A rovat kizárólagos támogatója

Hónapok óta tartó előkészítő munka és a koalíciós tárgyalások eredményeképpen Sebastian Kurz osztrák kancellár tegnap – három minisztere és az alkancellár társaságában – bemutatta kormánya nagyszabású ökoszociális adóreformtervét.

A 18 milliárd eurós adóreformcsomag egyrészt a károsanyag kibocsátás megadóztatásáról, másrészt a kis- és közepes jövedelműek terheinek enyhítéséről szól.

A klímasemlegesség elérésének jegyében született adóreform előirányozza, hogy a felhasználók 2022 júliusától felárat fizetnek a szén-dioxid-kibocsátás miatt, amely az első évben 30 eurót jelent tonnánként, majd évente folyamatosan emelkedő ütemben egyre többet. Ez természetszerűleg együtt jár a benzin árának növekedésével. Ennek ellensúlyozására az adóreform különböző enyhítéseket tartalmaz, elsősorban a kis- és közepes jövedelműeknek.

Az ellentételezés egyik eleme, hogy a személyi jövedelemadó második szintjén lévő adózók esetében a jövedelemadó 2022 júliusától 35 százalékról 30 százalékra, míg a harmadik szinten lévőké 2023-tól 42-ről 40 százalékra csökken.

A korábban bevezetett családi adókedvezmény éves szinten gyerekenként 1500 euróról 2000 euróra emelkedik.

Az adóreform-csomag része az úgynevezett klíma-bónusz, amely a szén-dioxid-adóból befolyó összegeket – regionális felosztási elv szerint – visszajuttatja az embereknek. Ennek alapján a jól kiépített tömegközlekedéssel rendelkező városokban élők évi 100 euró, míg a vidéki lakosság – ahol az emberek jobban rá vannak szorulva az autó használatára – évi 200 euró támogatást kapnak.

Az adóreform célja egyfelől a kitűzött klímavédelmi célok elérése, másfelől az adófizetők terheinek enyhítése és a környezetkímélő beruházások támogatása, ezáltal a fenntartható gazdasági fejlődés és versenyképesség növelése, és nem utolsó sorban az osztrák államadóság csökkentése – hangsúlyozta Gernot Blümel pénzügyminiszter.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek