A rovat kizárólagos támogatója

Az Exeter Egyetem kutatása alapján a fás, bokros – madarak által kedvelt – környéken élők ritkábban szenvednek a depresszió, a szorongás és a stressz tüneteitől. Az előnyös hatás nemcsak a nyugodtabb kertvárosi, de a belvárosi területeken is érvényesült.

A kutatásba több száz ember vontak be. Az eredmények alapján azok, akiknek fás, bokros környezetben volt az otthona – és így naponta láthattak madarakat – jobb mentális állapotban voltak. A 270 különböző anyagi helyzetű, korú és etnikai hátterű ember részvételével elvégzett kutatásból az is kiderült, hogy aki az adott héten a megszokottnál kevesebb időt töltött a szabadban, nagyobb valószínűséggel nyilatkozott úgy, hogy lehangoltnak érzi magát, illetve szorong.

A tudósok a vizsgált körzetben (Milton Keynes, Bedford, and Luton) a délutáni időszakokban (amikor az emberek általában otthon tartózkodnak) madárszámlálást is végeztek, és arra jutottak, hogy a nagyobb madárszám – a madarak gyakori látványa – jó hatással volt az ott élők mentális állapotára. A goodnewsnetwork.org szerint az, hogy pontosan milyen madarakról volt szó, a vizsgálat alapján nem bírt jelentőséggel, a hatás minden madárfaj esetében egyformán érvényesült.
Most, hogy megérkezett hozzánk az igazi tél, a madaraknak újra nagy szükségük van a segítségünkre – ráadásul most már azt is tudjuk: abból, ha az etetőnk körül nyüzsögnek, a mi lelkünk is profitál majd.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás