Hirdetés

A következő években négy kontinensen épülnek napelemes utak, amelyek képesek lesznek a nap energiáját elektromos hálózatokba továbbítani. A napelem modulok költségei 67%-kal csökkentek a fotovillamos rendszerek árai pedig 57%-kal.

A Bouygues SA egy leányvállalata sikeresen állított elő egy olyan masszív napelem panelt, mely akár a 18 Wheeler kamion súlyát is elbírja. Felbuzdulva a sikeren már meg is kezdték a panelek útfelületre építését. Közel 5 évnyi kutatást és laboratóriumi tesztelést követően a napelemeket próba gyanánt 100 szabadtéri helyszínen építik fel az utakra. Amennyiben minden megfelelően működik, a kereskedelmi forgalomba hozatalt 2018-ra tervezik.

„Szerettünk volna egy második életformát adni az utaknak” – mondta Philippe Harelle, a Wattway, Colas SA egységének technológiai vezetője. „ A napelem telepek egyéb esetekben a mezőgazdaságtól veszik el a földet, az utak azonban ebből a szempontból szabadok.” A napelem árak zuhanásával, a panelek egyre inkább a mindennapi eszközeink közé integrálódnak. Előző hónapban a Tesla Motors Inc. olyan tetőzsindelyek kifejlesztésével lepte meg a befektetőket, melyek a hagyományos napelemeknél kétszer több energiát képesek termelni. Más cégek fotovillamos elemeket építenek be az épületek homlokzataiba.

A Wattway olyan cégekhez csatlakozik, mint a svéd Scania és az amerikai Solar Roadways azért, hogy megtalálják a megfelelő módot a panelek útburkolatba telepítésére. A panelek ellenállósága érdekében a Wattway számos műanyagfajtát használ fel rétegesen, az erős és tartós burkolatért. A rétegek alatt található napelem egy átlagos modell, hasonló az olyan típusokhoz, melyek a háztetőkön találhatók. A hozzá tartozó elektromos vezetékek pedig az útba vannak ágyazva. A szerkezet tetején zúzott üvegből készült csúszásgátló található.

Wattway napelemes útja Tourouvreben

A kilométeres hosszúságú teszt útfél építése októberben kezdődött meg Tourouvreben, Normandiában, Franciaország északnyugati részén.

A 2800 négyzetméteres napelem panelek várhatóan maximum 280 kilowatt energiát termelnek a telepítést követően, a cég állítása szerint elegendő energiát ahhoz, hogy biztosítsák a település közvilágítását 5000 évre.

Jelenleg az építésekhez szükséges anyagok ára csak demonstrációs jelleggel mutatható. Az út egy négyzetmétere 2000-2500 euró között mozog. Az ár magában foglalja a folyamatos felülvizsgálatot és a telepítési költségeket. A Wattway szerint 2020-ra a hagyományos napelem telepek költségeivel is versenybe szállhatnak majd .

Napelem árak: A napelem modulok költségei 67%-kal csökkentek a fotovillamos rendszerek árai pedig 57%-kal. Forrás: Bloomberg New Energy Finance

Az útszakaszon termelt villamos energia egyenesen az áramhálózatba fog jutni. Egy másik teszt út felállítása is zajlik, ami az elektromos járművek töltését tenné lehetővé, illetve egy harmadik, mely egy hidrogén előállító üzemet működtetne. A Wattway azért is állította fel a panel utakat, hogy azok az elektromos hirdetőtáblák üzemeltetésére is képesek legyenek, valamint azon dolgozik, hogy az utcavilágítással is kiegészüljön a rendszer. A már említett két másik útszakasz a kanadai Calgaryban, és az Egyesült Államok Georgina államában lesz felállítva.

A Wattway utak építését tervezi Afrikában és Japánban is, valamint szerte az Európai Unióban. „Minden létező közlekedési és éghajlati viszonylatban tesztelnünk kell a panelokat”- mondta Harelle a Bloombergnek. „Meg szeretnénk találni a határait. Úgy gondoljuk, talán a hóekének nem tudna ellenállni.” A potenciális törékenységhez csatlakozik a költségessége, ami potenciális akadályként merülhet fel.

„Azt látjuk, hogy a napenergia számos tevékenységbe integrálódik, az épületek ablakaitól kezdve, az autók tetejéig, amit a napelem panelek csökkenő ára tesz lehetővé.” – mondta a Bloomberg New Energy Finance analitikusa Pietro Radoia. „Az utakon, nem gondolnám, hogy bármikor zavaróvá válna a napelemek jelenléte, hacsak nem szeretnénk egy kis földet felszabadítani a jövőben.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás