Hirdetés

Napelemes autóutakkal már kísérleteztek több országban, de autópályával még senki sem próbálkozott – eddig.

Az első napelemes autópálya szakaszt Kínában építették meg, ami egy kilométer hosszú. A három sáv összesen hatezer négyzetméter területű. A napelemeket egy áttetsző betonréteg borítja, hogy elbírja az autók súlyát.

Az EU-solar szerint a számítások alapján akár egymillió kilowattóra áram termelhető egy év alatt az említett szakaszon. A megtermelt energiát a lámpák, kivetítők, fizetőkapuk üzemeltetésére használják, a későbbiekben pedig azt tervezik, hogy az elektromos autók tankolását is a napenergiából oldanák meg.

Kína komolyan veszi a megújuló energia széleskörű terjesztését és az elektromos járműveket is, az első teljes mértékben hazai gyártású elektromosan működő városi buszflottát nemrég adták át.

Elektromosra váltott egy 12 milliós város buszflottája

Elektromosra váltott egy 12 milliós város buszflottája

A napokban a Hongkongtól északra fekvő 12 milliós Shenzen város 16 359 darabos buszparkját állították át teljesen elektromosra. A város most a teljes taxiflottát is elektromos hajtásúra cserélné legkésőbb 2020-ig, de lehetőleg előbb. A kilátások pedig nem rosszak, hiszen a több mint 17 ezer taxiból 12 518 máris elektromos. A számokat nyilván nem érdemes magyar viszokra vonatkoztatni, azonban az is sokatmondó, hogy a shenzeni elektromos busz flotta meghaladja az USA 5 legnagyobb városi elektromos busz parkját – ráadásul összesítve: Toronto (1926 darab), Chicago (elővárosi; 2164), New Jersey (2212), Los Angeles megye (2328), New York (5773).

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás