A rovat kizárólagos támogatója

Elment az agrártudományok nagyszerű professzora, az előttünk járó nagy egyetemi tanár-generáció meghatározó alakja. Prof. Dr. Menyhért Zoltán egyetemi tanár, az MTA doktora (Nagybózsva, 1934. február 12. – Gödöllő, 2022. március 29.)

Megrendülten búcsúzom szeretve tisztelt mentoromtól, Menyhért Zoltántól, a nagy tudású ám mégis szerény, halk szavú, megfontolt professzortól, tudományterülete kiváló művelőjétől, de még inkább az igaz, őszinte, egyenes, mindannyiunk számára példát adó, emberséges embertől és atyai jó baráttól. Életének 89. évében, március 29-én, csendben, otthonában, szerető családja körében adta vissza lelkét Teremtőjének. Halálhíre még aznap, kedves feleségétől, Ágikától és egyik fiától, Tamástól érkezett. Búcsúztatása és temetése 2022. április 21-én, csütörtökön 12 órakor a Gödöllői Városi Temetőben (Dózsa György út 35.) lesz.

Drága Zoltán!
Egy ifjúkori súlyos motorbalesetben halál-közeli állapotba kerülve megtapasztaltad az életedet – az életről és a halálról alkotott korábbi képet – megváltoztató, lelki békét adó isteni szeretetet. Akkor visszaküldtek, mert sok elvégezetlen dolgod volt még a világban. Most azonban eljött a Te időd, itt hagytál hát végleg bennünket, és előre mentél. Fájó szívvel, szerető családod – kedves feleséged, hű társad, Ágika, fiaitok, Zoltán és Tamás, valamint unokáitok – fájdalmában osztozva, de a Teremtő akaratában megnyugodva búcsúzik tőled az Ángyán család: Ildikó, Jóska, a gyerekek és az unokák. Köszönjük az életedet, köszönjük a szeretetedet, amely velünk marad. Emlékedet szívünkben őrizzük. Kérjük a Teremtőt, hogy legyen hozzád irgalmas, vegye magához igaz lelkedet, ültessen jobbjára, szeretteidnek pedig adjon gyászukban vigasztalást! Segíts továbbra is bennünket, ahogyan eddig is tetted! Legyen könnyű számodra a föld! Nyugodj békében!
*************
Bár ez a búcsú és a gyász ideje, nem a számvetésé, mégis fontos és érdemes emlékezni, egy igaz élet tényeit, főbb állomásait és teljesítményeit is felidézni.
Menyhért Zoltán Észak-Kelet Magyarországon, a természeti értékekben és történeti emlékekben igen gazdag zempléni tájon, Nagybózsván született 1934-ben. Szülőfaluja nyolc osztályos elemi népiskolája elvégzése után középiskolai tanulmányait Sátoraljaújhelyen, a „Kossuth Lajos” Általános Gimnázium reáltagozatán folytatta, ahol 1953-ban érettségizett. 1954-ben kezdte meg tanulmányait az – időközben Budapestről Gödöllőre költöző – Agrártudományi Egyetemen, ahol 1959-ben mezőgazdasági mérnöki, 1960-ban növénynemesítő szakmérnöki diplomát, majd 1964-ben egyetemi doktori címet szerzett. A biológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1971-ben nyerte el. Akadémiai doktori értekezését 1991-ben védte meg, és szerzett MTA doktora címet a mezőgazdasági tudományok területén.

Az egyetem elvégzése után Alma Materében helyezkedett el, és egy rövid időszak (1972-1976) kivételével mindvégig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen – előbb a Növénynemesítési Tanszéken, majd az egyetemre visszatérve a Földműveléstani és Növénytermesztéstani Tanszéken, a Növénytermesztési Intézetben, végül nyugállományba vonulásáig a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetben – dolgozott. Az egyetemen kívül eltöltött években először az első magyar termelési rendszer, a Bábolnai CPS (IKR) fejlesztési főosztályvezetője (1972-1973), majd a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium Oktatási és Kutatási Főosztályának főelőadója (1974-1976) volt. 1991-től egyetemi tanár, a Növénytermesztési Intézet alapító igazgatója, a környezetgazdálkodási irányú képzési profilváltás egyik meghatározó kezdeményezője, folyamatos támogatója, a környezetgazdálkodási agrármérnöki egyetemi szak, majd a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapításának aktív közreműködője.

Az egyetem iskolateremtő és mértékadó egyénisége, „A környezetgazdálkodás talajtani, agrokémiai, mikrobiológiai és földművelési alapjai” doktori (PhD) program kidolgozója (1993), majd a Környezettudományi Doktori Iskola programalkotó megalapítója (2001) és nyolc éven át első vezetője volt.
Legfőbb tudományos kutatási területei a kukorica nemesítésére és termesztésére, az integrált és biológiai növénytermesztésre, az agroökológiai kérdésekre, a környezetgazdálkodás és az élelmiszer-minőség összefüggéseire terjedtek ki. E tárgykörökben született három kukoricatermesztéssel foglalkozó szakkönyve, közöttük a két kiadást megért kukoricatermesztési kézikönyve, majd társszerzővel írt és két kiadásban megjelent „Alkalmazkodó növénytermesztés, észszerű környezetgazdálkodás” című könyve, amelyek tudományos és szakmai körökben immár alapműveknek számítanak.

Az 1990-es évektől érdeklődése egyre inkább a mezőgazdaság fejlesztésének stratégiai kérdései felé fordult, és tevékenyen részt vett az MTA több – ezeket célzó – átfogó kutatási programjában. Ezek közül a „Zöld Belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” program keretében társszerzővel kidolgozta a környezetbarát mezőgazdasági stratégiaváltás alapkoncepcióját, összefoglalta annak legfontosabb területeit, megvalósításának feladatai, amit két könyvben adott közre. Tudományos eredményeit közel 200 közleményben tette közzé.
Egyetemi oktatói tevékenysége keretében kezdetben a kukoricatermesztés, majd a biológiai gazdálkodás, a növénytermesztés és környezet, valamint a növénytermesztési stratégiák tantárgyakat oktatta, amelyekhez tankönyvet és több egyetemi jegyzetet írt. Az általa alapított és vezetett doktori iskola keretében több kurzus előadói és számos doktorandusz témavezetői teendőit is ellátta. Kidolgozója és szakmai irányítója volt a környezetgazdálkodási agrármérnöki graduális szak ökológiai gazdálkodási szakirányának, valamint a biogazdálkodási szakmérnöki (posztgraduális) szaknak, amelyek a magyar agrárfelsőoktatásban elsőként itt és az ő vezetésével jelentek meg. Jelentős kezdeményező szerepet játszott továbbá a Mezőgazdaságtudományi Kar képzési programja megújításában, továbbá az országban elsőként Gödöllőn alapított és indított környezetgazdálkodási agrármérnök szak kidolgozásában, oktatásában, valamint a szakot gondozó Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapításában.

Közéleti feladatvállalásai széleskörűek voltak, amit az Igazságügyi Mezőgazdasági Szakértői Bizottság elnöki megbízatásától, a MAE országos elnökségi tagságon továbbá az MTA Növénytermesztési, valamint Élelmiszertudományi Komplex Szakbizottsága tagságán át a Magyar Ösztöndíj Bizottságban és több OTKA szakkollégiumban viselt tagságáig számos fontos megbízatás jelez. Kimagasló felsőoktatási, tudományos, szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként 1983-ban a GATE Kiváló Dolgozó címmel, 1986-ban a MÉM Kiváló Munkáért címmel, 1990-ben a MAE Aranykoszorús jelvénnyel, 1993-ban az FM Újhelyi Imre Díjjal, 1997-ben pedig az MTA Emlékplakettel tüntette ki. 2004-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, 2011-ben pedig – az indoklás szerint “a hazai kukoricatermesztés fejlesztése és a fenntartható növénytermesztés megvalósítása területén hosszú időn át kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként” – a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

Én diplomám megszerzése után, 1977-ben ismertem meg, miután a minisztériumból – egy szívinfarktust követően (számomra is ismerős ez a közeg) – visszatért az egyetemre, és a Földműveléstani és Növénytermesztéstani Tanszék tudományos főmunkatársa lett. A tanszék akkori vezetője, Lőrincz József professzor hívott meg engem a tanszékére, és miután Menyhért Zoltánnak kutatásai folytatásához diplomás munkatársra volt szüksége, hozzá kerültem. Mint Zoltán utólag elmondta, diplomaterv konzulensem, László Lajos egyetemi docens, Ladisz bácsi ajánlott be engem azzal nála, hogy „vigyázz erre a gyerekre, nehéz élete lesz”. Bár kezdetben – mint jóval később elárulta – ő is tartott a volt „népköztársasági ösztöndíjas ifjú titántól”, de pillanatok alatt egymásra találtunk, és ma is hálát adok a Gondviselésnek, hogy hozzá kerülhettem, nála és tőle nemcsak szakmát, de igazi emberséget tanulhattam, önzetlen, kitartó, csendes támogatásával haladhattam előre tudományos és felsőoktatási pályámon, majd a tőle kapott szakmai és emberi munícióval közéleti és politikai terepen is kipróbálhattam magamat.

Máig felejthetetlenek közös programjaink, hazai és külföldi tanulmányútjaink és munkáink, melyeket a közös felfedezés, az együtt gondolkodás, az azonos világlátás öröme hatott át. Néhány németországi tanulmányutunk különösen emlékezetes maradt számomra. Még a 80-as évek elején, az NDK-s korszak vége felé voltunk együtt tanulmányúton a Berlini Humboldt Egyetemen, ahonnan egy közös ötlettől vezérelve – miután akkori útlevelünk már lehetővé tette – átmentünk Nyugat-Berlinbe. Pénzünk ugyan nem volt, mert a határátkelőnél még a kelet-német márkáinkat is le kellett adnunk, de mégis csábított, hogy mi lehet „odaát”. Pénz nélkül gyalog kószáltunk az éppen újjászülető Reichstag épülete körül, mígnem „belebotlottunk” egy intézetbe, amely neve szerint agrár-környezet- és tájkutatással foglakozott. Bementünk az intézetbe, ahol kedvesen fogadtak, tájékoztattak bennünket az ott folyó kutatásokról és sok szakirodalmat is adtak, (amikre visszatértünkkor – akkori viszonyainkra jellemző módon – NDK-s kollégáink is „lecsaptak”, és egész éjjel fénymásolták azokat). Ez a mondhatni véletlen találkozás komoly kapcsolattá fejlődött, és megerősítette azt a meggyőződésünket, hogy a környezeti és társadalmi hatásokat is komolyan vevő, fenntartható mezőgazdasági rendszerek irányába kell a hazai agrárfelsőoktatást is elmozdítani. Erről később is sokat beszéltünk, és tán éppen itt fogalmazódott meg a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak, valamint az azt gondozó intézet, a KTI alapításának gondolata. De ugyanilyen fontos állomása volt közös történetünknek a Stuttgarti Egyetemen Ónodi Gábor és Podmaniczky László kollégáinkkal együtt eltöltött idő éppen úgy, mint többszöri találkozásunk Harrach Tamás professzorral a Giesseni Justus Liebig Egyetem Talajtani Intézetének vezetőjével, aki különösen az ökológiai gazdálkodásra nyitotta fel a szemünket. Ezek a szakmai szempontból is rendkívül hasznos, de egyben a vidám emberi kapcsolatokat is megerősítő együttlétek tapasztalataikkal, hosszú beszélgetéseikkel közvetlenül előkészítették hazai oktatásfejlesztési lépéseinket.

Menyhért Zoltán a szó igazi értelmében professzorom, tudásával, emberségével, minden egyes megnyilvánulásával tanító mesterem, pártfogóm, önzetlen segítőm, egyúttal agármérnök generációk példaképe és meghatározó tanáregyénisége volt. Hálát adok a Gondviselésnek, hogy ismerhettem, barátomnak tudhattam és tanulhattam tőle. Nyugodjék békében! Emlékét szívünkben őrizzük.

Gödöllő, 2022. április 9.
Ángyán József

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás