A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Olyan okostelefonos applikációt fejlesztettek a Bázeli Egyetem tudósai, amely játékos módon szabadítja meg az érintetteket az ízeltlábúaktól való félelmeiktől. Kutatók a kiterjesztett valóságot hívták segítségül az arachnofóbiások számára.

Az alkalmazás két héten át tartó használata után a pókiszonnyal vagy undorral élők könnyebben közelítettek meg egy terráriumba zárt valódi pókot, mint azok, akik nem próbálták ki az applikációt – írta a kutatócsoport a Journal of Anxiety Disorders című tudományos lapban megjelent tanulmányában.

Fóbiákat az emberek 3-15 százaléka megél élete során a tanulmány szerint. A pókoktól való kifejezett félelem az arachnofóbia, az ezzel élők között vannak, akik nem képesek emiatt a szabadban tartózkodni, mások aprólékosan átvizsgálnak minden termet, ahova belépnek és vannak, akik sohasem mennek pincékbe vagy padlásokra. Sokan szégyellik a betegséget, ezért nem keresnek profi segítséget. A phobys nevű applikáció nagy segítséget jelenthet számukra.

Az alkalmazás virtuális pókokat mutat, amelyek először a távolból, majd közelről figyelhetők meg, végül meg is mozdulnak. Ha a felhasználó a telefonja kameráját az kezére irányítja, a kiterjesztett valóságban a képernyőn egy digitális pók szalad fel a bőrére.

arachnofóbia ellen phobys nevű applikáció

„Azok számára, akik félnek a pókoktól, könnyebb egy virtuális állattal szembesülni, mint egy valódival” – magyarázta Anja Zimmer, a tanulmány egyik szerzője.

A fejlesztők egy játékhoz hasonlóan építették fel az applikációt. Több lépcsőfokon át egyre nehezebbek lesznek a gyakorlatok, végül már egyre több pók szaladgál a képernyőn. A kutatásban 66 arachnofóbiás ember vett részt, a felük két héten át hat alkalommal harminc percet tréningezett Kérdőívek tanúsága szerint az applikáció jelentősen csökkentette félelmeiket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek