A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: Népszava

Pénzt és dolgozókat „csoportosítanak át” a Magyar Tudományos Akadémiától az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkárságához. „Egészen biztosan nem akarjuk azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez egyébként más országokban esetleg megtörtént – leválasztásra kerüljenek” – hazudta tavaly Palkovics László miniszter.

Több százmillió forintot vonna el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Titkárságától és Létesítménygazdálkodási Központjától is a kormány egy június 18-án benyújtott, és az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága által még aznap elfogadott határozati javaslat szerint.

A kormány azt tervezi, hogy elveszi az akadémiai kutatóhálózatot az MTA-tól és az ELKH-hoz, nagyobb kormányzati felügyelet alá helyezi mind a 15, hazai és nemzetközi szinten is kiváló eredményeket elérő, eddig független kutatóintézetet. Az erről szóló törvényjavaslatot már a jövő héten elfogadhatja a parlament. Szeptember elsejétől pedig már az ELKH Titkársága gyakorolná a kutatóhelyek feletti irányítószervi jogosítványokat. Ehhez az MTA Titkárságától most több mint 157 millió forintot (személyi juttatások, dologi kiadások, beruházások) terveznek elvonni és átcsoportosítani az ELKH Titkárságához, ami 68 fő titkársági dolgozót is átvesz az Akadémiától. Az MTA Létesítménygazdálkodási Központjától pedig több mint 153 millió forintot vonnak el. Utóbbi azért is érdekes, mert az eddigi kormányzati elképzelések szerint a kutatóintézetek épületeit továbbra is ennek a központnak kellene fenntartania sok minden más (például az MTA székház) mellett. – Ez a költségvetési támogatás átcsoportosítása, szóval amit eddig az MTA-nak kellett volna megkapnia a kutatóhálózat fenntartására, azt átcsoportosítják – nyilatkozta a Népszavának a határozati javaslattal kapcsolatban Szilágyi Emese, az MTA Jogtudományi Intézetének kutatója, az Akadémiai Dolgozók Fórumának egyik alapítója. Hozzátette: az számára sem világos, a létesítménygazdálkodás pénzét miért veszik el. – De ebből az egészből az látszik, hogy a kormánynak sem elképzelése, sem eszköze, erőforrása nincs egy új kutatóhálózatot fenntartani. Az alapfeladatok menedzselését sem tudják máshogy elképzelni, mint hogy ugyanúgy és ugyanazok csinálják majd, akik eddig. Csak az a lényeg, hogy elszakítsák az intézeteket az MTA-tól. Bármi áron – fogalmazott a kutató. Kerestük az MTA Kommunikációs Főosztályát is, ahonnan azt a választ kaptuk: a határozati javaslatról lapunktól értesültek, annak tartalmát egyelőre nem kívánják kommentálni.

Hangfelvételen, ahogy Palkovics mindent megígér az MTA elnökségének

Az Index birtokába jutott két hangfelvétel, amit még 2018-ban, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az MTA közti tárgyalássorozat korai szakaszában rögzítettek. A felvételeken Palkovics László beszél az Akadémia elnökségéhez, és igyekszik megnyugtatni őket, hogy a kormány nem tervezi a kutatóintézetek elvételét az intézménytől, és nem akar beleszólni abba, hogy az ott dolgozók milyen területeken kutassanak. „Egészen biztosan nem akarjuk azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez egyébként más országokban esetleg megtörtént – leválasztásra kerüljenek” – mondja Palkovics a hangfelvételen, ám idén májusban egy “A kormány a kutatóintézetek további működését az Akadémián kívül képzeli el” című sajtóközleményben ennek éppen az ellenkezőjét mondta ki. Ebben a közleményben többek között az is szerepel, hogy „a kutatóintézetek átalakításával kapcsolatban a kormány álláspontja egy éve változatlan.”
A portál megkérdezte az ITM-et, hogy mi történt a felvétel ideje óta, mi indokolta, hogy az ott elhangzott ígéreteknek éppen az ellenkezője történjen. A minisztérium kommunikációs főosztálya válaszában megismételte, hogy a kormány álláspontja egy éve lényegében változatlan, további indoklásként közölték, hogy „a hivatkozott mondatok az egyeztetések elején hangzottak el, azóta a hosszú ideje eredménytelenül zajló folyamatok miatt egyes részleteikben mindkét fél elképzelései módosultak.” Végül leszögezték, hogy az MTA és a kutatóintézetek átalakítása mindenkinek jó, „a magyar gazdaság fenntartható növekedése céljából biztosított többletforrás és annak hatékonyabb felhasználása a hazai kutatók érdekeit és eredményeik jobb hasznosulását szolgálja.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás