A rovat kizárólagos támogatója

Az ősszel felújított Déri Miksa utca újabb utcaberendezéssel gazdagodott, egy cseh kutyapiszoárral, ami segít megvédeni a park növényzetét és az utca tisztaságát. Egyelőre egyet tettek ki, Budapesten Józsefváros az első, ahol tesztelik az újdonságot.

A kutyapiszoárt a ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület javaslatára szerezte be az önkormányzat a múlt évben, még a Déri Miksa utca megnyitása előtt. A ZöldEb jól ismeri a józsefvárosi kutyás viszonyokat, nem ez az első akciójuk a kerületben.

A KUTYA ÖSZTÖNE MŰKÖDTETI A PISZOÁRT
Hirbek Edina, a ZöldEb elnöke a jozsefvarosujsag.hu-nak elmondta, külföldi kiállításon találkoztak ezzel a találmánnyal, ami két változatban is létezik, fából és betonból. Ők próbaképp az olcsóbb, fapiszoárból szereztek be, amit a rendezvényeiken használnak sikerrel. A cseh találmány a kutya területjelölési ösztönére alapoz.
A kanok és a domináns szukák ugyanis vizelettel jelölik ki a területüket, és folyamatosan felüljelölik a másik kutya által hagyott vizeletnyomot. Tehát lényegében mindegyik ugyanazokon a pontokon pisil, és ehhez elég már nekik egy földből kiálló tízcentis tárgy is. Ezt használja ki a találmány, magyarázta Hirbek Edina, ami egy nagyjából 60 centiméter magas speciálisan kialakított üreges szerkezetű faoszlop vagy betonkúp. A nyílásain keresztül befogadja a vizeletet, és valamennyit magában is tart még takarítás után is, a kutya ezért mindig észleli a szagot, és ezek után oda akar pisilni, mert ott tud jelet hagyni.

A piszoár könnyen lemosható, vagy az eső mossa le, a szag azonban megmarad benne – az ember ebből semmit nem érzékel –, míg máshonnan lemossa a víz a szagot is, és emiatt mindig máshová vizelnek a kutyák. A kutyapiszoárt a számukra fontos szag miatt mindig megtisztelik – a területjelölési ösztönt így használja ki a találmány, és többé a kutyát nem érdekli a tűzcsap, villanyoszlop vagy lépcsősarok, amiket eddig összevizelt.

kutyapiszoár Déri Miksa utca forrás: jozsefvarosujsag.hu

A szerkezet viszonylag olcsó, a fa változat nagyjából 20 ezer, a nagyobb igénybevételre tervezett betonpiszoár pedig 120 ezer forint körüli áron beszerezhető – jó 80 kilós darab –, Csehországban már viszonylag sok helyen, például Prágában és Brnóban használják. Lengyelországban és Kanadában szintén csak tesztelik, Magyarországon Józsefváros az első, ahol kipróbálják városi használatban.

A kutyapiszoárból azonban nem elég egyet kirakni egy olyan parkban, mint a Déri Miksa utcai, mondta Hirbek Edina. Kutyás szemmel kell átvizsgálni a helyszínt, és úgy elhelyezni a szükséges mennyiséget, ami persze egy ekkora területen is csak néhány darabot jelent, ami nem nagy befektetés ahhoz képest, hogy mibe került a takarítás vagy a növénycsere.
További részletek >>>

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás