A rovat kizárólagos támogatója

Komoly baj van a pesti agglomerációban. A Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft (DTKH) egyes településeken már hetek óta nem viszi el a zöldhulladékot és a szelektívet, a lakosoknak viszont elege lett, megtörtént az első feljelentés.
Hetek óta halomban áll a hulladék a pesti agglomeráció több településén, a házak előtt sorakoznak a zöld- és szelektívhulladékos zsákok. A lakók a bűzre és rendetlenségre panaszkodnak, a Budapestkörnyéke.hu szerint a fideszes polgármesterek sem tudnak mit tenni, elvileg volt, aki már szinte könyörgő levelet írt a nemzeti kukaholding vezetőjének, hogy álljon szóba vele.

A DTKH szerződésben áll a nemzeti kukaholdinggal, azaz a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel. A kukaholding szedi be a pénzt az emberektől és ők fizetik ki a szolgáltatót. A probléma viszont itt lehet, mivel a lap információi szerint 1 milliárd forintos elszámolási nézeteltérés van a kukaholding és a pesti agglomerációban szolgáltató hulladékszállító cégek között.

Tehetetlen települések

Gyuricza László, Kerepes polgármestere a közösségi médián arról tájékoztatta a helyieket három napja, hogy 21-én viszik el a szemetet, azonban elmondása szerint ma azt közölte vele a DTKH, hogy kapacitásproblémák miatt mégsem tudják ezt megtenni. A cikk megjelenése előtt pedig egy videófelvétel került elő, amelyen látható, ahogy szedik össze a szemetet, azonban nem a szolgáltató autója van a videón, hanem a Zöld Híd Kht kukáskocsija.

Csömörön a helyiek azt írták ma, hogy senki se tegye ki a zöldhulladékot az utcára, mert továbbra nem viszi el senki. A bejegyzés alatti hozzászólásokból kiderült, hogy lassan két hete tornyosulnak a szemétdombok a házak előtt, a szél pedig mindenfelé hordja a szemetet a városban. Valószínűleg észbe kapott a DTKH, ugyanis gyorsan munkatárs-keresésbe kezdtek a Facebookon.

Feljelentették a nemzeti kukaholdingot és a helyi szolgáltatót

Egy sződligeti úrnál betelt a pohár, feljelentette a fogyasztóvédelemnél a nemzeti kukaholdingot és a pesti agglomerációban működő DTKH-t is, mivel nem teljesítik a szerződésben vállalt szolgáltatást, amelyet sok százezren fizettek ki.

„Kérem a Tisztelt Fogyasztóvédelmi Főosztályt, hogy legalább olyan gyorsan és erélyesen járjanak el a szolgáltatókkal szemben, mint bármelyik extraadót áthárítani akaró cég ellen” – olvasható a feljelentés szövegében.

A Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft és a Zöld Híd Kht szolgáltatási területén 2019-ben is voltak már komoly gondok. A hulladékszállítás teljesen leállt, amiért Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét hibáztatták, aki akkor a térség hulladékgazdálkodási társulatának az elnöke is volt. Ekkor végül a Katasztrófavédelem vette át a térségben a hulladékszállítást, Gémesi pedig távozott a társulat éléről, helyére fideszes polgármesterek kerültek.

A Gémesit váltó egyik polgármester, Gyuricza László pár hónapja mondott le a hulladékos társulásban betöltött pozíciójáról, valamint még a helyi Fideszből is kilépett. Juhász István, Kistarcsa polgármestere, aki anno szintén Gémesi helyére érkezett, pár napja szinte könyörgő levelet írt a nemzeti kukaholding vezetőjének, hogy álljon vele szóba – írja a portál.

A lap szerint valószínűleg a térség országgyűlési képviselői (Vécsey László, Szűcs Lajos, Tuzson Bence) sem tudnak mit tenni, mivel Csömörön már nem is ígérnek szemétszállítást erre a hétre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek