A rovat kizárólagos támogatója

Új működési modellt dolgoz ki a BKK a közbringarendszeréhez, a Bubihoz, amellyel komoly problémák vannak azon túl is, hogy százmilliós veszteséget termel évente. A rendszer indulása óta élő üzemeltetési szerződés novemberben lejár, már csak egy évre hosszabbítják meg a T-Systemsszel és a Csepellel.Csak egy évvel, 2020. november 29-ig hosszabbítja meg a budapesti tömegközlekedés ernyőszervezete, a BKK a kerékpáros közösségi közlekedési rendszer – ismertebb nevén a Mol Bubi – egyes üzemeltetési feladataira vonatkozó szerződését – közölte a cég a hvg.hu-val. A szerződés eredetileg 2014-ben, a Bubi indulásakor lépett életbe és öt évre szólt, vagyis 2019 novemberében járt volna le. Opcionálisan öt évvel hosszabbítható, minimum egyéves lépésekben, a jelek szerint a BKK nem akar a feltétlenül szükségesnél hosszabb időre elköteleződni.

Ez érthető, hiszen a Bubi fölött alaposan eljárt az idő, amivel a BKK-nál is tisztában vannak: „az informatika és a telekommunikáció fejlődésével megváltozott a kerékpáros (és egyéb közlekedési) megosztó rendszerek működési modellje” – írták. Ennek megfelelően a fővárosi közbiciklizés alapvető átalakítására készülnek:

BUBI – Kire támaszkodik?

A közeljövő fontos feladata a BKK közreműködésével a közbringarendszer új működési modelljének kidolgozása, bevezetése, a modell szerinti működés feltételeinek biztosítása, ami együtt járhat a modell jogi és gazdasági konstrukciójának felülvizsgálatával is.

Az üzemeltetési feladatokra eredetileg azzal a Közbringa Kft.-vel szerződött a BKK, amely a rendszer kiépítésével megbízott T-Systems informatikai cég és a Csepel kerékpárgyártó közös cége, de a két vállalat együttműködésének a Bubin túl nem volt folytatása. A T-Systemsnek akkor még nem volt saját közbringás rendszere, a Bubihoz a német Nextbike volt az alvállalkozójuk, 2018 végén viszont eszközöket vásároltak ki a legnagyobb magyar közbringás cégből, a Cycleme Kft.-ből, egyúttal együttműködésre léptek anyavállalatával, a Neuzer kerékpárgyártóval.
RÉSZLETEK A HVG.HU-n >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás