Hirdetés

Katasztrofális állapotban van a magyarországi vízhálózat, az elöregedett rendszer miatt az ívóvíz mintegy 20 %-a elfolyik, miközben nyáron a legnagyobb hőségben több településen is takarékoskodni kell a vízzel– mondta az RTL híradójának Homoki Andrea, a civilekből és szakemberekből álló Víz Koalíció alapítója. A szervezet úgy látja, a kormány nem kezeli kellő prioritásként az ügyet, nem biztosít elegendő forrást a közművek felújítására, bővítésére, karbantartására vagy akár a hálózat cseréjére, ezért a Batthyány téren megrendezett tegnap nyílt kiállításukon hívják fel a figyelmet a problémára.

A Fővárosi Vízművek munkahelyi szakszervezetének elnöke, Kecskés Károly szerint csaknem a hálózat fele elöregedett, a javítást pedig azért nem végzik el időben, mert nincs elég szakember. Hozzáteszi, a munkavállalók alulfizetettek, kifejezetten nagy a fluktuáció, a magasan képzett alkalmazottak elhagyják a pályát.

Az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkárságot hozott létre.

„Magyarországon magas színvonalú a vízszolgáltatás” – válaszolt az RTL megkeresésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, az Energiaügyi Minisztérium pedig azt írta, idén februártól kezdve önálló víziközmű-ágazatért felelős államtitkárság foglalkozik a kérdéssel. Céljuk, hogy „korszerű, ésszerű méretű és energia-hatékony víziközmű-hálózat jöjjön létre”.

Képek a  Víz Hete alkalmából megrendezett fővárosi kiállításról >>>


Ma Magyarországon a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer a csapvíz – kérdés, hogy meddig? Ivóvízhálózatunk 86 %-a kockázatosnak minősül. A rezsicsökkentés miatt előbb utóbb szitává válik a hazai ivóvíz hálózat. Rendszeres karbantartás híján a vízcsövek szörnyű állapotban vannak, gyakran eltörnek, egyes településeken már komoly kihívást jelent egészséges ivóvízhez jutni.
Korábban 2 podcastunk is erről szólt:  Tiszta vizet a poharainkba! – 15 év múlva összedőlhet az ivóvíz ágazat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás