A rovat kizárólagos támogatója

Életének 75. évében, 2021. március 28-án elhunyt Papp László, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus. Most a régi Magyar Tudományos Akadémia-Magyar Természettudományi Múzeum Állatökológiai Kutatócsoport (1996-2012) tagjai emlékeznek egykori főnökükre, Papp Lacira – kizárólag itt a greenfon.

Báldi András: 

Papp László majdnem két évtizedig volt a főnököm. Főnök, az ideális típusból. Már negyed évszázada meghatározott egy követelményt, amelyet számon is kért; ezzel eléggé megelőzte a korát a kutatói értékelés terén. A követelmény pedig az évi minimum két nemzetközi publikáció volt. Ám emellett nem szólt bele semmibe, hagyta, hogy azzal foglalkozzak, amivel akarok, amit szeretek, amiben sikereket tudok elérni. Azt mondtam hagyta? A valóságban azért ennél jóval többet tett, ha kellett támogatott, segített, átbeszéltük az aktuális ügyeket, sőt, bizonyos tekintetben el is indított, hiszen az első nagyobb tudományos közéleti feladatomat, a II. Magyar Ökológus Kongresszus titkári pozícióját mellette, mint konferencia elnök mellett kaptam. 1991 volt, még csak második évemet tapostam kutatói pályámon, ám egycsapásra belecsöppentem a nagybetűs ökológusi közéletbe. Először idehaza, majd a nagyvilágban is. A kutatói és közéleti szabadság, ám a háttérben a minőségi követelmények és a főnöki elvi támogatás ideális időszakot adott önállóan alkotni, melyet több-kevesebb sikerrel ki is használtam, Laci megelégedésére. Persze az évek során itt-ott „eldurrant” Laci feje egy-egy akciómtól, például amikor először kikerültem „nyugatra”, és adatbázisban tudtam a Web of Science-ben keresgélni a nyomtatott füzetek helyett. Élve a lehetőséggel rákerestem hazánk nagyjainak WoS citációira (már akinek volt), amit azután kiraktam egy lapon a múzeumban az ajtónkra :-). Némi (egyoldalú) szóváltás után végül azt hiszem megtetszett neki ez a megközelítés, maradt a lap. Köszönöm a szép éveket a csoportban!


Elek Zoltán:

Lacit egyetemista korom óta ismertem, mint kutatót, neve egyet jelentett a hazai entomológiával, főleg azoknak, akik az ökológia irányába elmozdulva szerettek volna dolgozni. Hogy milyen ember is volt, arról hosszasan lehetne írni, ehelyett inkább két rövid történeten keresztül próbálnám meg bemutatni ritka személyiségét.

Első személyes találkozónk 2010-ben történt, igazság szerint nem is annyira személyesen, hanem telefonon. Történt ugyanis, hogy az akkor franciaországi ösztöndíjról hazafelé indulva megtudtam, hogy az Állatökológiai Kutatócsoportnak van egy szabad állása, és némi nyomozással kaptam egy telefonszámot Lacihoz, hát felhívtam. Laci első mondatával kikérte magának, hogy magázom, „édes öcsém” megszólítással. Röviden elmondtam, miért is keresem, erre két rövid szakmai kérdés után: jól van, akkor küldöm a papírokat, summázta. Az interjú kb. 5 percig tartott. Kérlek, ezeket juttasd vissza és várlak egy személyes beszélgetésre itthon, folytatta, majd még jó fél órát beszélgettünk szinte mindenről, így majdnem lekéstem feleségem gépének érkezését, aki éppen Magyarországról repült vissza.

Első igazi, személyes találkozónkra egy szürke januári napon került sor, a múzeumban. Első mondata hozzám: látom, rendben van a családod, „hejde kis feleséged” van. Majd hosszan beszéltünk a biztos családi háttér és munka kapcsolatáról, érintve az általa szabott feltételt a csoportban való maradáshoz. Erre az együtt töltött években mindig nagyon figyelt, nyomon követte mindenki munkáját, sorsát. Évekkel később az egyik Légy-Karácsonyon magához hívott, hogy beszéljünk, és megosztotta terveit, hogy mit vár még tőlem. Ekkor elmondtam neki, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy befogadott a csoportba, és töredelmesen bevallottam neki, hogy hallgatóként mennyire féltem tőle. Erre dobbantott egyet, olyan „Papplacisan”, majd egy nagyot nevetett. Ez a történet többször is előkerült későbbi találkozásaink során.

A két példa jól mutatja Papp Laci emberi nagyságát, és nyílt, egyenes és őszinte jellemét, ahol a színlelésnek nem volt helye. Utolsó beszélgetésünk már ismét telefonon zajlott, de mindketten bíztunk abban, hogy ez változni fog. Hiányozni fog lelkiismeretességével, szakmai és emberi hitelességével, korrektségével, a történeteivel – egy nagy mesélővel kevesebbek lettünk.


Körösi Ádám:

Papp Laciról valószínűleg minden magyar zoológusnak van valamilyen személyes emléke. Ez részben annak köszönhető, hogy megkerülhetetlen szereplője volt a hazai zoológiának és tudományos közéletnek, részben pedig azért, mert szakmai tudásával, lehengerlő, ellentmondást látszólag nehezen tűrő (valójában a vitát élvező) stílusával, mondanivalójának testtartásával is nyomatékot adó alakjával rövid idő alatt egészen mély benyomást tudott tenni az emberekre. Ezen kívül mindig kiállt a számára értékesnek tartott elvek, emberek és intézmények mellett, bátran felvállalva bármilyen konfliktust. De a harcos felszín alatt valójában egy jószívű, együttérző ember lakozott, akit valószínűleg csak azok ismerhettek meg, akiket közel engedett magához.

Egy mondás szerint, aki túlságosan komolyan veszi magát, azt idővel senki nem veszi majd komolyan. Laci volt az élő cáfolata ennek a mondásnak. Mindent komolyan vett, és őt sem lehetett nem komolyan venni. Pályakezdő zöldfülűként egy dél-kelet ázsiai rovargyűjtő expedíción vettem részt a Természettudományi Múzeum munkatársaival. Thaiföldön jártunk és az utolsó két napunk azzal telt, hogy lázasan próbáltunk elefántürüléket szerezni, Papp Laci ugyanis elutazásunk előtt megmondta, hogy haza ne merjünk anélkül állítani. Végül sikerült begyűjtenünk egy befőttes üvegre való matériát, amiből Laci később tudományra új légyfajokat írt le. Komolyan vette, így aztán mi is komolyan vettük.

Abban a szerencsében volt részem, hogy a csoportjában dolgozhattam. Ez nem jelentette azt, hogy napi szinten kapcsolatban lettünk volna, sőt, kifejezetten ritka, élményszámba menő esemény volt vele találkozni és beszélgetni. Az embereit maga választotta ki és aztán hagyta őket dolgozni, megbízott bennük. De ha valami nem úgy ment, ahogy azt ő elképzelte, akkor lépett. Egy ilyen alkalom örökre az emlékezetembe vésődött. Már egy éve a csoportban dolgoztam nagyon fiatal kutatóként, amikor egy novemberi délutánon egy szimpóziumon vettünk részt, amelyen én is előadtam. Utána a szünetben odalépett hozzám és azt mondta: „Jó voltál öcsém, de ha jövő év végéig nem csinálod meg a doktoridat védéstül-mindenestül, akkor repülsz a csoportból!” Egyenes beszéd volt, Laci sohasem kertelt. Természetesen a következő évben megcsináltam a doktorimat, ő pedig még egy évig vezette a csoportunkat, aztán nyugdíjba ment. Az esetről soha többet nem beszéltünk, nem emlegettük, de én utólag hálás vagyok neki azért, hogy akkor egy kicsit rám pirított. Azért meg különösen, hogy tagja lehettem a kutatócsoportjának. Mindig szeretettel fogok rá gondolni.


Orci Kirill Márk: 

Papp Laci különleges munkabírású és akaraterejű ember volt. És a helyzet az, hogy ez nyugdíjas korára is így maradt. Betegségének bekövetkezése még fájóbb attól, hogy egy korát meghazudtolóan energikus és munkaorientált embert tett tönkre.

Nem csak, mint volt főnökömnek, és taxonómiai kutatásaimat tekintve tanítómnak lehetek hálás, nagy hatással van rám a mai napig, mint ember. Rengetegszer mondott tömör kijelentéseket, amiket olyan szuggesztíven adott elő, hogy az ember egy életre megjegyezte. Például egyszer azt mondta “Öcsi, akarni csak nagyot érdemes”. Akkor én ezt nem értettem, mert éppen az én munkámról volt szó, de ha megnézzük a könyvek, kézikönyvek sorát, amit írt és szerkesztett, akkor láthatjuk, hogy nem csak mondta, hanem így is dolgozott.

Nem csak a munkában volt extrém mértékig fegyelmezett (konferenciák előtt hónapokkal készen volt a bemutatandó anyaga), hanem nagyon szigorúan tartotta magát az elveihez. Egyik OTKA pályázata esetén például vagy egy évvel a projekt futamideje előtt megcsinálta a munkatervben leírt kutatásokat, és a környezete legnagyobb megrökönyödésére a megmaradt pályázati pénzt egyszerűen visszautaltatta a Múzeummal az OTKA-nak mondván, hogy a munka megvan, tehát a pénzre már nincs szüksége. Jellemző volt rá az is, hogy ha olyan bírálói testületben volt tag, ahol kutatócsoportunk valamely tagjának a pályázatáról is döntöttek, akkor az „ő emberének” a pályázata megvitatásánál Laci kiment a teremből, mondván, hogy érintett. Ezek a dolgok az emberben példaként akkor is ott lebegnek, ha nekünk nem sikerül mindig ennyire korrektnek lenni, meg akkor is (mindig), ha nem sikerül a munkában ennyire fegyelmezettnek lenni.


Örvössy Noémi: 

Az állattári teadélutánokon találkoztam Papp Lacival először. Ha megjelent, még akkor is nagyobb súlya lett a csevegésnek, ha csak hallgatta a többieket, mesélt a gyűjtőútjairól. Szakdolgozóként még nem tudtam, kinek milyen rangja, munkássága van, Papp Lacit a tudása és lényeglátása miatt nagyon hamar tisztelni kezdtem. Nem húzódott saját szakterülete biztos ismeretének védelmébe, véleménye volt mindenről, átlátott a szitán, a hamisságon, az embereken is.

A visszaemlékezésekben visszatérő motívum, hogy tanácsot adott az ifjabb kollégáknak, és néha jogos dorgálást, kinek mire volt szüksége. Én csak bíztatást kaptam tőle, és azt, hogy álljak ki jobban az érdekeimért. Nagyon hálás voltam, amikor felvett a csoportjába, csodálatos alkotói közeget hozott létre. Az elvárásai magasak voltak, egyértelműek és nagyon korrektek. Azóta is hálás vagyok neki, hogy végül összeszedtem a bátorságomat, befejeztem a PhD-t, a belém vetett bizalma, a tőle kapott tanács nagyon sokat segít abban, hogy most egy egészen más területen sikeresen megálljam a helyem.

Moskát Csaba:

Kevesen tudják Laciról, hogy nem “legyészként”, hanem madarászként kezdte. Mikor megismertem őt, sokat beszélgettünk madarakról. Ő is gébicsezett, mint én, de más fajok is érdekelték. Képzett biológusként viszont már a kisebb kétszárnyúakra specializálódott. Később sokat dolgoztunk közösen különböző tudományszervezési, bizottsági feladatokon. Nagyon kreatív volt, s hálás vagyok neki, hogy sokszor engem is bevont. Mindig őszintén lehetett fordulni hozzá, akár személyes problémákkal is, nagyon segítőkész volt. Az Ökológiai Kutatócsoport vezetését is teljes bizalommal adtam át Neki, mikor a pályázati rendszer megváltozott. Vezetése alatt a csoport látványosan fejlődött, s sikerült a sokat dédelgetett terve, fiatal rovarász ökológusokat kinevelni. Szerénysége, önzetlensége példamutató volt. Ne felejtsük el kiemelkedő szerepét a MÖTE (Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete) megalakításában, a Magyar Ökológus Kongresszus beindításában és az “Acta” (Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae) folyóirat megreformálásában, és még számos dologban. Sokat dolgoztunk együtt a Madártani Intézet esetleges feltámasztásán is. Űrt hagy maga után a szakbizottsági és tudományos minősítési vonalon is, ahol kiemelkedő képességeivel szolgálta a tudományos életet.  Nyugodjék békében.


Ricsóy Béláné, Csilla: 

A Légygyűjteményben egyetlen nagyon szigorú szabályt kellett mindenkinek betartani: a kutatószobákban sem enni, sem inni, de főként kávézni nem szabad.

Akkoriban édesanyám (Márta néni) volt Laci asszisztense és nagyon jó munkakapcsolat volt közöttük. A publikációkhoz készülő ábrákat Laci saját maga készítette. Az icipici legyecskék irinyó-pirinyó szerveiről elektronmikroszkópos felvétel készült, ezeket át kellett rajzolni, tussal kihúzni nagy türelemmel és figyelemmel. Hosszú órákon át dolgozott rajtuk. Egy alkalommal, amikor Laci fáradtnak tűnt, édesanyám vitt neki egy csésze kávét a rajzasztalhoz. Nem kellett volna! Egy rossz mozdulat és a kávé elárasztotta a frissen készült rajzot! Vége is lett a csendnek és a békességnek!   Laci hangjától még az ablakok is remegtek. Akkor tiltatott ki a kávé a dolgozószobákból, és azóta él az a mondás is: Amikor Laci Márta nénivel is kiabált!


Rózsa Lajos:

Azt szerette, ha Papp Lacinak szólítják. Tiltotta a névnapjának vagy a születésnapjának említését, és irtózott a gondolattól, hogy egyszer majd egy intézmény hivatalosan is a saját halottjának tekinti. Azt mondta, hogy ő majd csak önmaga halottja akar lenni. Karcos volt, nem egy simulékony társasági lény.

Papp Lacit mindenki „nehéz” embernek ismerte – no de kinek kell a „könnyű” emberek társasága? Izzott körülötte a levegő, eltökélten és makacsul dolgozott, hihetetlen munkabírása volt. A beosztottjaitól elvárta, hogy legalább töredék annyit dolgozzanak, mit ő. A kutatócsoport kezdeti éveiben Karácsony előtt mindenkit beszámoltatott az éves munkája eredményeiről. A háta mögött ezt Vérfagyasztó Karácsonynak hívtuk.

Nehéz volt vele vitába szállni, mert nem könnyen látta be, ha valamiben nem volt igaza. Mérgében mondandóját – legendás módon – lábának erőteljes dobbantásával is nyomatékosította. Egyszer majd’ kiszakadt az autóm padlólemeze. Ha valamiben nem volt igaza, hónapok vagy akár évek múltán rájött erre, és akkor szóba hozta az ügyet, nyíltan elmondta, hogy most már látja saját tévedését. Nem volt tekintettel életkor- vagy rangbeli különbségekre, a pályakezdők igazát is elismerte. Ranggal nem élt vissza, azt olyasfajta ritka természetességgel viselte, ahogyan csak kevesek tudják. Azok, akik azt nem csak úgy kapták valakitől, hanem kijár nekik, mert megdolgoztak érte. Diót tört a Széchenyi-díj arany szobrocskájával, azt mondta ez éppen kézreáll.

Azok, akik idővel átláttak ezen a szitán, akiket évek múltán már nem tévesztett meg a „nehéz ember” álarca, bebocsátást nyertek az állattári Légy-gyűjteményben tartott évvégi rendezvényre, a Légy-Karácsonyra. Hűségesen visszajáró régi tanítványok, régi és új kollégák, asszisztensek, a kutatócsoportunk tagjai, és Berci doktor az elmaradhatatlan kecskeméti réteseivel (a meggyes a legjobb!) eljöttek minden évben. Csak beszélgettünk órákon át. Papp Laci ilyenkor mutatta meg azt a lényét, amit mások elől több-kevesebb sikerrel titkolt. Egy halkszavú, szeretetre méltó, jólelkű ember ült ott. Sokat köszönhetek neki.

Nagy harcos volt, nyugodjon békében.

Csoportkép 2007-ből. Ülő sor: Báldi András, Kovács-Hostyánszki Anikó, Moskát Csaba, középen álló sor: Körösi Ádám, Papp László, Ricsóy Béláné, Rózsa Lajos, hátul állók: Jordán Ferenc, Orci Kirill Márk, Batáry Péter.

A greenfo egy korábbi cikkében már megemlékeztünk Papp Lászlóról az MTA, és Darvas Béla írásával.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek