Hirdetés

Ha a természetvédelmi területek szóba kerülnek, általában egy csendes, nyugodt, zöld környezet jut eszünkbe, ami távol van a nagyvárosi zajtól és zsúfoltságtól. Helyi jelentőségű védett természeti területekből azonban Budapesten is meglehetősen sok van, amelyek eléréséhez sokszor nem is kell messzire menni a belvárostól.

Helyi jelentőségű védett természeti területeknek azokat nevezzük, amiket a települési önkormányzat védetté nyilvánít. Ezek közé természetvédelmi területek és természeti emlékek tartoznak. Az első védetté nyilvánításokra 1971-ben került sor, azóta pedig az ország településein összesen 1772 ilyen terület van, 415 négyzetkilométeren.


Nem csak Budapesten, hanem a vidéki városokban is számos természetvédelmi terület található. A legtöbb Pest megyében van, ami nem csak a darabszám alapján, hanem 57,8 négyzetkilométerrel alapterület szerint is vezeti a listát. A második, Békés megyében viszont csak darabra van sok, alapterület szerint mindössze 11,1 négyzetkilométer. Sok védett terület van még Fejér és Csongrád megye településein, előbbiben 46,9, utóbbiban 38,8 négyzetkilométernyi. A másik véglet Győr-Moson-Sopron és Vas megye, ahol a települések határán belül mindössze 4,4 illetve 4,6 négyzetkilométer természetvédelmi terület található.

Mi a helyzet Budapesten? 


Ami a fővárost illeti, 18 természeti emlék és 30 természetvédelmi terület található, összesen 8,44 négyzetkilométeren. Többségüket a külsőbb kerületekben kell keresni, de például a belvároshoz közelebb, a várban is van egy – a Bécsi kapu tér és a Kard utca saroktelkén lévő – szőlőtőke, amit védetté nyilvánítottak.
A geoportal.budapest.hu oldalán térképen is megnézhetjük, hogy melyek ezek és hol is vannak pontosan.

Kattints a képre az interaktív térképért

Nagyobb összefüggő védett területért a Gellért-hegyig kell menni, ott a Villányi út melletti Budai Arborétum tartozik ebbe a kategóriába. Budapesten a legnagyobb összefüggő természetvédelmi terület a X. kerületi Felsőrákosi-rétek és a XVI. kerületi Naplás-tó. A budai oldalon pedig a XXII. kerületben a Tétényi-fennsík és a XI. kerületben a Kőérberki szikes-rét tartozik a legnagyobbak közé.


Ha Budapesten járunk érdemes tehát jobban odafigyelni, mert lehet, hogy a mi lakásunk szomszédjában is épp egy természetvédelmi terület található, de érdemes a térképet is böngészni, hogy akár célirányosan is megnézhessük, hol is vannak Budapest védett természetvédelmi területei.(portfolio.hu)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás