A rovat kizárólagos támogatója

Bár a kormány folyamatosan toldozza-foldozza a környezetvédelmi termékdíj törvényt, valódi megoldás a korábban felmerült problémákra a legújabb módosító indítvánnyal sem születik. A kormány suttyomban ismét termékdíjat emel, de világosan látszik a költségvetés tervezetéből, hogy a bevétel nem a környezetvédelmet fogja szolgálni – áll az LMP közleményében.

A Fidesz saját jogalkotási teljesítményét próbálja újra és újra alulmúlni. A nyári ülésszakban a zárószavazás után egy héttel máris hozzá kellett nyúlni az általuk alkotott környezetvédelmi termékdíj törvényhez, most pedig újraírják szinte minden paragrafusát.

Ahogy akkor is, most is egyéni képviselői indítvánnyal terjesztették be a módosítást, de annyival vagyunk „lejjebb”, hogy az adósalátához nyújtottak be egy negyven oldalas módosítást, ismét megsértve a házszabályt. Így nem csak a tárcaközi és a társadalmi egyeztetés maradt el, hanem még a képviselőknek is csak a hatalmas adócsomag részletes vitájában van alkalmuk „méltatni” a módosítást, valamikor, egy késő éjszakai parlamenti ülésen, az üres Házban. A Fenntartható fejlődés bizottságának ülésén a szaktárca képviselője meg sem jelent, így a jelen lévő és érdeklődő képviselők kérdéseire senki nem válaszolt.

A most benyújtott törvénymódosítással a kormány beismeri, hogy képtelen volt jó szabályozást alkotni, sőt még a rossz szabályozást sem tudta végrehajtani. A kormány suttyomban ismét termékdíjat emel, de világosan látszik a költségvetés tervezetéből, hogy a bevétel nem a környezetvédelmet fogja szolgálni: 60 milliárdot vonnak el a vállalkozásoktól (végső soron pedig a fogyasztóktól), de csak 16 milliárdot akarnak szelektív gyűjtésre és hasznosításra fordítani. Ez kevés lesz, ezért az ország nem tudja teljesíteni a kötelezettségeket.

Azon túl, hogy a Fidesz minden szabályt áthág, szakmailag is meglehetősen hitvány munkát végez. Júliusban a termékdíj törvény számos fogyatékosságára hívtuk fel a figyelmet, ezeket részben mostanra sikerült orvosolni. De a lényeg változatlan maradt: teljesen felforgatták a hulladékgazdálkodás rendszerét, és semmi sem látszik abból, hogy az állam hogyan akarja megoldani a szelektívgyűjtési és hulladékhasznosítási feladatokat. A kormány által alapított hulladékos ügynökség máig képtelen volt elkészíteni a begyűjtési és hasznosítási tervet. Késik a közbeszerzések kiírásával, így biztosra vehető, hogy teljes káosz lesz a hulladékgazdálkodás területén a jövő év első felében.

Budapest, 2011. november 10.

Szilágyi László
országgyűlési képviselő

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás