a magyar és az orosz kormány arról, hogy orosz állami hitelből az orosz állami Roszatom új atomerőműveket épít Paksra, a beruházást engedélyeznie kellett az Európai Bizottságnak is. Végül megadták az engedélyt, többek között egy olyan feltétellel, hogy a Paks II. által megtermelt áram nagy részét a magyar államnak a piacon kell értékesítenie.

A kormány azzal érvelt Paks II. megépítése, és az állami támogatás szükségessége mellett, hogy Paks I. négy blokkjának üzemideje lejár 2032 és 2037 között, azokat egymás után be kell zárni, új atomerőművek nélkül pedig áram nélkül maradna Magyarország. A Bizottság elfogadta ezt az érvelést, dacára annak, hogy az osztrák kormány többször is hangot adott annak, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a magyarok a megállapodás szerint tényleg bezárják Paks I.-et a harmincas években.

Az osztrákok szerint ha ez nem történik meg, Magyarország erőfölénybe kerül a régióban a régi és az új blokkokkal, a Bizottság azonban igyekezte lehűteni a kedélyeket.

„A Bizottságnak a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozata csak abban a formájában vonatkozik a támogatásra, ahogyan azt e határozat ismerteti, vagyis a megtámadott határozat csak annyiban engedélyezi a támogatást, amennyiben az a bejelentett intézkedéssel összhangban marad” – ezt üzente a Bizottság az osztrák kormánynak, ami lefordítva annyit jelent, hogy ha a megállapodás ellenére a magyar kormány tovább üzemelteti majd Paks I.-et, Paks II. engedélye el fog veszni.

A fentiek eddig jórészt elméleti feltevések voltak csak, december 8-án ugyanakkor az országgyűlés elfogadott egy határozatot, amiben tudomásul veszi, hogy a kormány vizsgálja, miként lehetne meghosszabbítani Paks I. élettartamát, akár 2057-ig.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás