A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Egy fosszilis tüzelőanyagok égetése nélkül működő acélgyár építését kezdték meg Svédországban. Koksz helyett hidrogén.

A svéd állami tulajdonban lévő Vattenfall energiavállalat a héten jelentette be, hogy az SSAB acélipari céggel, valamint az LKAB bányavállalattal együttműködve építi meg a kísérleti gyárat az északkelet-svédországi Lulea városában.

A jelenlegi technológiában az acél gyártása óriási mennyiségű szén-dioxid termeléssel jár együtt. Az 1,4 milliárd svéd koronából megvalósuló gyár a tervek szerint 2020-ra fog elkészülni és nem szenet, valamint kokszot, hanem hidrogént fognak használni benne az acélgyártáshoz. A cégek HYBRIT névre keresztelt közös vállalkozásának célja, hogy 2035-re bevezessék a technológiát.

A Vattenfall szerint a módszer tíz százalékkal tudná csökkenteni Svédország teljes szén-dioxid-kibocsátását, segítve az országot, hogy teljesítse a párizsi klímacsúcson megfogalmazott célkitűzések elérésében vállalt szerepét. A 2015 decemberében tartott párizsi klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak érdekében, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azt, hogy emellett "törekedni kell arra", hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot. A megállapodást aláíró országok célja továbbá, hogy a század végéig elérjék a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, csökkentve a klímaváltozáshoz kötődő kockázatokat.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás