A rovat kizárólagos támogatója

Idén a műanyagszennyezés leküzdésére hívják fel a figyelmet e nap alkalmából. Több millió tonna műanyagot gyártanak évente, és ennek kb. harmada egyszer használatos. Ez nagy terhelést jelent a környezetünkre nézve, a mikroműanyagok pedig bekerülhetnek az ételeinkbe és az ivóvízbe is.
A műanyagok előállításához is fosszilis tüzelőanyagra van szükség, amely hozzájárul az éghajlatváltozás fokozásához. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának jelentése szerint 80%-os csökkentést érhetünk el a műanyagszennyezés terén 2040-ig. Ehhez újrafelhasználásra, újrahasznosításra, illetve más anyagok használatára, körforgásos gazdaság kiépítésére lesz szükség – amely mindannyiunk érdeke.

A FÖLD EGY NAGY MŰANYAG BOLYGÓVÁ VÁLTOZIK.  

Akárhova nézünk, a tenger mélyére, a levegőbe vagy a talajba: a mikroműanyagok ma már mindenhol megtalálhatók a természetben. Ez csak az egyik következménye a műanyagtermékek világszerte tapasztalható óriási fogyasztásának. Naponta 5000 elefánt súlyú műanyaghulladék kerül a tengerekbe, mára már egy akkora műanyagsziget úszik bennük, amely négyszer akkora, mint Németország területe, és folyamatosan növekszik, miközben egy műanyag palack lebomlása körülbelül 450 évig tart! Szép lassan az egész Földet beborítja a műanyag, ha nem cselekszünk, állítják a szakemberek.  

Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) ügyvezető igazgatója elmondta: “Az a mód, ahogyan a műanyagokat gyártjuk, használjuk és ártalmatlanítjuk, szennyezi az ökoszisztémákat, kockázatot jelent az emberi egészségre és destabilizálja az éghajlatot”.  

Június 5-e a környezetvédelmi világnap. Ebből az alkalomból a #BeatPlasticPollution kampány a műanyagszennyezés elleni globális megoldások megvalósítására szólít fel, ehhez csatlakozik a Tudatos Vásárlók Egyesülete is. Megvannak a kutatások, megvannak a megoldások: itt az ideje a cselekvésnek!  

A műanyagszennyezés 80 százaléka csökkenthető 2040-ig 

Az idei környezetvédelmi világnap felhívja a figyelmünket arra, hogy az emberek fellépése a műanyagszennyezéssel szemben igenis számít, és ehhez segítséget nyújt az a sok kutatás és megvalósítható megoldás, ami a műanyagáradat megállítását szolgálja! A  Global Action Plan International (GAPI) arra szólítja fel világszerte az országokat és a vállalatokat, hogy a meglévő technológiákat felhasználva mélyreható politikai és piaci változtatásokat hajtsanak végre.

Az UNEP új jelentése szerint ez 2040-re 80 százalékkal csökkentheti a globális műanyagszennyezést, és az eldobható gazdaságot felváltja a körforgásos gazdaság. Ez a változás nemcsak az ökoszisztémák, az összes élőlény és az éghajlat egészsége szempontjából elengedhetetlen, hanem a rendszerszintű változás évente mintegy 48 milliárd USD-t takaríthat meg világszerte.  

Az egyéni fogyasztókon is nagy a felelősség, hiszen a műanyagok egész sora okozhat egészségi károsodásokat, figyelmeztet a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Így nemcsak a környezetszennyezés okán, de egészségi megfontolásokból is jobb, ha kerüljük az eldobható műanyag termékeket, vagy teljesen le is cseréljük műanyag dolgainkat, például vizes kulacsainkat vagy a kerti mulatsághoz használt evőeszközeinket. Ehhez ma már széles választákban állnak rendelkezésre megoldások, csak körül kell nézni a boltok polcain. 

műanyag folyó egy nyomornegyedben. Ghána kép: Greenpeace

A globális műanyag szennyezéshez nagymértékben hozzájárul a használt, de méginkább a fast fashion jegyében legyártott, de el nem adott műanyag tartalmú ruhák garmadája, amit a fejlett országok Afrikába „játszanak át.” Jelenleg a világon a textíliák több mint kétharmada (69%) műanyagból készül, és ez az arány 2030-ra várhatóan 73%-ra nő. Az európai műanyag hulladék exportálása elvileg tilos, ez viszont ruhaként érkezik az afrikai országba irtózatos tömegben: évente 37 millió darab csak az Unióból. Ezért nagyon nem mindegy, hogy ruhaválasztáskor milyen összetételű terméket választunk, és azt meddig fogjuk viselni, hívja fel a figyelmet az Egyesület több cikkében is.  

A környezetvédelmi világnap egyike azon alkalmaknak, amikor az olyan szervezetek, mint a Global Action Plan International (GAPI) a lehetséges megoldásokra hívja fel a figyelmet. Ezt követi majd a mára már hagyományossá vált műanyagmentes július kampány, amelyre a Tudatos Vásárlók Egyesülete is készül, többek közt a csomagolásmentes hajápoló szerek lesznek a fókuszban.

Kapcsolódó anyagok:

Globális egyezményt sürgetnek a műanyagszennyezés csökkentésére

Gyógyszermaradványokat és mikroműanyagot is találtak a Balatonban

Hűvösben is aktív műanyag bontó mikrobákat találtak

3 súlyosan környezetszennyező divatjelenség

A Maros is fellélegezhet – 3,6 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Marosi PET Kupa résztvevői

Kiderült, tényleg jobbak-e a mosható pelenkák a környezetnek

Milyen áldozatot hoznának a klímaváltozás megállításáért az európaiak?

Orbánék is ellenzik a károsanyag-kibocsátását csökkentő uniós kezdeményezést

Zöldek tesztelik, hogy valóban lebomlik-e a lebomlóként árult zacskó

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek