A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: telex.hu

79 éves korában meghalt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, számos városvédelemmel foglalkozó könyv szerzője, épített örökségünk megőrzéséről szóló műsor készítője, Budapest díszpolgára. Ráday Mihály halálhírét a családja közölte.

„Hiszek abban, hogy a rossz döntéseknek legalább töredékét sikerül módosítani, és lehet nevelni a fiatalokat arra, hogy a jövőben is érdemes küzdeni közös kincsünkért, az épített és természeti örökségért” (Ráday Mihály)

A Budapesten született Ráday a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőrként, illetve az ELTE-n művészettörténészként végzett. Édesapja a neves színész, Ráday Imre volt, édesanyja, Ferda Erzsébet Magdolna divatszalont vezetett. Három gyermeke, két unokája van.

Ráday a hatvanas évektől kezdett dolgozni a Magyar Televízióban, és miközben több ismert műsor rendezője vagy operatőre volt (Mi újság Pesten?, Keménykalap és krumpliorr, Bánk bán, Tudós nők vagy a Horváték című Csáth Géza-adaptáció), az igazán legendás alkotása, amiről egy ország ismerte meg, a 30 éven át futó Unokáink sem fogják látni… (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) című városvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó műsora, amelynek ötletgazdája, szerkesztője és házigazdája is volt.

Saját elmondása szerint a műsor ötlete úgy jött, hogy a Bánk bán című tévéfilmhez kerestek helyszínt, de mindenhol lepusztult műemlékeket találtak, így aztán végül egy ausztriai vár lett a forgatás helyszíne. A később évtizedekig futó műsorral nemcsak a még megtalálható értékek bemutatása volt a célja, hanem az azok védelmére való felhívás is. A műsorból könyvek is születtek, amikben Ráday azt is bemutatja, milyen hatása volt egy-egy adásnak, illetve mi lett az ott bemutatott épületek, műemlékek sorsa.

Ráday 2001-ben megjelent Városvédőbeszédek című könyvének ajánlójában Göncz Árpád így írt róla: „1980 óta Budapestet – sőt, jószerivel az egész országot – Ráday Mihály szemével látom. Nem csak azt, amit (…) »unokáink sem fogják látni« jóslattal címkéz, hanem azt is, amit országjáró útjaimon már jómagam is azzal a kimondatlan gondolattal idézek: vajon látta-e Ráday? Írt-e róla Ráday? Ami mögött ott bujkál a remény?”

A legendás műsort 30 év után, 2010-ben szüntette meg a televízió új vezetése. A megszűnés körülményeiről maga Ráday nyilatkozott úgy, hogy az okok számára sem voltak világosak, vele senki sem beszélt azokról. Saját elmondása szerint az akkori ügyvezető nyugdíjba szerette volna küldeni, de a műsor folytatásáról még egyeztetést ígértek neki, ez azonban végül elmaradt. Hiába írták alá több ezren azt a petíciót, amit a műsor folytatásáért indítottak.

Műsorának kezdeti éveire esnek országszerte a helyi városvédő szervezetek megalakulása is, így például a Budapesti Városvédő Egyesület, amelynek elnöke is volt Ráday. Ezt 1982-ben alapították, majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, 1991-ben pedig a művészi értékkel bíró sírok, emlékhelyek felkutatásával, megóvásával foglalkozó Nemzeti Panteon Alapítványt. „Mindig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy legyen egy olyan biztos civil, ”társadalmi munkás„ háttér, amire az éppen aktuális kormányzat szakmailag is támaszkodhat, ha az ország kulturális örökségének védelméről komolyan gondolkozik” – mondta erről a munkáról tavaly a Hvg.hu-nak adott interjújában.

Ráday Mihály a várepitő pályázat 2018-as díjátadóján

Ráday politikában is részt vett: Országgyűlési képviselő volt 1990 és ’94 között az SZDSZ színeiben, emellett tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek 17 éven át, ahol komoly szerepe volt a műemlékvédelem kialakításában, a helyi értékvédelmi rendelet megalkotásában, és több műemlékvédelmi, felújítási projekt megszervezésében. „Megszerveztem az Andrássy út kandelábereinek, a Szabadság híd, majd a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, a Clark Ádám téri mozaik címer helyreállítását, elindítottam Róth Miksa egykori házának emlékházzá, múzeummá alakítását” – írta többek között a munkáiról.

Munkásságáért rengeteg díjjal tüntették ki élete során. Megkapta a Balázs Béla-díjat, 1996-ban a Kossuth-díjat, 2005-ben a Táncsics Mihály-díjat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét többek között.

Ráday Mihályt sokan, sok helyen méltatták a műemlékvédelemben, az örökségvédelemben folytatott kitartó munkájáért, harcáért; azért a kitartásáért, ami élete utolsó éveiben sem hagyott alább, legyen szó a Várban történő átalakításokról, a Kossuth tér felújításáról. Vagy épp a Liget-projektről, ami ellen határozottan szólalt fel többször is („Normális város nem épít a közparkjába új épületeket, hanem a parkot rendben tartja.”). De pár éve még egy interjú időpontját is hosszasan kellett szerveznie a Népszavának, hiszen – ahogy Ráday fogalmazott – „egy csomó szervezet elnöke, társelnöke, alelnöke vagyok társadalmi munkában”.

„Munkám során számos eredményt értem el határon innen és túl. Ennek látható, kézzelfogható nyomai vannak a józsefvárosi Róth Miksa emlékháztól kezdve a Gresham palotán át a kézdivásárhelyi napfényműteremig. Évtizedekig úgy érezhettem, hallgatnak rám. Most nem hallgatnak, tehát lelkesen éneklem, hogy ”Ne vágj ki minden fát, legalább néha-néha lazíts egy félórát… te ott fenn a magas létrán„. Igen, meggyőződésem, hogy annak, aki a magas létrán ül, akitől minden ered, igenis lehet és kell kérdéseket föltenni, lehet ellentmondani” – mondta 2016-ban.

“Mindenhez meg lehetett mozgatni az embereket. Számos olyan dolog volt az életemben, amiről azt gondoltam, hogy csak azon múlik, hogy az ember megpróbálja-e, vagy sem.” (Ráday Mihály, 1942. június 11. – 2021. július 17.)
Ráday Mihály rengetegszer megpróbálta, és sokszor sikerült neki. Amikor egymás közelében dolgoztunk, olykor vitáink is voltak. Harcos típus volt, néha kérlelhetetlen. Többnyire igaza volt. Utoljára tíz napja váltottunk üzenetet Budapest egyesítésének 2023-ban esedékes 150. évfordulójáról. Rengeteg ötlete van, írta, majd üljünk le, ha kijött a kórházból.
Isten nyugosztalja a városvédőt!
Nyáry Krisztián.
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás