A Mohács szomszédságában lévő területen sokféle program közül választhatnak a látogatók: Fehér Gólya Múzeum, lovaskocsizás, kenuzás, kerékpározás, halászbemutató, halászleves vacsora.
Tavaly októberben egy felejthetetlen napot volt szerencsém eltölteni Béda-Karapancsán a Duna-Dráva Nemzeti Park meghívására. A talán szokatlannak tűnő név két Duna melletti, Gemenchez hasonló ártéri tájegység, a Béda és a Karapancsa nevének összevonásából származik.
Egy szép napsütéses őszi reggelen Pécsett találkoztunk a szervezőkkel és a program többi résztvevőjével. Innen bérelt busszal mentünk Kölkedre, ahol első napirendi pontként a Fehér Gólya Múzeumot tekintettük meg Pártényi Edina vezetésével. A községben sok gólya fészkel, emiatt hozták létre itt a múzeumot. A kiállításon fényképek, kitömött gólyák, fészek-installációk és a vonulásról szóló térképek mutatták be ezen, a magyar lakosság szívének oly kedves madár életét. Kiderült, hogy régen sziklákra építették otthonukat a gólyák, később fákra, majd kéményekre, manapság pedig főként villanyoszlopokra. Ez utóbbi azzal a veszéllyel jár, hogy könnyen áramütés érheti a madarakat. A gólyák 20-30 évig élhetnek a természetben, fogságban a maximális élettartamuk 90 év volt.
Régen sziklán fészkeltek a gólyák. Kattintson a képre a további fotókért!
A múzeum megtekintése után lovas kocsira szálltunk, és ezzel mentünk ki az ártérre. Gregorits János természetvédelmi őr mesélt a látnivalókról. A Nagy-réten megállva láttunk őszi kikericseket, réti iszalag termését, fehér tarlógombát és idegenhonos vad dohányt. Továbbmenve a kocsival kiértünk a Duna-partra, ahol egy nagy gulya magyar szürkemarhával találkoztunk. Ezt a hagyományos magyar háziállat fajtát évszázadokon át nagy számban tartották főként az Alföldön, de a XX. században az intenzívebb, gyorsabb növekedésű, több tejet adó fajták majdnem kiszorították, és néhány száz egyedre csökkent az állománya. Ma már törvényileg védett, és szerencsére ismét növekszik az állománya. Több nemzeti park – így a Duna-Dráva NP is – génmegőrzési célból tartja őket. Messziről láttunk egy réti sast is elszállni a fejünk felett. A vízparton lévő padokon megebédeltünk, majd visszatértünk a múzeumhoz.
Szürkemarhák. Kattintson a képre a további fotókért!
A következő programpont a kenutúra volt. A Duna hullámterén található mellékágon, a Külső-Bédán eveztünk. A kenuzás még kezdők számára is biztonságos, a vízi jármű ugyanis nem borulékony, nagyon ritkán fordul csak elő baleset.
Kenu és evező. Kattintson a képre a további fotókért!
Késő délután a Boki-Duna mellett kialakított bemutatóhelyen tradicionális halászati eszközöket felvonultató halászati bemutatót tekintettünk meg. Omacht Zoltán tájegységvezető a bemutatóhelyen elődeink halfogási szokásairól mesélt, és megmutatta az általuk használt hagyományos halászeszközöket. Egy vendéggel együtt csónakon beevezett a varsához, és partra hozta a zsákmányt, melyben talán a legérdekesebbek a rákok és a süllő volt. Közben már a közelben majdnem elkészült az ízletes halászlé, így asztalhoz ültünk. Megkóstoltuk egy környékbeli borász finom borait, majd jóízűen elfogyasztottuk a halászlevet.
Kész a halászlé. Kattintson a képre a további fotókért!
A fent leírt programok mindenki számára elérhetők a részletek itt olvashatók.
