A rovat kizárólagos támogatója

India nem osztja meg az Indus-medencében található, általa ellenőrzött mellékfolyók vizét Pakisztánnal – közölt Nitin Dzsairam Gadkari indiai vízgazdálkodási miniszter. A döntést vélhetően a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén, 40 indiai fegyveres életét kioltó robbantásos merénylet miatt történt.

Gadkari közölte: az indiai kormány úgy döntött, hogy megfosztja Pakisztánt annak a három keleti mellékfolyónak a vizétől, amelyek felett India élvez kizárólagos jogot, és átirányítja saját területeire, név szerint Dzsammu és Pandzsáb és az indiai Kasmír államokba.

Újdelhi és Iszlámábád között több évtizedes kétoldalú megállapodás van érvényben az Indus-folyó használatáról. A Világbank közvetítésével 1950-ben kötött egyezmény értelmében az Indus-medencében található hat mellékfolyó közül három keleti Indiáé, míg Pakisztánnak három nyugati használatához van joga, amelyek először Kasmír India által ellenőrzött részén folynak keresztül. A megállapodás az után jött létre, hogy India gátakat és öntözőcsatornákat kezdett építeni, megállítva a folyó áramlását Pakisztánba. Egyik fontos eleme, hogy India nem vágja el Pakisztánt a víz használatától. Újdelhi eközben azért lobbizik, hogy Pakisztán rajta maradjon a terrorizmust finanszírozó országok listáján.

Indiai tisztviselők közölték, hogy új információkat nyújtottak át a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében létrehozott Pénzügyi Akciócsoport (FATF) nemzetközi szervezetnek a február közepén végrehajtott kasmíri merénylet nyomán. A támadás elkövetéséért a Mohamed hadserege (Dzsais-e-Mohamed) nevű, pakisztáni székhelyű katonai csoport jelentkezett. A támadást követően Újdelhi azzal vádolta szomszédját, hogy nem tesz eleget a fegyveres csoportok elleni fellépésben, s azon fog dolgozni, hogy diplomáciailag elszigetelje Iszlámábádot. India fel is függesztette a Pakisztánnal kötött előnyös kereskedelmi megállapodását, és 200 százalékos vámtarifát vetett ki minden pakisztáni termékre.

Az indiai Dzsammu és Kasmír államokban továbbá megvonták a biztonsági szolgálatot 18 szakadár vezetőtől és további 155 politikai – főként ellenzéki – szereplőtől és aktivistától. A szóban forgó szakadár vezetőknek azért nyújtott védelmet a két állam vezetése, hogy megóvják őket a helyi fegyveres csoportok támadásaitól miután tárgyalni kezdtek az indiai szövetségi kormánnyal. A két állam közleménye szerint a döntés nyomán több mint 1000 rendőr és 100 gépjármű szabadul fel.

Imran Hán pakisztáni kormányfő felhatalmazta országa hadseregét, hogy határozottan és tüzetesen reagáljon India bármilyen agressziójára. Újdelhi korábban kemény válasszal fenyegette meg a Iszlámábádot a kasmíri merénylet miatt.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás