A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: napi.hu

Már az élővilág előzetes felmérése és környezeti hatástanulmány készítésére írnak ki eljárást a V0 vasúti körgyűrűre, amely elkerülné Budapestet. A cél, hogy a mostani napi 400 helyett duplányi tehervonat közlekedhessen. Orbán Viktor még februárban egyeztetett a projektről Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki 2 milliárd dolláros hitelkeretet ígért a megvalósításra.

A V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalára vonatkozóan szükséges az élővilág előzetes felmérése és környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület – írta közleményében a szervezet, amely elkészíti az Országos Vasúti Árufuvarozási Koncepciót és az alapján a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal fejlesztését is irányítja.

A projekt kivitelezésének elindításához szükséges előkészítési munkálatok már megkezdődtek. Április közepén választották ki a vasútvonal Szolnok-Kecskemét-Székesfehérvár-Győr közötti nyomvonalsávját. A nyomvonalsáv vizsgálatát követően, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat. A projektben kiemelten kezelik a lakott területek és természeti értékek védelmét. Ez azért is fontos, mert részben Natura 2000 területet is érintő élővilágának felmérésére, környezeti hatástanulmány készítésére és a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére írt most ki közbeszerzési eljárást a Hungrail, az ajánlatokat június 9-ig várják, a győztes kiválasztásra nyár végéig sor kerülhet és akkor megkezdődhetnek a felmérési munkálatok a nyertes vállalkozóval, a feladatra 20 hónap áll majd rendelkezésre.

Ahhoz, hogy megfelelhessünk az európai uniós és a magyar klímacéloknak, és 2050-re 90 százalékkal csökkenhessen a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása, növelnünk kell a vasúti közlekedés teljesítményét. Ehhez a személyszállítási kapacitás mellett, a teherszállítás versenyképességét is növelni kell, ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát, hogy a mostani napi 400 helyett dupla annyi tehervonat közlekedhessen. Mindezt úgy, hogy Budapestet tehermentesítsük, a ferencvárosi rendező pályaudvart kiváltva a teherforgalom elkerülje a fővárost

– kommentálta a projekt fejleményeit Homolya Róbert, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV elnök-vezérigazgatója, aki szerint a V0 vasútvonal lehet az a kelet-nyugati irányú korridor, ami a jövőben növelheti a magyar vasúti teherfuvarozás versenyképességét.

A V0 teherforgalmi vasútvonal Záhonytól/Lőkösházától/Kelebiától Hegyeshalomig teremt majd új, versenyképes vasúti teherszállítási kapcsolatot a túlzsúfolt budapesti és agglomerációs vasúthálózat elkerülésével. Ezzel is támogatva az árufuvarozási folyosóknak a TEN-T törzshálózatba történő integrálódását, ahol a törzshálózat az áruszállítás számára is teljesen átjárható. Tervezetten kétvágányú, 22,5 tonna tengelyterhelésű, villamosított, legalább 740 méter hosszú tehervonatok akadálymentes közlekedését biztosító és 120 km/h sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon, részben meglévő vasútvonalakat használva.

A V0 projekt egyszer már bebukott: 2011-ben került először napirendre a Budapestet elkerülő nyomvonal ötlete, majd 2013-ban Szijjártó Péter mostani miniszter akkor még külkapcsolatokért felelős államtitkárként jelentette be, hogy egy a kínai fejlesztési bankkal kötött, legalább 1 milliárd eurós fejlesztési együttműködés forrásainak felhasználásával építik-e meg a beruházást.

Végül több évnyi tetszhalott állapot után idén februárban porolták le, amikor február elején – még az orosz-ukrán háború kitörése előtt – Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki akkor bejelentette, hogy az orosz állami vasúttársaságon keresztül egy 2 milliárd dolláros (740 milliárd forintos) hitelkeretet a biztosítanak a beruházás kiegészítő finanszírozásra. Az oroszok által adott hitel sorsa egyelőre kérdéses az ukrajnai háború miatt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek