A rovat kizárólagos támogatója
szöveg: Mangel Gyöngyi, temetői fotók: Sarkadi Péter

89 éves korában 2020. január 16-án elhunyt Sárvári Márta, a hazai zöld újságírás egyik megalapítója, aki 20 éve a Greenfo születésénél is bábáskodott.

Sárvári Márta 1931-ben született Franciaországban, Amiensben. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, és 1957-től nyugdíjazásáig a Magyar Nemzet munkatársa volt, újságíró, majd rovatszerkesztő munkakörben. Pályája első éveiben elsősorban kulturális, régészeti, műemlékvédelmi, városképi témákban írt cikkeket, portrékat készített. Az évek során érdeklődése a természet és a környezetvédelem felé fordult, az első újságírók egyike volt, akik ezt a témakört fontosnak tartották, úttörő szerepet játszott a hazai környezetvédelmi újságírás megjelenésében. A Magyar Nemzet környezetvédelmi rovatának, zöld oldalának szerkesztőjeként 25 éven keresztül, hetente tájékoztatott a legfontosabb hazai külföldi környezetvédelmi eseményekről, nemzetközi konferenciákról, a természet értékeiről, a környezetpolitikájáról.

Munkáját az akkor még létező környezetvédelmi tárca 1991-ben Pro Natura díjjal ismerte el, és később a kitüntetéseket döntésre előkészítő Pro Natura Díj bizottság tagja is volt. Szakmai tudását amerikai környezetvédelmi újságíró ösztöndíj segítségével bővítette. Nemzetközi elismerést jelentett, hogy az IFEJ, a Környezetvédelmi Újságírók Nemzetközi Szövetsége alelnökévé választotta. Nyugdíjasként az ÖN- KOR- KÉP országos önkormányzati havilap szerkesztője volt.

Amikor Sarkadi Péterrel 1992-ben, a Magyar Rádió akkor alakult környezetvédelmi rovatának munkatársai lettünk, ezzel a témával csak néhány újságíró foglalkozott, Sárvári Mártán kívül Balogh István, a rovatvezető nevét kell említeni, aki a természet szeretete és a vadászat miatt választotta ezt a területet. Azonban a Bős-Nagymarosi vízrendszer elleni tiltakozás és néhány súlyos környezetszennyezés ügye miatt több, fiatal újságíró kezdett érdeklődni a zöld kérdések iránt. Nekünk a természettudományos végzettség is segített a szakmai kérdések, az összefüggések ismertetésében. Munkánk során ismerkedtünk meg Mártával, több társunkkal együtt megalakítottuk az akkor még nem bejegyzett Környezetvédelmi Újságírók Társaságát (KÚT), az évek során egy nyomtatott újságot, a KÖR-Lapot is kiadtunk, a néhány számot megért újság szerkesztője Sárvári Márta volt. Legnagyobb sikerünk az volt, hogy mi rendeztük meg az IFEJ 1997-es nemzetközi konferenciáját Budapesten. Mártával nyugdíjazása után is tartottuk a kapcsolatot, jó barátunk volt, akitől az évek során sokat tanultunk.

Köszönjük Márta, nyugodj békében!

Emlékeztetőül a Magyar Nemzetben megjelent néhány cikke:

Tudós nők – egy múzeumigazgatóról, 1961, Kajári Gyula kiállítása a Nemzeti Galériában, 1970, Budapest földszintje – az üzletportálok városalakító szerepéről, 1983, A Magyar Nemzet megkérdezte: Mikor nyitják meg a Szemlőhegyi barlangot? 1983, Tapolca. Mélyből fakadó gyógyulás, 1985, Visegrád és Doboz: Középkori települések, 1985, Rehabilitációra is alkalmas. Megnyitották a Szemlőhegyi barlangot, 1986, 1989-ben világkongresszus Magyarországon. Barlangtábori kis trakta, 1987, Tíz napig a mélyben. Expedíció a Baradla-barlangban, 1988, Egy emberöltőre ad feladatot: a Hortobágy – ahol a föld az éggel összeér, 1993

Régi Nemzetesek címmel alakítottak társaságot azok az újságírók és szerkesztők, akik az Új Magyarország című lappal történt egyesülés után megváltak a Magyar Nemzettől. A társaságtól Sárvári Márta is kapott oklevelet.

Sárvári Márta temetése 2020 február 26-án 12.00 volt Budapesten a Farkasréti temető  Hóvirág utcai részében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás