Hirdetés

A Fővárosi Önkormányzat évtizedes adóssága, és egyben a Főváros vezetésének egyik legfontosabb választási ígérete, hogy a Városháza előtti elzárt, jelenleg parkolóként használt területen Budapest új, zöld főterét alakítsa ki. Az erre kiírt tervpályázat eredményét ma hirdették ki.

Visszaadjuk a budapestieknek a Városháza előtt most parkolóként elkerített területet, amely Budapest ideális főtere lehetne. A téren parkosított agórát alakítunk ki, amely az aktív közéleti részvétel, a nyílt társadalmi vita helyszíne lesz – szerepelt a Budapest Mindenkié programban.

A Főváros 2019-ben megválasztott vezetése először átfogó stratégiát készített a Városháza tömb középtávú fejlesztésére, hogy összehangolja a Városháza épületét és környezetét érintő különböző projektelemeket, így a Városháza homlokzatának felújítását, a Városháza földszinti helységeinek megnyitását, a Budapest Galéria új kiállítóterének kialakítását és a Merlin Színház épületének felújítását.

városháza park nyertes terv Lépték-Terv Tájépítész Iroda

Ezt követően a Fővárosi Önkormányzat 2021. őszén, tekintettel a feladat jelentőségére és komplexitására, térépítészeti tervpályázatot hirdetett a Városháza Park megtervezésére Az új Városháza Park kapcsán a Főváros három célt határozott meg:

  1. A Városháza Park legyen Budapest zöld főtere, ennek érdekében Budapest szívében 8.000 m2 új zöldfelület hozunk létre, hogy cselekedjünk a klímaváltozás ellen. A parkot fásítjuk, hogy kellemes hangulatú helyet alakítsunk ki és enyhítsük a nyári kánikulák hatásait, a csapadékvizet pedig helyben hasznosítjuk a környezettudatosság jegyében.
  2. A “Nyitott Városháza” megvalósításával közelebb hozzuk az emberekhez Városháza napi működését, Budapest új főterét a demokrácia és a társadalmi viták helyszínévé tesszük. Helyet adunk megemlékezéseknek, társadalmi és politikai rendezvényeknek, a Városháza földszinti helyiségeit pedig megnyitjuk kulturális, közösségi és ügyfélforgalmi célokra.
  3. Az új park legyen a budapestiek találkozóhelye, ennek érdekében helyet adunk az alkalmi rendezvényeknek, hogy a Városháza Park a kultúra és a találkozások helyszíne legyen. A Budapest Galéria, a Merlin felújított épülete és a Városháza megnyitott földszinti tereinek együttesével új kulturális teret hozunk létre a város szívében.

A tervpályázat iránt nagy érdeklődés mutatkozott: összesen 19 pályamű érkezett, melyeket a tájépítész, építész és városépítész szakma elismert szakembereiből álló bírálóbizottság értékelt, és választotta ki a díjazott terveket.

A bizottság összetétele során a szakmai szempontok érvényesültek, ennek köszönhetően pedig a főváros szakemberein kívül három szakmai szervezet, a Magyar Építész Kamara, a Budapesti Építészkamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége is képviseltette magát. Azt, hogy politikai oldalaktól függetlenül valójában közösek a célok, mi sem bizonyítja egyértelműbben, mint hogy az V. kerület, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, valamint a Miniszterelnökség is delegált szakértőt.

A tervpályázat bírálóbizottsága az összes beérkezett pályaművet részletesen értékelte, majd konszenzussal döntött a díjazott és megvételben részesült pályaművek sorrendjéről.

Első helyezett a Lépték-Terv Tájépítész Iroda pályaműve lett. Ez a pályamű minden tekintetben alkalmas arra, hogy betöltse azt a szerepet, amit Budapest új főterének tudnia kell: ikonikus, szinte az űrből is felismerhető terv, amely a zöldfelületet állítja a tér középpontjába, és amelynek szimbolikája megegyezik a demokráciáról alkotott felfogásunkkal. Szervesen kapcsolódik a szomszédos terekhez, megőrzi a meglévő fákat, emellett tartalmazza a szivacsváros koncepció követelményeit a csapadékvizek felhasználásáról is – méltatta a pályaművet Kerpel-Fronius Gábor. A győztes iroda 4 millió forintos díjat, valamint a Park továbbtervezésének lehetőségét nyerte el a tervpályázaton.

II. Díjban részesült 3 millió forint összegben a CAN Architects Studio és az Újirány Tájépítész Kft. közös pályaműve. Tiszta, egyszerű, következetes struktúra, amely ökologikus választ keres a klasszikus városháza tér kialakítására, ahol egy a városháza tengelyére rávezető interaktív, rugalmasan használható főteret alakít ki, amelyet két intenzív, biodiverz zöldfelület keretez.

Megosztott III. Díjban részesült 1,5 millió forint összegben a Lima Design pályaműve, amely egymásra felfűzött kisebb teresedésekkel, változatos növényalkalmazással, látványos részletekkel és tereplejtésekkel egy szinte önálló parkot alakít ki a város szívében.

Megosztott III. Díjban részesült 1,5 millió forint összegben a 11. számú pályamű (tervezők: Baki Áron, Godolla Máté, Kőműves Márton, Takács Ákos, Pápai Veronika, Csomay Zsófia), ahol a teret a városfal két oldalán, a történelmi fejlődésre reflektálva két markánsan kontrasztos részre osztották a tervezők: egy sűrű vegetációjú, szűrőként működő oázisra és a város társadalmi életének új pódiumaként konstruált fórumra.

Megvételt nyert 1 millió forint összegben a 12. számú pályamű (tervezők: Csépke Tamás, Skrabák Zoltán), amely a Merlin vonalában hoz létre egy attraktív, kortárs közteret, a fő megközelítési útvonalakat egy átlós rendszerre szervezi rá.

Megvételt nyert 1 millió forint összegben a KIMA Studio és a BKM FŐKERT Divízió közös pályaműve, amelynek alapvető célja a terület szerves bekapcsolása a közvetlen környezetébe, a tér átjárhatóságának megteremtése, szimbolizálva a modern városvezetési eszméket: a nyitottságot, az átjárhatóságot, a nagyvonalúságot és a környezettudatosságot.

városháza park nyertes terv Lépték-Terv Tájépítész Iroda

Mik a következő lépések?

A tervpályázaton nyertes pályázóval a Fővárosi Önkormányzat hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást fog lefolytatni az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésére vonatkozóan. A tervek elkészítését és az engedélyek megszerzését követően kerül sor a Városháza Park megvalósítására. A terveink szerint az új Városháza Parkot 2024-ben vehetik birtokba a Budapestiek, addigra a Városháza Károly körúti homlokzatának felújítása, és a Merlin épülete is elkészül.

Már nagyon várjuk, hogy lássuk a fűben ülő, vagy a Városháza árkádjai között sétáló embereket, és a rendszeres közösségi rendezvényeket – tette hozzá a Főpolgármester.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás