Hirdetés
greenfo/MTI

Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos környezetvédelmi bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat – mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Raisz Anikó hozzátette: a kormány ezzel azt szeretné elérni, hogy a hazánkban beruházó nagyvállalatok felelősséggel viseltessenek a környezetünk iránt, és ne úgy kalkuláljanak, hogy költségeikbe egyszerűen beleszámolják a bírságok összegét. Kiemelte, hogy alaposan megvizsgálták a kormányhivatalok keretében működő környezetvédelmi hatóságok gyakorlatát, ezt követte a környezetvédelmi bírságolási gyakorlat átalakítása, melyet a májusi hatályba lépés előtt társadalmi egyeztetésre bocsátottak.

A hatóságok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, lehetőségük van arra, hogy figyelembe vegyék a környezetszennyezés mértékét, időtartamát, vagy az ismétlődés gyakoriságát – ismertette.

Raisz Anikó elmondta: a bírságok szigorításával nem a vállalkozók ellehetetlenítése a cél, hanem a tisztességesen működő cégek versenyelőnybe hozása, hogy ne azok járjanak jól, akik nem tartják be a szabályokat és nem vigyáznak a környezetre.  Hozzátette, a környezetvédelmi törvény tavalyi módosításával bevezették a kiemelt környezetvédelmi szabályszegők kategóriáját. Ide azok kerülnek, akiket egy naptári éven belül 50 millió forintnyi bírsággal sújt a hatóság. A lista nyilvános lesz, és az azon szereplők bizonyos támogatásokat nem kaphatnak meg két éven keresztül.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt is elmondta, hogy a magánszemélyek körében lényegesen kevesebb a környezetvédelmi szabályok megsértése, de a környezetvédelmi bírságok összege itt is emelkedett. Az illegális hulladéklerakás esetében bevezették a helyszíni bírságot, amely tetten érés esetén szabható ki – írta az MTI.

Kíváncsian várjuk, hogy ez valódi, vagy csak kormányPR ígéret lesz, hiszen a jelenlegi hazai gyakorlatban a nagy környezetszennyzők (ha egyáltalán megbüntetik őket) a jelentéktelen büntetéseket bőven ki tudják fizetni a tetemes profitjukból. (szerk.)

Nyitókép: illusztráció – az ajkai erőmű légszennyezése. forrás: 8300.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás