Hirdetés

RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központ nyílt Budapest VIII. kerületében, ahol a világban már sikerrel működő, idehaza most meghonosodó, „egyablakos” szolgáltatással várják az energetikai felújításra készülő lakosokat. A Gutenberg tér 2 alatt helyet kap egy a PowerPoor projekt keretein belül létrejött, energiaszegénységgel küzdő háztartásokat segítő szolgáltatás is.

Magyarországon a lakások egyharmada energetikailag korszerűtlen, az így elvesző energia pedig nemcsak jelentős károsanyag-kibocsátáshoz, hanem feleslegesen magas rezsiköltségekhez is vezet. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ kutatásai szerint a hazai háztartások 10-21%-a energiaszegénynek számít, azaz nem képes megfelelő szintre fűteni lakását, vagy mindez aránytalanul nagy terhet jelent számára. A fenti kihívásokra egyszerre igyekszik megoldást adni a most útjára indult kezdeményezés.

RenoPont kezdeményezést az Energiaklub, a Magyar Energiahatékonysági Intézet, az IMRO-DDKK Környezetvédelmi Nonprofit Kft., az AACM Central Europe Kft. és a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete indította útjára azzal a céllal, hogy teljes körű tanácsadással kiszámíthatóvá és egyszerűvé tegyék az energetikai felújításokat. Az „egyablakos” megoldás meghonosításával arra törekszenek, hogy a tulajdonosok minden műszaki, jogi és pénzügyi tudnivalót egyetlen helyen kapjanak meg, a tervezéstől a kivitelezésen át a használatig. A projekt az Európai Unió Horizon 2020 finanszírozásával valósul meg.

A RenoPont weboldalán és a tervek szerint folyamatosan bővülő irodahálózatban többek közt átfogó szakmai tanácsokkal és megbízható szakértői segítséggel, valamint kivitelezői adatbázissal várják az érdeklődőket.

Pikó András polgármester és Koritár Zsuzsa MEHI. kép: Sarkadi Péter greenfo

Az eseményen Pikó András, Józsefváros polgármestere úgy fogalmazott: „a kerületi klímavédelmi intézkedésünk célja, hogy öröm legyen Józsefváros utcáin sétálni, de ennél is több: hogy ne csak a közterületeken, hanem a fejekben is elinduljon a változás. Ezt szolgálja a tanácsadó iroda megnyitása, ezért engedjék meg nekem, hogy büszkeségemet fejezzem ki, hogy mindössze két nappal a fővárosi hasonló iroda megnyitása után Józsefváros az elsők között csatlakozik a kezdeményezéshez.”

Renopont Gutenberg tér szalagvágás. kép: Sarkadi Péter greenfo

Dr. Erőss Gábor alpolgármester szintén üdvözölte az új iroda átadását, hiszen, mint mondta, a segélytípusú támogatások helyett a háztartásokat abban kellene támogatni, hogy az energiahatékonyság javítása révén csökkenthessék költségeiket. Hozzátette: „a központban olyan jelentős, és másként csak nehezen, hosszú idő alatt begyűjthető ismeretanyagra tehetnek szert az intézményi szakemberek és a lakosok, amely segíti a klímatudatosság fejlődését.”

Renopont Gutenberg tér. kép: Sarkadi Péter greenfo

A VIII. kerületi Gutenberg tér 2. földszintjén (bejárat a Kőfaragó utcai fronton) található RenoPont irodában elérhető lesz a szintén a Horizon 2020 program által támogatott PowerPoor projekt energiaszegénységgel küzdő háztartásokat segítő szolgáltatása is. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja, hogy a háztartások energiafelhasználási szokásainak elemzésével és személyre szabott tanácsadással javítsa a kerületben élő, rászoruló családok életszínvonalát. A lakosokat a tervek szerint minden héten egy előre meghatározott fogadóórában az önkormányzat szakértő kollégái várják majd.

Kapcsolódó anyagok:

Zöld Budapest Tanácsadó Iroda nyílt a Városházán

Energetikai felújításban gondolkozik? Az állam helyett a civilek segítenek

A Kádár-kockákban rejlő energiahatékonysági felújítási potenciál

RenoHUb: az állam helyett a civilek segítik a valódi rezsicsökkentést

A balettes macskás nő energiamixe

Megbuktunk az energiahatékonysági vizsgán

Pazarló, korszerűtlen beruházások helyett fenntartható, zöld épületenergetikai alapot

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás