Túléltünk egy újabb klímakonferenciát, melynek eredményességét ma még csak abban mérhetjük le, hogy szerény számítások szerint a Glasgow-t megjárt repülőút során négyszáz repülőgép 13 ezer tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe, többet, mint amennyit 1600 skót lakos egy évben. Ehhez Magyarország is hozzájárult azzal, hogy köztársasági elnökünk katonai különgéppel repült a klímacsúcsra, tehát nem okozott csalódást. A konferencia után Áder János azt nyilatkozta, hogy szerinte kevés volt a konkrét vállalás, inkább csak ünnepélyes deklarációk hangzottak el Glasgow-ban. Arról is beszélt, hogy „Magyarországnak semmi oka a szégyenkezésre: a világ károsanyag-kibocsátásának mindössze 0,13 százalékáért felel.” Magyarország sárgából zöldre váltó kormánya megtette azokat a vállalásait, amelyeket bár soha nem fog teljesíteni, de ehelyett „Magyarország zöld úton jár” címmel elindult egy újabb konzultáció, ami azt jelenti, hogy minden mehet tovább a régi kerékvágásban. Annál is inkább így van, hiszen kormányunk 2018-ban az EU 2030-as klímacéljait azzal az indokolással vétózta meg, miszerint “Magyarország soha nem fog olyan javaslatokat támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét”.
Tiszta, világos álláspont.
Magyarországnak semmi oka a szégyenkezésre…(?) Habár az emberiség már átlépte a klímakatasztrófa küszöbét, de mi szittya-hun-türk magyarok büszkék vagyunk el nem ért eredményeinkre. Büszkék vagyunk világraszóló vízgazdálkodásunkra, erdőgazdálkodásunkra és különösen a magyar természetvédelemre, amelynek állítólag a legaktívabb élharcosai a háziasított rénszarvast lemészároló, ritka és veszélyeztetett vörösnyakú ludat lepuffantó, fokozottan védett sasokat mérgező, ezáltal ősi magyar hagyományokat ápoló úri vadászok. Ők azok, akik nagysikerű budapesti vadászati és természetvédelmi “világ”kiállításon mutatták be azokat a kitömött állatokat és vadtrófeákat, amelyekkel minden kétséget kizáróan tanúbizonyságát adták „aktív természetvédő tevékenységüknek”, mi több, „halált megvető bátorságuknak”. Ily módon formálva ökológiai személetét azoknak az iskolás gyerekeknek, akiket akaratuk (és tanítóik-tanáraik akarata) ellenére szervezetten a világkiállításra utaztattak.
Nagyon hiányzott már egy ilyen vadászati világkiállítás… Főleg most, amikor bolygónk olyan súlyos globális problémákkal küzd, mint az éghajlatváltozás, a népesség nagyarányú növekedése, a biológiai sokféleség csökkenése, a természeti értékek fogyatkozása, a termőföldek kimerülése, élelmiszerválság, víz-levegő- és talajszennyezés – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mivel alapvető fontosságú, hogy minél több ember legyen tisztában e jelenségekkel, veszélyekkel, az összefüggésekkel, lehetséges kiutakkal és megoldásokkal, ezért a vadászati világkiállítás nem titkolt üzenete, hogy a lehetséges megoldások kulcsa a vadászat. Ha – tegyük fel – a vadászok minden kulcsfajt levadásznának, azzal olyan dominó-effektust indíthatnak el, melynek végén valamennyi élőlény terítékre kerülne a Földön, és akkor meg is van oldva minden probléma. Azok az emberek, akiknek sikerülne túlélniük a dominó-effektus által generált kataklizmát, természetesen ki mások lennének, mint az aktív természetvédelmet űző úri vadászok, nemzeti oligarchák és kiválasztott NER lovagok. Ezek az urak jól végzett munkájuk jutalmaként aztán Elon Musk közvetítésével jó pénzért elutazhatnak a Mars bolygóra, ahol jóllehet vadászni már legfeljebb csak egymásra tudnának, de még ott is kiélhetnék földbirtok szerző, kő- vagy aranybányát nyitó képességeiket. E gondolatmenetet követve a legközelebbi vadászati világkiállítás helyett Budapesten kellene megrendezni a soron következő ENSZ klímacsúcsot, mert a vadászat a megfelelő adaptációs megoldás a klímakrízisre. (Zárójeles megjegyzésként együk hozzá, hogy ráadásul olyan rendezvényt, amelyre még Greta Thunberg sem mondhatja, hogy: „Bla-bla-bla!” – vagy hogy: „ez is csak egy klímacsúcs”.)
Azonban lehet egy másik opció is a globális klímakatasztrófa elkerülésére, mégpedig, amit a 95 éves David Attenborough a glasgow-i klímacsúcson kijelentett, nevezetesen az, hogy “mi vagyunk a legnagyobb problémamegoldók, akik valaha is léteztek a Földön”. És ez kétségtelenül így van. Ebben kellene hinnünk nekünk, a józan ész pártján álló magyaroknak is. Ne az olyan problématagadó, holmi teremtésvédelmet hangoztató, házi rénszarvasra is előszeretettel vadászgató, a biológia tudományokban épp csak annyira járatos miniszterelnök helyettesre hallgassunk, aki szerint „a férfiak és a nők közötti különbség a kromoszómák számában van”(!). Aki alkalmi etológusként is megnyilatkozva a vasárnapi vadászat betiltását célzó törvényjavaslatra válaszul kijelentette: „Indokolatlan, mert az állatoknak nincs lelkük, így számukra mennyország sincs.”
MTI/Varga György
Ha a magyar kormány második embere így nyilatkozik, akkor aligha kell csodálkozni azon, hogy “Az európai polgárok tudása és attitüdje a tudományhoz és a technológiához” címmel 2021 tavaszán készült és szeptemberben publikált Eurobarometer-jelentéséből az derült ki, hogy a magyarok egyharmada szerint a dinoszauruszok idején már éltek emberek a Földön. A többi európai uniós ország polgáraihoz képest a magyarok sokkal kevésbé tudják azt is, hogy az oxigén, amit belélegzünk, növényekből származik. Az Eurobarométer-jelentésből kimaradt, hogy “egyfajta antropogén eredetű dinoszauruszok” valójában ma is köztünk élnek. A kromoszóma számuk pedig nemüktől függetlenül megegyezik a miénkkel, az agysejtjeik számának pontos megállapítása azonban még tudományos kutatás tárgyát kell, hogy képezze.
Biztató jel, hogy azért vannak nekünk olyan tudósaink, tudományos kutatóink is, akik nagyon is tisztában vannak a klímaváltozás tényével és várható súlyos következményeivel. Vannak köztük olyanok, akik bátran, akár még az intézetvezetői állásukból való felmentésük árán is kiállnak tudományos álláspontjuk védelmében. Sőt azon kívül, hogy a tudomány fejlődését viszik előre és magas színtű oktatói tevékenységet folytatnak, ráadásul megvan bennük az a fajta társadalmi felelősségvállalás is, ami a valódi tudósokat jellemzi. Rájuk érdemes hallgatni. Sajnálatos módon még mindig nagyobb számban vannak közöttük azok, akiknek nincs kellő bátorságuk felemelni a szavukat azoknak a fajoknak és élőhelyeknek a védelmében, amelyeket épp kutatnak. Még azt sem merik vállalni, hogy legalább bátor kollégáik melletti szolidaritásukat kifejezésre juttassák. Pedig egy ilyen krízishelyzetben épp a társadalmi felelősségvállalás lenne az egyik legfontosabb feladatuk.
Mire várnak?
Milyen változásra egy olyan országban, ahol a tudomány, az oktatás leépítése folyik, a környezet- és természetvédelem már-már olyan életképtelen, mint a vadászati világkiállításon kiállított kitömött állatsereglet. Valamilyen csodás demokratikus fordulatra várnak, melytől majd egycsapásra minden megváltozik? Arra, hogy majd mások olyan változásokat harcolnak ki helyettük, hogy ők talán majd valamelyest jobb és nyugodtabb körülmények között kutathatnak? És meddig akarnak még várni?
Addig, amíg nem lesz mit kutatni vagy addig, amíg már az sem lesz, aki kutasson? A világ fordulóponthoz érkezett, ahonnan már nincs más kiút, mint a változás. Ha a klíma és vele együtt az emberi és a természeti környezet változik, akkor az emberiség és benne minden egyes ember rákényszerül arra, hogy változzon és változtasson a magatartásán, ha túlélni akar. Ugyanis a természet törvénye minden más törvényt felülír. Nagyobb erővel bír, mint bármelyik politikai vagy gazdasági hatalom itt a földön (beleértve még a sokak által elképzelt „háttérhatalmakat” is). Változni és változtatni kell mindenkinek. Tudjuk és látjuk, hogy hivatásos természetvédelmi és környezetvédelmi szakembereink ki vannak szolgáltatva a hatalomnak, de ők sem maradhatnak ki a változásból és a változtatásból. Azt is tudjuk, hogy civil zöld szervezeteinket jórészt ellehetetlenítette a regnáló antizöld hatalom.
A még működő, bár inkább csak vegetáló civil szervezeteink egy része belesimult a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, mások pedig szelektálnak, csak olyan ügyeket vállalnak fel, amelyek jól kommunikálhatók, melyek jól illeszkednek a marketing stratégiájukba. Ami a kormánynak a magát zöldnek vagy terepszínűnek álcázó, de mondvacsinált “zöld nemzeti konzultáció”, az a kormánnyal kokettáló vagy olykor szembe menő zöld civil szervezeteknek az aláírnivaló petíció. Egy petíció megfogalmazásához azonban nemigen kell különösebben nagy civil kurázsi. Figyelem felhívásnak jó, no meg arra, hogy akik aláírják (ahogy jómagam is megteszem), azokban minden egyes petíció elolvasásakor jól felmenjen a vérnyomása, miközben érzik-tudják, hogy az aláírásuktól nemigen fog megváltozni sem a kormány környezetpolitikája, sem az immár az ENSZ által is deklarált egészséges környezethez való jog minden ember számára való érvényesülése.
A világméretű klímaváltozás elleni harcnak két emblematikus személyisége a 95 éves David Attenborough és a 18 éves Greta Thunberg; ők adnak erőt és elszántságot a fiatalok millióit aktivizáló “Fridays for Future” mozgalomnak, de rajtuk kívül sok más civil szervezet, valamint természettudósok, klímatudósok ezrei állnak ki bátran az egész világ elé helyettünk és értünk, hogy reményt nyújtsanak a Földanya megóvásához. Eljött az idő, amikor mi sem lehetünk tétlenek, nem lehetünk kishitűek, hinnünk kell abban, hogy valóban „mi vagyunk a legnagyobb problémamegoldók, akik valaha is léteztek a Földön”.
Zs. Ferenc Tibor
Kapcsolódó anyagok:
Mit értek el és mit nem Glasgow-ban a mind veszélyesebb klímaváltozás elkerülése érdekében?
David Attenborough mondta el a klímacsúcs legforróbb beszédét
Elfogadták Glasgowban a COP26 klímaegyezményt – ismét csalódtunk a politikusokban
Magyar aktivisták is csatlakoztak a glasgow-i klímacsúcs legnagyobb tüntetéséhez
Paks hazugságfelhős atomillúziójától a rezsicsökkentés antizöld blöffjéig
