Az egyik kezével 721 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány az állami energiacégnek, az MVM-nek az adófizetők pénzéből a rezsicsökkentés miatti veszteségek ellentételezésére, a másikkal most visszavesz 309 milliárdot osztalék formájában. Teheti, mert az MVM jól keresett az átlag feletti mennyiséget fogyasztó lakosságnak kitalált piaci gázáron.
A magyar állam 309 milliárd forintot kivesz az MVM Energetika Zrt.-ből osztalékelőlegként – döntött az energetikai cég egyedüli tulajdonosa, „tekintettel az MVM Csoport 2023. évi eredményességére és stabil pénzügyi pozíciójára.” A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közleményben az első féléves mérlegre, az elért 209 milliárd forint adózott eredményre hivatkoznak, ami „főként a külföldi versenypiaci szegmens eredményének köszönhető.”
Az elmúlt években az állami tulajdonos szerényen szedegette ki a pénzt osztalék formájában az energiaóriásból: a 2021-es év után 7,5 milliárd, a tavalyi év után 108 milliárd forint kifizetéséről döntött. Utóbbi döntés nem is olyan régen, 2023 április végén született, tehát bő fél évvel a mostani bejelentés előtt. Az idei első féléves eredmény alapján bemondott 309 milliárd forintos pénzkivétel nemcsak gyorsan jött, hanem többszöröse is az eddigieknek, nagy változásnak kellett tehát a háttérben történnie. Energetikai szakértőket kérdeztünk a hivatalos magyarázatról: tudomásuk szerint milyen bravúrt hajthatott végre az MVM a külpiacokon?
Ha kibírja a cég, akár az utolsó fillérig kiveheti a nyereséget a tulajdonos
Osztalék kifizetésére van lehetősége a tulajdonos(ok)nak a nyereség, illetve a szabad eredménytartalék terhére, ha ez nem veszélyezteti a cég likviditását, működőképességét. Az osztalékról, annak mértékéről jellemzően a december 31-ei mérlegzárás és a mérlegbeszámoló cégbírósági leadása között, még május 31. előtt megtartott közgyűlésen szoktak dönteni. De nincs akadálya annak sem, hogy ennél korábban, évközben, előlegként vegye ki a tulajdonos a nyereséget, ha ez az adott cég finanszírozását nem veszélyezteti. Arra is van példa, hogy egy cégből egy évben többször, negyedévente veszik ki a nyereséget, így történt ez például már a néhai producer és kaszinókirály Andy Vajna idejében a Las Vegas Casino Zrt.-nél. Az öt fővárosi kaszinó hasznát becsatornázó Las Vegas Casino alapszabályában a koncessziós bizniszt átvevő új tulajok (Garancsi István és az azóta már Habony Árpáddal helyet cserélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf) még az osztalékfizetés mértékét is megszabták: a teljes adózott eredményt ki kell fizetni, mégpedig az osztalékhatározatot követő két banki napon belül.
Magyarország nettó áram- és gázimportőr, akkor honnan jöhet a nyereség?
Érthetetlen, hogy a csoportnál egyszerre csak ilyen komoly külföldi nyereség lett, amiből 309 milliárdot ki tud venni a magyar állam – hitetlenkedett Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője. Az MVM 100 százalékos tulajdonában álló innogy Česká republika (iCR) valóban Csehország egyik legnagyobb földgázkerekedő cége, ám az ilyen jellegű kereskedelmi tevékenységnek rendszerint alacsony – átlagosan 1–3 százalékos – haszonkulcsa van, normál üzletmenet mellett nem lehet százmilliárdokat magyarázó haszonkulcsot elérni.
Összességében csak spekulálni lehet a kifizetés hátteréről, mivel az állami vállalat esetében voltaképpen átláthatatlan, hogy melyik üzletágból és milyen módon vesznek ki pénzt. Ám, hogy az MVM exporttevékenysége annyira erős lenne, már csak azért is nehezen hihető, mert Magyarország nettó áram és gázimportőr, miközben az Energiaügyi Minisztérium is rendszeresen hangsúlyozza, hogy a belföldi földgáztárolók töltöttsége megközelíti a 100 százalékot. Vagyis a külföldről – elsősorban Oroszországból – megvásárolt gázt feltöltötték a tárolókba, és nem látszik, hogy eladták volna – magyarázta Pletser.
Holoda Attila energiaszakértő, egykori államtitkár-helyettes ugyancsak nehezen hihetőnek nevezte, hogy a külföldi versenypiaci tevékenységben ekkora tartalék volna. Szokatlan, hogy mindössze egy-két leányvállalat kiugró eredményével indokolják a többletet, miközben az MVM egy vállalatcsoport – mintegy húsz leánycéggel –, amelyben konszolidálni szokás az eredményt. Arra utalt, hogy a leányok eredményeinek összefésülésekor a veszteséges üzletágak el szokták nyelni a nyereséges üzletágak eredményét.
A csoport kereskedőcégének, az MVM CEEnergy Zrt.-nek olyan kereskedelmi engedélye van, amellyel Európa bármelyik országában kereskedhet, és vásárolhat földgázt a nyugat-európai gáztőzsdéken is, majd a kontinensen bárhol értékesíthet – magyarázta Holoda. Ugyanezt megteheti az orosz energiahordozóval is, mivel – a kőolajtermékekkel ellentétben – semmiféle európai uniós szankció nem vonatkozik a földgázra. Nem véletlen, hogy hazánk mellett Ausztria és Szlovákia a mai napig direktben vásárol gázt Oroszországtól, Brüsszelben is tudják, hogy a régiónk függ az orosz forrásoktól, és a leválási folyamat hosszú lehet.
Az MVM-nek abban az esetben érheti meg orosz gázt külföldre értékesíteni, ha nem a hosszú távú gázszerződés keretében vásárolt földgázt adja tovább, mert arról tudható, hogy nem vagy nem feltétlenül olcsóbb, mint az Európában piaci áron elérhető gáz. Mindig is voltak „pótlólagos” orosz források – időről időre előfordult a gázpiacon, hogy egy-egy kereskedő megjelent néhány százmillió köbméternyivel, és azt értékesítette –, de ezeknek az eredetét homály fedte. Holoda Attila szerint most is könnyen elképzelhető, hogy
Mindezt megteheti akár a cseh vagy a német piacon is, hiszen uniós szankció hiányában senki nem fogja egy európai kereskedőnél lévő gáz hátterét ellenőrizni. Bár Csehország és Németország kormánya is azt kommunikálja, hogy levált az orosz gázforrásról, a vállalásaik csak arra vonatkoznak, hogy direktben nem vásárolnak energiahordozót a Gazpromtól. A kerülőúton, mondjuk, az MVM-en keresztül történő gázvásárlás kiskaput jelenthet, ahogy a tartályhajókon érkező orosz LNG esetében is.
Bár tagadhatatlan, hogy az MVM-nél jól képzett, hozzáértő energiakereskedők dolgoznak, aligha valószínű, hogy komoly, a kimutatásokban is jól látszó haszonnal lehet az effajta gázügyleteket végrehajtani – összegezte az energiaszakértő a 24.hu-nak.
Folytatás: Felére estek a tőzsdei árak, mégsem csökkent az MVM bevétele