A rovat kizárólagos támogatója

A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP bízik abban, hogy a napelemek termékdíjának 2018. január elsejétől való csökkentése jele annak, hogy a kormányzat ezen túl egyre inkább támogatja a megújuló energiaforrások, ezen belül is a napenergia felhasználásának minél szélesebb körű elterjedését.

2018. január elsejétől a napelem után fizetendő termékdíj kilogrammonként 114 forintról 57 forintra csökken, derül ki a 2011. évi LXXXV., a környezetvédelmi termékdíjról szólótörvény, 2018. január elsejétől hatályos módosításából.

"Amikor 2015-ben a kormány bevezette a termékdíjat, nem azért tiltakoztunk, mert termékdíj drágította a napelemeket, hanem azért, mert hatszor annyi volt, mint a nyugat-európai átlag. A jövőre fizetendő termékdíj még mindig jelentősen meghaladja az uniós átlagot, viszont az irány örömteli. Azt gondoljuk, végre a magyar kormányzat is felismerte, annak fontosságát, hogy a ma még inkább adóként felfogható termékdíj mértéke közelítsen a valós költségek felé, hiszen a napelemek életciklusuk végén való visszavétele és feldolgozása az elsődleges cél, nem a termékekre kivetett díj beszedése és a bevételek növelése.” – nyilatkozta Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke.

A beszedett termékdíj 80 %-át lenyúlja az állam 
A környezetvédelmi termékdíjból befolyó bevételnek csak 20 százalékát költi a kormány arra, amire ígérte, azaz a hulladékgazdálkodás támogatására, a többi megy a közösbe. Miközben a tönk szélére küldte a hulladékgazdálkodást az Orbán-kormány.

„Az elmúlt évekre jellemző kormányzati ellenszél és az egész iparágat sújtó 2016-os visszaesés után most úgy látjuk, hogy az idei és a következő 1-2 év fellendülést hoz ezen a téren. Részben azért, mert a napenergia lehetőségeit egyre növekvő értékben ismeri el az országos energetikai stratégia és a termékdíj csökkentése is segíteni fogja a növekedést. Mindamellett, azt sem felejthetjük el, hogy a piac mind keresleti, mind kínálati oldala erőteljes növekedést mutat, így tényleg a jogalkotón és a szabályozó szerveken múlik az, hogy Magyarországon a korábbinál erőteljesebb növekedést mutasson a megújuló és ezen belül a napenergia hasznosítása területén.” – tette hozzá Szolnoki Ádám.

A MANAP Iparági Egyesület napelemes rendszerek telepítésével, forgalmazásával és gyártásával foglalkozó cégeket tömörítő szakmai szervezet. Az egyesület tagjai a magyar napelemes piac résztvevői, a magyarországi napelemes kapacitások jelentős része a MANAP tagok beszállítói, vagy telepítői tevékenységének eredményeképpen jött létre.A MANAP tagja az Európai Napenergia Szövetségnek (SolarPower Europe).

Áfacsökkentést a napelemekre is!

Áfacsökkentést a napelemekre is!

Környezetvédők október elején arra szólították fel a kormányt, hogy tegye itthon is könnyebben elérhetővé és olcsóbbá a napenergiát a háztartások számára. Ehhez többek között mérsékelni kellene a napelemek áfáját és csökkenteni az indokolatlanul magas termékdíjat.
Greenpeace-aktivisták európai eseménysorozattal hívták fel a figyelmet arra: most dől el, az Európai Unió mennyire veszi komolyan a párizsi klímaegyezményben vállalt célkitűzéseket. Az Európai Parlamentben már hónapok óta zajlanak az egyeztetések, szavazások; az energiaminiszterek pedig idén decemberben szavaznak majd az új, 2030-ig szóló energiaszabályozási csomagról. Az aktivisták nekik üzentek: a szennyező fosszilis és a veszélyes atomenergia helyett válasszák a tiszta és biztonságos megújulókat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás