A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: euronews

Átadták a világ legnagyobb elektromos kompját Dániában. Az Ellen névre keresztelt komp először a múlt héten szállított utasokat Fynshav kikötőjéből a Dánia balti-tengeri szigetén, Aerőn (eredeti írásmódja: Ærø) lévő Sobyba.

A 30 jármű és 200 utas szállítására képes e-komp korábban példátlan, 4,3 megawattórás kapacitású elemmel működik. A gyártó svájci Lechanché cég vezérigazgatója, Anil Srivastava közleményben úgy nyilatkozott, hogy rendszerük használatával évenként többek közt 2000 tonna szén-dioxid, 42 tonna nitrogén-oxid és 1,4 tonna kén-dioxid atmoszférába áramlása előzhető meg, míg az aerői közlekedési hatóság igazgatója, Keld M. Moller azt emelte ki, hogy az utasok így zajtól, vibrációtól és kipufogógáztól mentes utazást élvezhetnek.

Feltöltései között az e-komp 22 ezer tengeri mérföld megtételére képes – ez hétszerese a korábban megtehető távolságnak.

A dániai e-komp fejlesztése és üzembe helyezése az Európai Unió támogatásával valósult meg. Uniós cél, hogy 2030-ra 100 vagy még annál is több hasonló komp közlekedjen európai vizeken.  Az Ellen vízre bocsátása összhangban áll a dán kormány két hónapja meghozott rendeletével is, mely szerint a károsanyag kibocsátás csökkenésének belátható időn belül 70 százalékának kell lennie a múlt század 90-es éveihez képest (jelenleg 40 százalékos a csökkenés).

Hasonló stratégiát fogadott el a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet is, amely a 2008-as szinthez képest 2050-re 50 százalékos károsanyagkibocsátás-csökkenést ír elő.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás