Hirdetés
greenfo/MTI

Környezetvédők, a szórakoztatóipar sztárjai nyílt levélben követelték Abe Sindzo japán kormányfőtől, hogy hazája másítsa meg döntését a kereskedelmi célú bálnavadászat felújításáról, mivel az “egy kegyetlen, ódon tevékenység, amelynek semmi helye a 21. században”.

"A világ legnagyobb megdöbbenésére Japánnak szándékában áll felújítani a bálnák leölését, Nem felháborodásról szóló nyilatkozatokra van szükségünk, Japánnak ártó szankciók kellenek. Ha a megbélyegzés nem működik, gazdasági fájdalmakat kell okozni Japánnak" – idézte a nyílt levelet (melynek aláírói közt van pl. Jane Goodall primatológus, Chris Packham természettudós, Ricky Gervais, Stephen Fry színészek és Joanna Lumley színésznő is) a The Guardian brit napilap honlapja.

A japán bálnavadászok egyesülete január 24-én jelentette be, hogy halászhajóik egy csoportja július 1-jén fut ki a tengerre, hogy 31 év után újra megkezdje a kereskedelmi célú bálnavadászatot. A Csendes-óceán partján fekvő hat város, köztük a bálna- és delfinvadászat fellegváraként elhíresült Taidzsi bálnavadászai öt hajóval közös flottát indítanak útnak július első napján, egy nappal azután, hogy a szigetország hivatalosan is kiválik a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC).

A japán kormány december végén jelentette be, hogy kilép a vadászati moratóriumot elrendelő szervezetből, mert fel akarja újítani kereskedelmi célú bálnavadászatát. Az újonnan felálló flotta egy héten át csukabálnára vadászik a Taidzsihez közeli vizeken, Vakajama prefektúra partjainál, később Baird-féle csőröscetre és északi simabálnára Csiba prefektúra partjainál, Tokiótól keletre. Később döntik el, hogy hány bálnát ölnek le és hogyan osztoznak a zsákmányon.

1986 óta Japán 8201 csukabálnát ejtett el az antarktiszi vizeken, de az utóbbi években visszafogta magát az egyre hangosabb nemzetközi tiltakozások hatására és azért, mert csökkent Japánban a bálnahús iránti kereslet.

Manapság a bálnahúst főleg az idősebb japánok fogyasztják nosztalgiából. Bálnavédők szerint lehetséges, hogy a bálnavadászat hosszabb távon nem bizonyul jó üzletnek, mert a fiatal japánok már nem igazán tekintenek élelemként a bálnákra.
 

A tiltakozások ellenére 177 bálnát gyilkoltak le a japánok

A tiltakozások ellenére 177 bálnát gyilkoltak le a japánok

A 3 hajóból álló flotta legénysége legutóbbi, 98 napos vadászata során 43 csukabálnát és 134 tőkebálnát ölt le a Csendes-óceán északnyugati részén. A hivatalos indoklás szerint kutatási célú vadászatot végeztek.

Márciusban 333 csukabálna leölése után tértek haza a japán bálnavadászhajók a Déli-óceánról. Ausztrália 2014-ben pert nyert Japán ellen: a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ítélete alapján a déli-óceáni japán bálnavadászprogramnak nincs tudományos célja, valamint elrendelte, hogy Tokió vessen véget a vadászatnak.
Értelmetlen gyilkolászás >>>

Kapcsolódó anyagok:

Japán fokozza a bálnagyilkolást

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás