A rovat kizárólagos támogatója

Szabó Zsolt, a fejlesztési tárca államtitkára a Népszabadságnak burkoltan indokolatlannak nevezte a hulladékkezelők panaszait a finanszírozási problémáiról. A szolgáltatás leállása immár nem jóslat: 33 Pest és Nógrád megyei polgármester kapott levelet a napokban a közszolgáltatójától arról, hogy július elsejétől megszűnik a hulladékos közszolgáltatás a településükön a likviditási gondok miatt.

108 település elöljáróját pedig arról tájékoztatták – szintén az ország középső térségében –, hogy náluk is hasonló lépésre lehet számítani a közeljövőben, ha a pénzügyi krízis nem oldódik meg a következő napokban. Az ok mindenütt ugyanaz: májustól elvileg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) szedi be a díjakat, és ez a cég fizeti a szolgáltatókat is, ám – ahogyan a Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonrofit Kft. illetékeseitől megtudtuk – a valóságban még nem fizetett, mert a rendszer utófinanszírozásra épül.

Csakhogy az érintett cégeket alaposan kivéreztették a korábbi kormányzati intézkedések, közel felük veszteséges, a hulladékkezelés-rendszerek működtetésének költségekeit nem tudják megelőlegezni. Idáig közvetlenül az érintett vállalatok számlájára érkezett a pénz a lakosságtól, mostantól viszont az NHKV utal majd nekik, késve és jellemzően kevesebbet a korábbi bevételeknél.

Szabó Zsolt azt mondta, létezik előfinanszírozási lehetőség, ezt azonban a sajtóban panaszkodó hulladékos cégek úgymond nem kérték. A Zöld Hídtól kapott tájékoztatás szerint valóban megnyílt egy pályázati keret, május 27. és 31. között lehetett igényelni, és ők pályáztak is, de a kérelmek sorsáról semmit nem tudnak, ráadásul egyedi elbírálású, a költségeknek csupán egy részét fedező forrásról van szó, amely elvben a második negyedévre szól. Így viszont legfeljebb a hiányt csökkenti némiképp, a folytonos likviditási nehézségek enyhítésére nem lesz alkalmas-írta a nol.hu.
 


A hülyeségre jött a káosz

A sok sebből vérző hulladékgazdálkodásunk újabb tünete, hogy az egyik észak-magyarországi közszolgáltató beadta a kulcsot. Írásban közölték az általuk kezelt 33 településsel, hogy a rezsicsökkentés, az új adók és a bevételeik államosítása miatt a hónap végétől ők már nem fogják tudni elvinni a szemetet. A katasztrófavédelem felkészül, és azt ígéri, hogy ettől még sehol nem fognak szeméthegyek állni, maximum nagyjából két hét kiesés lehet.

Nem tud tovább veszteségesen működni az Észak-Pest Nyugat-Nógrád Megyei Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. (ÉNYMK) és hivatalos levélben bejelentette az eddig kiszolgált településeknek, hogy a hónap vége után nem fogják tudni elvinni a szemetet. Erről az önkormányzati többségi tulajdonban lévő cég tájékoztatta a katasztrófavédelmet is. Folytatás az indexen >>>


 Orbán haverjai a szemétbiszniszt is lenyúlnák?
Orbán haverjai a szemétbiszniszt is lenyúlnák?

A nonprofit hulladékszállításnak annyi, valójában a baráti nagyvállalkozók kapják meg az üzletágat. Ezt a következtetést vonta le Szentendre fideszes önkormányzata a rendszer gyors kormányzati átalakításából. Gyorsan el is kezdték a kiszervezés előkészítését. A nyertesek Garancsi István és Mészáros Lőrinc cégei lehetnek.
Április óta általános a tanácstalanság az önkormányzatokban, mi lesz azzal a mintegy 170 közszolgáltató céggel, amely eddig országszerte a lakossági hulladékszállítást végezte. A kormány két hónapja új rendszert vezetett be, a díjbeszedést elvileg központosították, a szemét beszedését viszont továbbra is a helyi vállalkozásoknál hagyták. A számlázás és a pénzek beszedése, valamint a visszaosztása azonban még el sem kezdődött,  a közműcégeknek így lényegében ingyen kell dolgozniuk a következő hónapokban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás