Hirdetés

A japánok megcsinálták a csodaakkumulátort, ami duplájára – az eddigi 170-ről 340 km-re – növeli az elektromos autók hatótávját. 2020-tól kezdhetik gyártani.

Bár a TOP elektromos autók ma már képesek lehetnek akkora távolságot megtenni egy feltöltéssel, mint egy belső égésű motorral szerelt autó egy tankolással, a legtöbb modell egyelőre még távol van ettől a szinttől. Márpedig az elektromos autózás robbanásszerű terjedését az akkumulátor technológiájának fejlődése adhatja majd meg, azaz ha olyan aksik kerülnek a kocsikba, ami a jelenleginél jóval nagyobb hatótávolságra elegendő energiát tud tárolni. A GS Yuasa most úgy tűnik, sikerrel vette ezt az akadályt. A Nikkei Asian Review beszámolója szerint a japán cég bejelentette, sikerült olyan akkumulátort fejleszteniük, amelyek képesek megduplázni a jelenleg kis hatótávolsággal rendelkező elektromos autók hatótávolságát. A fejlesztések pedig már túlléptek a laboratóriumi kísérletezgetés szintjén, három év múlva pedig tömeggyártásba is kerülhetnek. A fejlesztésbe a Mitsubishi Motors és a Mitsubishi Corporation is beszállt- írta a HVG:HU.

A megduplázott hatótávolság a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a Mitsubishi i-MiEV a jelenlegi 170 km helyett a jövőben 340 km-t is képes lesz megtenni egy feltöltéssel. A fejlesztők azt ígérik, árban sem lesz különbség a jelenlegi akkumulátorokhoz képest. Az új akkumulátort első körben az ilyen kisautókba szerelnék be, de ha beválik, minden bizonnyal elkészítenék az akkumulátorcsomag nagyobb változatát is. A fejlesztést már csak azért is érdemes komolyan venni, mert a GS Yuasa a világ negyedik legnagyobb lítiumionakkumulátor-beszállítója az autóiparnak, vagyis korántsem egy kezdő cég túlfűtött nyilatkozatáról van szó.

Az új akkumulátorokat a cég a Japán déli részén, Siga prefektúrában lévő komplexumában gyártja majd a távol-keleti, valamint az európai autógyártók számára. A tervek szerint 2020 előtt megkezdenék a gyártást. Kérdés persze, mit szól ehhez mondjuk Elon Musk, aki korábban úgy nyilatkozott, szinte minden hétre jut egy "áttörés" az iparágban.
A németek nem is olyan régen például egy olyan fejlesztéssel álltak elő, amivel 1000+ km-es hatótávolságot ígérnek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás