Meghalt Szabados Tamás, a Másfél millió lépés egyik operatőre. A nyitóképen még a Vigadóban, ahol életmű díjat kapott.
Szabados Tamás Székesfehérváron született 1935. szeptember 30. –án.
1954–55-ben a Déryné Színház díszletező munkása volt. 1955 és 1960 között a Belügyminisztérium Határőrség Központi Művész együttesének vezetője, majd a sashalmi kultúrház igazgató volt. 1960–61-ben a Magyar Televízió ügyelőjeként dolgozott. 1961 és 1965 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult és szerzett operatőri diplomát. Ez idő alatt az MTV-nél rendezőasszisztens, majd 1965-től operatőr volt.
Televíziós munkái:
Aranygombos Telkibánya (1967, dokumentumfilm)
Antarktiszon jártunk (1968, dokumentumfilm)
Ázsiában jártunk (1968, dokumentumfilm)
Valaki a sötétből (1970)
Kéz kezet mos (1970)
Feleségem hagyatéka (1970)
A hetedik kocsi (1970)
Zűrzavaros éjszaka (1971)
A lányom barátnője (1972)
Gyilkosság a Maxime utcában (1972)
Gúnyos mosoly (1973)
Ejnye, Cecília! (1973, Zenés TV Színház)
Vérnász (1974, Zenés TV Színház)
Enyém a világ (1974)
Finish: Avagy Álmom az életem túlélte (1975)
Barátom Bonca (1975)
Tízéves találkozó (1975, dokumentumfilm)
Isten veled, atomkor (1975)
Ebéd (1977)
Randevú éjfélkor (1978)
Egy expedíció idézése: A Béke-barlang felfedezése (1978, dokumentumfilm)
Egy hónap falun (1979)
Tiszta őrültek háza (1980)
Humorista a mennyországban (1982)
Három szabólegények (1982)
Barackvirág (1983, rövidfilm)
Legyél te is Bonca! (1983)
Rókafogta csuka (1984)
Éjféli operabemutató (1985, Zenés TV Színház)
A fantasztikus nagynéni (1986)
Szent István Emléktúra 1988 (1988, dokumentumfilm)
Erdőjárók (1993)
Írottkő Natúrpark 2000 (2000, rendező is)
Ispotály: Telkibánya kincse (2005, rendező is)
Bicske barátok kincse – Bicske (2007, rendező is)
Tanító ösvények: Csongrád – Vizek, bokrok, halászok (2009, rendező is)
Helvécia – Kisvasút a Visó-völgyben (2010, rendező is)
Rockenbauer Pál szerkesztővel járt az Antarktiszon, Mongóliában, a Kilimandzsárón, műsoraik révén a világ minden földrészén. Mégis, legkedvesebb filmjének a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot tartja. Megjelenésével, felkészültségével mindig megtisztelte riportalanyait. Több mint 2 évtizedig együtt dolgozott Rozsnyai Margit pszichológussal, munkáikat a képcsend és képnyugalom jellemzi.
Műveinek több mint 1300 ismétlésével a Magyar Televízió történetében listavezető.
Nyugdíjba vonulása után 1998-ban, a Képcsendje Bt. vezetőjeként természetfilm sorozat terveivel sikeresen pályázott az ORTT-nél.
2005-ben fogadalomból végigjárta a 740 kilométeres spanyol zarándok utat, ahol 2003-ban filmsorozatot forgatott.
Megrendülten értesítem ismerőseit, hogy Édesapánk, Nagyapánk, Apósunk, Szabados Tamás operatőr, szeptember 25-én elhunyt. 89 éves volt. Születésnapját már az égben ünnepli. Született Székesfehérváron, 1935. 09.30-án. Teljességben, boldogan, szépen megélt életében mindig a jót látta. Gyermekeiért mindent megtett. Unokáit imádta. Olyan talán mai napig ismert filmeket forgatott, mint az Öveges professzor, Rémusz bácsi, vagy a Mazsola. Természetfilmesként hét földrészen járt kamerájával operatőrként, vezető operatőrként, vagy rendezőként. Későbbi barátja, Rockenbauer Pál, ötödik magyarként, ő egy mozdulattal később hatodikként lépett az Antarktisz „földjére”, 1968-ban. Ezt a sorrendet ők is előre megbeszélték, mint Hillary, és Tenzing…
Sok filmet készítettek Pali bácsival, és most folytathatják, már talán forog is az égi Másfélmillió lépés… Apámtól eltanulhatjuk, hogy nem vagyont, vagy értékeket gyűjtött, hanem megélt pillanatokat, emlékeket. Legértékesebb tárgyai olyanok voltak, mint a Kéktúráról egy fakéreg kék jelzéssel, az Antarktiszról pingvintojás, Afrikából ébenfa faragvány, vagy a Caminoról egy kagyló. Compostelába pontosan szeptember 30-án a 70. születésnapján érkezett a 800 km gyaloglás után. Az utolsó kontinenst, Ausztráliát pedig már 70 éves korán túl “pipálta ki”. Ott is filmet forgatott.
Mindig szerette az embereket, barátait, a Kéktúrás csapatot, kollegáit, osztálytársait, száz embernek küldött rendszeres „hírlevelet” emailen. Jóban volt az utca emberével, amerre járt. Ugyanúgy a Normafánál sétáló idős turistával, mint a házban lakó huszonévesekkel. Gyerekkorától fotózott, emlékszem, a 36 filmkockából neki mindig 36 tökéletesen exponált képe lett. A dolgokat átvitt értelemben is saját belső blendéjén át figyelte meg. Magánemberként magával ragadóan, képszerűen mesélt. Egyéni, közvetlen stílusával átadta az igazi lényeget. Világjáró, országjáró, TV-s, és természetfilmes operatőrként pedig objektívjével tárta a világot nézői elé. Mindig jó ritmusú, nem kapkodó anyagok készültek, minimális túlforgatással. Ezt ő úgy nevezte – és egyben ez volt ars poeticája is, – hogy: „A Kép Csendje”.Követőitől azt kérte, lassítsák a képet, ne kapkodjanak a kamerával, hogy a néző befogadhassa a lényeget. Döbbenetes, hány embert érintett mélyen a halála. Sokan jeleznek vissza, és emlékeznek meg róla. Folyamatosan elismerő véleményeket, megható gondolatokat kapunk az ország minden részéről, emberektől, akikkel kapcsolatba került. Az utolsó napokban szomorú, de felemelő pillanatokat élt meg a család, és ő maga is. Múlt héten be kellett menjünk a kórházba, mert romlott az állapota. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy egy hetet tölt majd bent, beállítják a gyógyszereit, felerősítik, és már jövünk is haza. A kórházban kivételes EMBEREKET, fantasztikus ápolónőket, áldozatkész orvosokat ismertünk meg. A bent töltött hat nap alatt gyerekei, unokái folyamatosan látogatták, beszélgettünk vele, együtt voltunk. Az utolsó délelőtt is tiszta volt, mindenkit fölismert, de már nem beszélt. A kórházi lelkészt is nyugtázta. Fantasztikus adomány, hogy utolsó óráiban is ott lehetett vele a családja. Gyerekei, unokái együtt énekeltünk neki. Épp a doktornő és az ápolónő is bejött, és ők is részesei voltak, amikor az ikonikus dallamhoz értünk: „Indulj el egy úton, én is egy másikon, hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk…” … Ezt a dalt Ő is észlelte, pár perccel később egy utolsót sóhajtott, és elment közülünk… Sajnos az évek óta vagányan viselt betegségeket a 89 éves szervezet már nem tudta legyőzni. De nem szenvedett. Saját fiatalos, hatékony, minden helyzetet pozitívan megélő egyéniségét megőrizve, megbékélve, fantasztikus körülmények között, családja körében ment el. Ezzel a kivételes helyzettel ő is tisztában volt. A kórházi dolgozók példátlan, megindító búcsúnak élték meg ezeket a perceket, ők is meghatódtak, pedig láttak már ilyet. Jellemző rá, hogy még a kórházban, halálának pillanatával is pozitív energiát adott a környezetének. Emlékezzünk rá, ki-ki saját módján, vagy hite szerint. Rajongóit, barátait hívjuk búcsúztatására a Farkasréti temetőbe. Ennek időpontjáról később küldünk információt. Kelt: Budapest, 2024 szeptember 30-án, a család nevében
ui: Apám végrendeletének záró sorai: „Jó volt veletek! Jó volt a világgal!… Szeressétek egymást, és az emlékemet.
Ifj. Szabados Tamás
Televíziós sorozatok
Rémusz bácsi meséi (1967)
Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim (1968)
Magyarország kisvasútjai (1972, egy epizód)
A napsugár nyomában (1974, egy epizód)
Magyarországi néptáncok (1974, dokumentumfilm)
Magyar tájak (1976, dokumentumfilm)
Afrikai örömeink (1977, dokumentumfilm)
Másfélmillió lépés Magyarországon (1979, dokumentumfilm)
Fürkész történetei (1983, egy epizód)
…és még egymillió lépés (1986, dokumentumfilm)
Nekem ne lenne hazám? (1988, rendező is)
Gálvölgyi Show (1989)
Családi kör, Sodródás epizódja (1989)
Kerekek és lépések (1990, dokumentumfilm)
Világvédett lehetne (1992, rendező is)
Jelfák (1994, rendező is)
Ez is Magyarország! (1994)
Emberek a természetben (1997, rendező is)
Európa kék szalagja, a Duna (1999–2000, dokumentumfilm)
Főtér (1999–2010, dokumentumfilm)
Kitüntetések:
1997 Aranytoll
2014 A Magyar Érdemrend lovagkeresztje
Kitüntették a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotóit
A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, valamint a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát vehette át 2014 március 5-én Budapesten a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat összesen tíz alkotója.
Kapcsolódó anyagok:
