A rovat kizárólagos támogatója

Obermayer András, a Kék Forrás Környezet- és Természetvédelmi Egyesület elnöke – hosszas betegség után – 2017. december 18.-án az esti órákban elhunyt. A család tájékoztatása szerint temetése 2018 január 19-én pénteken 11:45-kor lesz a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

Obermayer András közel három évtizeden át önkéntes tevékenységével segítette a magyarországi zöld mozgalmakat. Sokáig rendszeres résztvevője volt a zöld szervezetek országos találkozóinak, ahol sajátos humorának köszönhetően sokan emlékezhetnek rá. ( Sarkadi Péter képe a pécsi zöld találkozón készült 2008-ban)
A civil szervezetek aktivistái közül sokan ismerték Őt, így vélhetően a temetésen is szeretnék kifejezni tiszteletüket András barátunk iránt.

 

Obermayer Andrásra, a Kék Forrás Környezet – és Természetvédelmi Egyesület vezetőjére két videóval emlékezünk:

Békakirálylány (2009) Mint azt András elmondta, "a Békakirályfi sok mesében szerepelt A Békakirálylány hiányzott, ezért készítettük el az alábbi videót. Az elkészült anyag véleményünk szerint hatékonyan környezeti nevelési programba gyermekek számára.. A program során a kétéltűek, békák védelméről, vízvédelemről és a hulladékokról valamint a környezetszennyezésről lehet beszélgetést folytatni az részt vevő gyermekekkel. Például a képen látványosan bemutatható a hulladék mennyisége a hulladékhegyekkel, valamint, hogy miért fontos a vízvédelem. 

 És egy másik videó 2014-ből:

Obermayer András Facebook oldala immár emlékoldallá változott.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás