A rovat kizárólagos támogatója

Negyedik alkalommal nyerte el „Az év társadalmilag felelős bankja” díjat a MasterCard Év Bankja pályázatán a MagNet Magyar Közösségi Bank. Még soha nem nyerte el zsinórban négyszer ezt a díjat pénzintézet Magyarországon.

Az Év Bankja pályázatot kilencedik éve hirdeti meg a MasterCard. A rangos verseny nemcsak az eredményesség és a különféle banki termékek szempontjából rangsorolja a pénzintézeteket, hanem a társadalomban betöltött szerepük, a társadalmi felelősségvállalás szempontjából is. Ezt a díjat negyedik alkalommal is a MagNet Bank viheti haza, amely Magyarország legnagyobb 100%-ban magyar magántulajdonú bankja.

A díj elnyeréséhez hozzájárult a kiemelten sikeres Közösségi Adományozási Program, amelyben idén már húszezer ügyfél dönthetett a nyereség 10%-áról – 39 millió forintról – és adományozhatott 70 civil szervezet javára, a becsületkasszás számlavezetés, a közösségi célokat támogató Mentor és Szféra bankbetétek, a hitelbírálati módszertanba beépített társadalmi hatásmérés és a különböző társadalmi innovatív programok, mint a civilmag.hu, a Civil Rapid Randik és a Civil Estek.

„A MagNet Banknál a társadalmi felelősségvállalás nem pusztán kiegészíti az alaptevékenységet, hanem annak egyik legfőbb pillére: a teljes működés a fenntarthatóság eszméjére épül. A megteremtett környezeti és társadalmi hasznosságot, ugyanis, a gazdasági haszonnal egyenértékűként kezeljük. Ezzel együtt – vagy talán éppen emiatt – 19 éve nyereségesen működünk, fenntartható módon fejlődünk.” – mondta el Fáy Zsolt, a MagNet Magyar Közösségi Bank elnöke.

A MasterCard díja mellett a MagNet ebben az évben több rangos fenntarthatósági díjat is átvehetett. A bank Közösségi Adományozási Programja (KAP) elnyerte a Magyar Adományozói Fórum és a Magyar Public Relations Szövetség elismerését is.
 

A MagNet az első hazai kutyabarát bank

A MagNet az első hazai kutyabarát bank

Mi dolga lehet egy kutyának a bankban? Betétet biztosan nem fog lekötni. Persze a gazdi annál inkább. És mennyivel egyszerűbb az egész, ha adott esetben négylábú barátunkat sem kell hazavinnünk a kutyasétáltatás után, mielőtt beugranánk a bankba. Ráadásul mennyivel emberibb így az egész, nem?

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás