Hirdetés

A Magyar Természetvédők Szövetsége „A 7,5 milliárdos kérdés” címmel országos környezeti- és globális nevelési vetélkedőt szervez 14-19 éves diákokból álló középiskolás osztályok számára a Fejlesztés Európai Éve kapcsán. Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 30!

A problémákat egyre inkább a saját bőrünkön érezzük. Szélsőségessé váló időjárás, globális konfliktusok, pénzügyi krízis, szegénység, vízhiány, mind-mind egy globalizálódó világ válságtünetei. A középiskolásoknak egyre inkább tisztában kell lenniük a világban zajló folyamatokkal, fel kell ismerniük az összefüggéseket és saját felelősségüket, hogy maguk mit tehetnek a problémák mérséklésére.

A Föld lakossága belátható időn belül eléri a 7,5 milliárdot. A helyzet nem egyszerű, miközben számos globális probléma – mint például az éghajlatváltozás – esetében az egész világ összefogására van szükség, a valódi megoldásokat sokszor helyi szinten találjuk. A diákok nem felelősek a kialakult helyzetért, de a probléma mégis az ő nyakukba fog szakadni. Ezért hívjuk már most őket közös gondolkodásra – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége csoportvezetője.

A vetélkedő során az osztályok változatos, kreatív feladatokon keresztül a fenntarthatósági dilemmák és kérdések összefüggéseit elemezhetik és kutathatják majd. A vetélkedő sikeres végrehajtását a diákoknak és tanáraiknak szóló online háttéranyagok segítik – mondta Kis Klára, a Magyar Természetvédők Szövetsége környezeti nevelési programvezetője.

Az országos vetélkedő első 3 fordulója interneten keresztül zajlik, aztán a 10 legeredményesebb osztály delegáltjai egy izgalmas élő döntőn mérhetik össze tudásukat, ahonnan minden csapat oklevéllel, valamint értékes és hasznos ajándékcsomaggal tér majd haza (sport felszerelések, kreatív környezettudatos játékok, öko – könyvek és magazinok, stb.). Az első három helyezett csapat osztálykirándulást nyer.

A 110 hazai környezet- és természetvédő szervezetet tömörítő Magyar Természetvédők Szövetsége 2008 óta szervez partnereivel hasonló iskolai vetélkedősorozatokat, amelyek játékos formában nevelik az ifjabb generációt a környezettudatos életmód gyakorlati megvalósítására. A 7,5 milliárdos kérdés vetélkedő a „Klímaőrjárat” és az idén nagy sikert aratott „L(á)ss a mélyére – a kütyüink valódi ára” vetélkedők hagyományaira épülő környezeti- és globális nevelési vetélkedő.

A vetélkedőről bővebben itt olvashat >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás